A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Flamingószerelem

Ha valaki a szerelmet képekben szeretné ábrázolni, flamingókat fessen. Az ő lágy röptük, kecses, ám szenvedélyes hajladozásuk, rózsaszín tollazatuk és szívbemarkolóan szép csóktáncuk mindent elmesél a szerelemről.

Fotó: Shutterstock.com

A magányosan élő ember úgy képzeli, a hattyúhoz hasonló madarak sosem pártalanok. Egy galamb utána is hal a társának, a szegény kis törpepapagáj pedig csak úgy éli túl a magányt, ha tükör van a kalitkájában. Ezért is nevezi az angol szerelemmadárnak.

Laza együttélés

De kitartó szerelmi életükről ismertek a pingvinek, a darvak és a vadludak is. Persze ez nem jelenti azt, hogy egymáshoz láncolva élnek, sok fajnál a párok csak a fiókák gondozását végzik együtt, majd szétválnak. Aztán a párzási időszakban újra felkeresik egymást, és szertartásos mozdulatokkal, szerelmi csiviteléssel, énekléssel erősítik meg kapcsolatukat. Milyen szép ez, nem?

Nincs elhidegülés, kiégés, nincs unalom, hiszen az évnek csak egy szakaszában találkoznak, akkor azonban lángoló szerelemben élnek, és utódokat nemzenek. A kötelék két szerelmes madár között olykor annyira szoros, hogy ha az egyik elpusztul, a másik nem is keres új párt magának.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2023. évfolyama 5. számának 66. oldalán!)

Címkék: flamingó szerelem, flamingó mit eszik, flamingó mitől rózsaszín, flamigó szerelmi élete

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!