A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Szexchat és miegymás

Jane Austin korában a szépreményű kisasszonyka szívdobogva leste a függöny csipkéin át, lelassít-e a ház előtt a postakocsi. Ha nem lassított, csak sápadozott, fonnyadozott tovább a hímzésével babrálva, ám ha igen, a szerelem szárnyán repült a postaládáig, hogy a kedvesétől jött levélkét a kezébe vehesse.

Fotó: Shutterstock.com

Ha mégsem jött levél, visszakornyadozott imént vázolt állapotába, de ha igen, a borítékot szívére szorítva osont a ház egy eldugott sarkába, hogy ott reszkető kézzel felbontsa, aztán addig olvasgassa a drága sorokat, amíg betéve nem tudja oda-vissza.

A derék szülők boldogan üdvözölték a vacsoránál a kisasszonyka arcára visszatért rózsapírt, ami persze már másnap fogyatkozni kezdett, és csak fakult, szürkült egészen addig, amíg a következő levél meg nem érkezett.

Vihetjük az ágyba

A kommunikációs technika rohamos fejlődésével azonban megnyílt előttünk a világ. Egy jó munkalehetőségért, vagy akár csak egy kalandért több ezer kilométerre is elutazunk, talán évekre. Hogy hátrahagytuk, akit szeretünk?

Ugyan! Hiszen már nem kell a postakocsit lesni, elég lemenni egy netcaféba, hogy akár naponta láthassuk szerettünk arcát, hallhassuk a hangját.

A mobilon úgy cseveghetünk vele, mintha ott ülne mellettünk. Vihetjük az ágyba, ha nem is őt, a mobilt, és sikamlóssá is válhat a téma, miért ne? Vagy mégsem ilyen egyszerű ez?

Kis tűz, nagy tűz

Azt mondják, a távolság a kis tüzet elhamvasztja, a nagyot fellobbantja. Ha két ember úgy dönt, hogy a távolság és az idő ellenére megpróbálják megőrizni egymást, sok türelemre, szeretetre és főleg bizalomra lesz szükség. Sok beszélgetésre telefonon, cseten vagy levélben, és nem csak felszínes üzenetekre, hanem olyasmire, ami a másikat feltölti, felizzítja, hogy legyen ereje tovább várni.

Kellenek a szabályok

Fotó: Shutterstock.com

Dr. Sharon Brehm német pszichoterapeuta szerint, ha hosszabb ideig nem látják egymást a szerelmesek, nem árt néhány szabályt betartani. Ilyen például a rendszeres és tartalmas kommunikáció. Hasonlóan fontosak a rituálék, például egy zeneszám közös meghallgatása a neten keresztül minden lefekvés előtt.

Olvassanak el egy könyvet, vagy nézzenek meg egy filmet egyszerre, kezdjenek el egy online kurzust közösen, vagy játsszanak számítógépes játékot – találjanak bármit, ami a gyakorlatban is közelebb hozza őket. 

Szeptemberben veled, ugyanitt

Akik az országon belül vannak egymástól távol, egyszerűbb a helyzetük, hiszen néhány órás utazással a legtávolabbi pontra is el lehet jutni. Dr. Brehm szerint az a kiegyensúlyozott és igazságos, ha mindkét fél látogatja a másikat.

A látogatásokra mindketten készülnek, szabaddá teszik magukat, megszépülnek. Arra az időre nincs más programjuk, például a barátaikkal. Az a néhány nap legyen emlékezetes a pár számára, és tartalmazzon minél több meglepetést, örömöt. Nem szerencsés végig a tévé előtt tölteni az együttlét idejét, sem a haverokkal, vagy italozással színesíteni. 

Túlmutató tervek

Fotó: Shutterstock.com

A terapeuta szerint a távkapcsolatok döntő része akkor működik, ha a két embernek van egymással terve a távollét utáni időszakra. Például mindketten úgy érzik, hogy a távolság idővel lecsökkenthető, mert össze fognak költözni.

