A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Létezik szerelem ötven fölött?

Létezik szerelem ötven fölött? Hát persze! Előfordulhat, hogy évek óta nem randiztál, mert a válásod után eleged volt a férfiakból. Mert az első (második, ikszedik) házasságod, tartós kapcsolatod rosszul sikerült. Mert válásod után évekig azt gondoltad, hogy a gyerek az első. Csak hát a gyerek felnőtt, a saját életét éli. Már csak a kocsikulcs kell neki. Te meg már jó ideje úgy érzed, hogy öreg vagy a szerelemhez.

Fotó: Shutterstock.com

Ne gondold! Miért is ne létezne szerelem ötven felett? Talán nem olyan egyszerű rátalálni, mint tinédzserkorban. Talán egy kis erőfeszítést igényel elfogadni, és valószínű, hogy ki kell lépned a komfortzónádból. Előfordulhat az is, hogy dolgoznod kell az önbizalmad erősítésén. De egyik sem reménytelen.

Próbáld meg elképzelni!

Szereted azt mondogatni, hogy az ember ilyen korban már válogat, már nehezen tudja elképzelni, hogy együtt él egy idegennel. Kialakultak a rigolyái, már nehezebben alkalmazkodik. Nehezebben tud kompromisszumot kötni. Ráadásul úgy tapasztalod, hogy a korban hozzád illő férfiak húszas, harmincas lányokat keresnek. Szóval azt hiszed, hogy neked már csak ápolásra szoruló korosztálynál van esélyed. De rosszul gondolod.

Sok olyan dolog van, ami fiatal korban nagyon fontos, de ötven fölött sokkal kevésbé. Már nem fontos, hogy a férfi a legjobb pasi legyen. Persze vannak elvárásaid. Azért ne legyen elhanyagolt, ne járjon mackónadrágban, kidüllesztett pocakkal. Ne vedelje a sört, ne legyen zsíros a haja, borostás az arca, és ne csússzon le a nadrágja a hasa alá. De ha azt gondolod, hogy ilyet úgysem találsz, tévedsz.

Persze ha otthon ülsz, bezárkózol, a munkahelyeden kívül nem jársz sehová, és napestig arra vársz, hogy a gyerek majd megkérdezi, hogy vagy, akkor jó eséllyel egyedül maradsz. Néhány dolgot neked is meg kell tenned ahhoz, hogy rád találjon a szerelem.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2023. évfolyama 7. számának 47. oldalán!)

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!