Új év új pasi?
Úgy tartja a népi babona, hogy amit újév első napján csinálunk, azt tesszük majd egész éven át. Ezért nem szabad sem kölcsönkérni, sem kölcsönadni, és szigorúan tilos bármit kidobni. S ez nem csak a tárgyakra, de a kapcsolatokra is igaz.
Tehát semmiképpen sem érdemes az új évet úgy kezdeni, hogy a régi kapcsolatunkkal szakítunk, mert ha ezt tesszük, a majdani új kapcsolat sikerét kockáztatjuk. Ez persze babona. Vagy van benne valami igazság?
A régi még elég jó
Ha egy olyan párkapcsolatban kezdjük az új esztendőt, amely az előzőben sem volt túl jó, felmerül a kérdés, miért nem szakítottunk korábban. Miért vártuk meg ezzel az újévet. A válasz látszólag egyszerű. Azért, mert senki sem szeret ünnepek előtt szakítani. Minden szakítás fájdalmas.
A válás még akkor is nehéz, ha már nem szeretjük a másikat, ha már inkább csak idegesít, és legszívesebben szabadulnánk. De még nem tudjuk egészen biztosan. Talán még nem jött el az ideje. Hiszen minden kapcsolat folyamatszerű.
Kezdetekkor mindent elborít a szerelem, legszívesebben mindig csak vele lennénk. Olyan jó mindent elmesélni magunkról, és olyan jó mindent meghallgatni, amit ő mesél. És olyan izgató az érintése, a pillantása, az ölelése. A szerelem ködén át tökéletesnek látjuk.
De jönnek a hétköznapok. Elérkezünk kapcsolatunk folyamatában középre, amikor már látjuk egymás hibáit, de még nem, vagy nem mindegyik idegesít. Még meg tudjuk beszélni a problémákat, még vannak közös céljaink, terveink, szeretjük egymás társaságát.
S lehet, hogy minden így is marad. Már nem imádjuk egymást lángoló szerelemmel. Már nem álmodunk az éjszakáinkról nappal is. De konfliktusainkat jól kezeljük, kapcsolatunk elfogadhatónak mondható. Több benne a jó, mint a rossz.
A régi már nem jó
Akkor mondhatjuk, hogy egy kapcsolatot már nem érdemes tovább fenntartani, hogy vége, amikor az olyan apróságok, amelyeket régen sem szerettünk, de elviseltünk, elkezdenek nagyon idegesíteni. Olyan apróságok, amelyek igazából nem fontosak, mégis egyre jobban bántanak.
Hogy trombitálva fújja az orrát, csoszog, harákol, hogy nem mossa ki maga után a kádat, a cuccait a szennyestartó helyett a földre dobálja, este nem mos fogat, és ünnepekkor nem borotválkozik. S még ennél is beszédesebb jele annak, hogy a kapcsolat a vége felé közeledik, hogy már nincs miről beszélgetni, már nem neki akarjuk elmondani, ha öröm vagy bánat ért, amikor a legfontosabb problémáinkat, sikereinket, kudarcunkat már nem vele osztjuk meg. Vagy nem vele először.
Amikor ezeket a fontos közléseket kihelyezzük a kapcsolatunkon kívülre, és a barátnőnkhöz vagy anyánkhoz fordulunk velük. Amikor már nyűgnek, kötelességnek érezzük a közös programokat. Amikor már egyre több külön utunk van.
S ez nem megcsalás, csak már nem együtt töltött idő. Még jó a szex, de már nem fontos az intimitás. Még el tudjuk egymást csábítani, ha akarjuk. De egyre ritkábban akarjuk. Egyre gyakrabban jut eszünkbe, hogy talán mással jobb lenne.
Mikor kell szakítani?
A szakításnak nincs jó időpontja. Azonban van olyan időszak, amikor különösen nem ajánlott. Biztos, hogy a nagy karácsonyi ünnepek előtt vagy szilveszterkor nem jó elválni, hiszen ilyenkor különösen fájdalmas másokat boldognak látni. Senki sem szeret egyedül lenni karácsonykor, és a szilveszteri buliba sem kellemes egyedül menni.
Bár azt is gondolhatjuk, ha az ünnepeket túlélem nélküle, az új évben már könnyebb lesz. Mert ha új életet akarok kezdeni, akkor az új évben új pasi kell. Ez azonban nem ilyen egyszerű. A pszichológusok szerint ahhoz, hogy eljöjjön az új szerelem, a réginek tökéletesen el kell múlnia. Nem véletlen, hogy annyi párkapcsolatban akár évekig is eltart a szakítás. A felek hol szakítanak, hol kibékülnek, és a kapcsolatnak csak akkor lesz tényleg vége, amikor megjelenik az új szerelem, és kiszakítja valamelyiküket a régiből.
Egy biztos, néhány dolgot mindenkinek magában kell tisztáznia. Tudnia kell, hogy számára mi a legfontosabb egy kapcsolatban. A biztonság? Az őszinteség? A megértés? A szex? A pénz? S ha ezt saját magában tisztázta, tudni fogja, hogy párja a számára legfontosabbakat teljesíti-e. Mert olyan ember nem született még erre a világra, aki minden igényünket kielégíti.
Senki sem lehet egyszerre a legjobb barátunk és a legforróbb szeretőnk. Nem képes sokat dolgozni, sok pénzt hazahozni, miközben mindig velünk van. Tehát mielőtt szakítunk, érdemes mérlegelni, akár egy ’mellette – ellene’ listát írni. S főleg megpróbálkozni átbeszélni a gondokat-bajokat.
Ha mégis úgy érezzük, hogy szeretnénk kilépni ebből a kapcsolatból, és megadni a lehetőségét annak, hogy az új szerelem az új évben ránk találjon, akkor érdemes végleg szakítani. Nem visszaszaladgálni egy nála felejtett könyvért, a fürdőruhánkért, vagy a legjobb borotvánkért. Nem szabad nézegetni a régi fényképeket a közösségi hálókon.
Arra kell gondolni, hogy egy foghúzás fáj, kellemetlen, félelmetes. De túlélhető. Ha azonban a fogunkat az orvos apránként húzná ki, naponta, hetente rántana rajta egy kicsit, abba bizony belebolondulnánk.
A szakítás olyan, mint a gyász.
Ha egy kapcsolat, amelybe vágyainkat, fantáziáinkat, jövőképünket, terveinket vetítettük, véget ér, egy kicsit olyan, mint a gyász. A gyászának öt fázisa követi egymást:
- a tagadás,
- a düh,
- az alkudozás,
- a depresszió,
- a belenyugvás/elfogadás.
A kapcsolat felbontását kezdeményező félnek is lehet dolga a gyászmunkával, de nála a tagadásnak és az alkudozásnak kevésbé jut szerep. Ő is el tud bizonytalanodni, néha visszatáncol. Ez is a folyamattal járó jelenség, jó, ha számolunk vele.
forrás: https://pszichoforyou.hu/
Még nincs hozzászólás