Az olyan távkapcsolat, amely bár fényesen indul, nem tartalmaz eltökélt célt a távolság lebontására, idővel elhalványul, megszűnik. Bármilyen hosszú időt ki lehet bírni távol egymástól, ha okosan, tervezetten töltik ezt az időszakot. Tegyenek meg mindent, hogy a legtöbbet hozzák ki az életükből ez idő alatt. Tanuljanak nyelvet, olvassanak, sportoljanak, legyenek új élményeik, sikereik, melyekről beszámolhatnak a másiknak is.

Tippek a távolság ellen

  • Küldjenek egymásnak egy régimódi postai levelet
  • Küldjék házhoz a párjuk kedvenc ételét, könyvét, vagy akár egy csokor virágot
  • Tartsanak közös vacsorát az online térben
  • Lepjék meg egymást egy váratlan látogatással

Andrea (36) története

„Négy éve éltünk együtt Andrással, amikor egy nap azzal jött haza, hogy kapott egy szuper munkalehetőséget Pekingben. Felkapott, csókolgatott, és közben azt kiabálta, hogy gazdagok leszünk, házat veszünk meg terepjárót, miénk a világ, csak másfél év az egész, ki fogjuk bírni!

Én meg sem tudtam szólalni, csak annyit értettem az egészből, hogy elmegy, olyan messzire, ahová a képzeletem sem ér el, és olyan sokáig, amibe bele sem merek gondolni. Hiába magyarázta nekem, hogy a másfél év alatt annyit fog keresni, amennyit itthon húsz év gürizéssel sem, ez nem érdekelt. Hiszen nagyon szépen éltünk addig is, ha nem is gazdagon. Gyereket terveztünk és hazai nyaralást hátizsákkal.

Hiába sírtam, könyörögtem, elment.

Onnantól, egyfolytában rémeket láttam, szinte a bőrömön éreztem, hogy másik nőt ölel, mást csókol, hiába beszéltünk mindennap a neten, hiába láttam az arcát, hiába esküdözött, hogy csak engem szeret. Belefogytam a távollétébe, és tönkrementem idegileg. Nem voltam képes bízni benne, minden alkalommal hűtlenséggel vádoltam, és hisztérikusan zokogtam.

Fél évig tartott ez így, aztán egy nap jött egy hosszú e-mail, hogy ezt ő így nem bírja, nem keres többé, mert ha nem bízom benne, akkor semmi értelme. Könyörögtem, hogy ne tegye, ne hagyjon el, de nem jött válasz. Nem láttam azóta, pedig talán már haza is jött. A barátaim szerint azért szakított velem, mert kikészítettem a féltékenységemmel. Szerintem pedig azért, mert Kínában megismert valakit…”

Fotó: Shutterstock.com

Péter (42) története

„Az országban maradtam, de olyan távolságban, amit nehéz volt legyőzni. A párom, akivel négy hónapja volt kapcsolatunk, egy gyerek édesanyja, nem utazgathatott folyton, én pedig hullafáradt voltam a hét végére. Nem hittem abban, hogy megmarad ez a szerelem, pedig nagyon szerettem Anitát.

Mégis megmaradt, mert soha nem féltékenykedett. Azt mondta, erre az évre felfüggesztjük a hűségesküt, és nem kéri, hogy őszintén valljam be a bűneimet. A vicc az, hogy mivel megtehettem volna, nem tettem meg, nem csaltam meg. Valahogy nem is jutott eszembe. Rengeteget chateltünk, vágytunk egymásra. Havonta találkoztunk, de azt a két napot végig az ágyban töltöttük. Amikor hazajöttem, magától értetődött, hogy összeköltözünk.”

„Oly embert ismerni, akivel a távolság és a kimondatlan gondolatok ellenére is úgy érzed, megértitek egymást – e földet ez virágoskertté változtatja.” (Johann Wolfgang von Goethe)

Címkék: távkapcsolat, a távolság túlélése, szerelem a távplból, szex chat, közösen végzett online rituálék

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!