Amikor már egyáltalán nem veszekszünk

2026. március 19. | Írta: Dogossy Katalin

Egy ideje nincs hangos szó. Nem csapódik az ajtó, nem maradnak félben a mondatok, nem hangzik el az a bizonyos "ezt most fejezzük be". Azt gondolhatnánk, hogy beköszöntött a béke. Valójában ez legtöbbször nem a megbékélés, hanem a lemondás. Inkább valami furcsa, szürke csend. S az érzés, hogy a vitákkal együtt eltűnt volna valami más is.

A válás oka, a csend

Éva 67 évesen vált el a férjétől, akivel 32 évig éltek együtt, s akivel két gyereket neveltek fel. Éva és a férje között tulajdonképpen soha nem volt alapvető konfliktus, probléma. Majdnem mindenben egyetértettek, például ami a gyereknevelést, a világról való gondolkodást illeti. A harminckét év alatt persze nagyon sokat veszekedtek apró dolgokon. Eleinte azon, hogy kinek mi a feladata a családban, ki főz, ki takarít, ki viszi le a szemetet, ki olvas esti mesét a gyerekeknek.

Később azon, hogy mit engedhetnek meg kamasz gyerekeiknek. Néha vita volt arról, hova menjenek nyaralni, spóroljanak-e új autóra, vagy menjenek el egy drága egzotikus utazásra. Egy ideje azonban elcsitultak ezek a konfliktusok. A gyerekek kirepültek, a nyugdíjból már csak néhány napra tudnak elmenni pihenni, de már nem is volt olyan fontos, hogy kettesben legyenek, hiszen a hétköznapokban mindig együtt voltak. Már tudták, hogy ki mire érzékeny, mit szeret a tévében nézni, ismerték egymást. Talán már jobban, mint saját magukat.

Amikor Évát megkérdeztem, hogy miért kell elválni ilyen sok együtt töltött év után, azt válaszolta: azért, mert unjuk egymást. Már nincs miről beszélgetni, nincs min vitatkozni, nincs veszekedés sem. Csak csend.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2026. évfolyama 3. számának 46. oldalán!)

Címkék: párkapcsolati csend, konfliktus kerülés, mérgező csend, a veszekedés mint jelzés