Egy percig sincs meg nélkülem
"Amikor csecsemő volt, és egy-két percre magára hagytam, szirénázott, hogy meg lehetett süketülni tőle. Amikor már jött-ment, beszélt, egész nap a ruhámba kapaszkodott, átölelte a lábamat, ki ne menjek a szobából. Senkivel, de még az apjával sem hajlandó időt tölteni, ha én nem vagyok a szobában. Mi lehet az oka?" - idézet egy anyuka leveléből.
Ha egy gyermek túlzottan anyás, annak többféle oka is lehet. Ezek az okok általában életkorhoz, fejlődési szakaszhoz, valamint érzelmi és környezeti tényezőkhöz kapcsolódnak.
Anya pocakjában
A baba és az anyuka között már a terhesség alatt, a pocakban elkezd kialakulni egy kötelék. Amikor a baba világra jön, felismeri az anyja hangját, megismeri a dalt, melyet altatóként énekelt neki, megismeri a nevetését. Kezdetét veszi egy csodálatos kapcsolat.
Anya és baba jó néhány hónapig szimbiózisban élnek. Amikor a pici megszületik, anya illata, melegsége, ölelése jelenti számára a biztonságot, a biztos pontot a mindennapokban. A szoptatás még tovább erősíti ezt a köteléket. A baba ezeket az első hónapokat úgy éli meg, mintha ő és a mamája ugyanaz a személy lennének.
Anya a biztonság
Mivel a kisgyermekek számára az anya (vagy az elsődleges gondozó) jelenti a biztonság és a védelem forrását, különösen az 1-3 éves kor közötti időszakban normális, hogy a gyermek ragaszkodóbb, és sír, ha az anyuka magára hagyja. Ez a szeparációs szorongás, vagyis az elválástól való félelem.
Ez a baba érzelmi fejlődésének egy olyan mérföldköve, amikor a viselkedése hirtelen megváltozik. Megijed, nagyon nyugtalanná válik, ha nincs a közelében az anyuka. Nem kell aggódni, ez teljesen természetes folyamat. Ugyanakkor szülői oldalról megterhelő lehet, de kitartás, idővel elmúlik.
Félelem az idegen helyzetektől
Családi változások, mint például egy új testvér születése, válás, költözés, vagy bármilyen más stresszt okozó esemény is növelheti a gyermek igényét az anyai közelségre. Ilyenkor az anya felé fordul, mert nála talál vigaszt és biztonságot. Ha az anya nagyon védelmező vagy túl óvó, a gyermek nehezebben válik le, mert azt érzi, hogy folyamatosan szüksége van az anyai támogatásra. Az ilyen túlzott gondoskodás hosszabb távon fokozhatja a ragaszkodást.
A babákat is szocializálni kell
Minden gyermek különböző; egyesek természetüknél fogva érzékenyebbek, félénkebbek, és jobban igénylik az érzelmi támogatást. Egy érzékenyebb temperamentumú gyermek valószínűleg hosszabb ideig fog ragaszkodni az anyjához.
Ha a gyermek keveset találkozik más emberekkel vagy gyerekekkel, előfordulhat, hogy erősebben kötődik az anyjához, mert nem szokott hozzá az önálló vagy másokkal töltött időhöz. A megfelelő szociális környezet segíthet a függetlenedés folyamatában.
Lehet, hogy anyuval van a baj?
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a gyermek és az anya közötti kapcsolat kölcsönös érzelmi visszajelzéseken alapul. Mindketten tükrözik egymás érzelmi állapotait, viselkedését és reakcióit. Az anya arcán, hanghordozásán és viselkedésén a gyermek megfigyelheti, hogy hogyan reagál a különböző helyzetekre, érzelmekre. A gyermek ebből tanulja meg felismerni és megérteni a saját érzelmeit.
Ugyanakkor az anya is ’tükörként’ használja a gyermeke viselkedését: ha a gyermeke szorong, az anya feszültté válhat; ha boldog, az anya is megnyugodhat és örömet érezhet. Ha a szülők kapcsolata feszültségekkel teli, a gyermek átérzi és lemásolja az anyuka folytonos feszült állapotát. Szorongóvá válik, és nem mer az anyuka jelenléte nélkül ’levegőt sem venni’.
Hasznos is lehet a tükör
Az anya és a gyermek közötti kötődési kapcsolat a tükörfunkció szempontjából is értelmezhető. Az anya tükrözi vissza azt a biztonságot, amelyre a gyermeknek szüksége van, és ez alapján fejlődik a kötődése. Egy jól működő ’tükörkapcsolatban’ a gyermek érzi, hogy az anyja megérti és validálja az érzelmeit, ami növeli a biztonságérzetét és önbizalmát.
Az anya számára a gyermek viselkedése a tükör. A gyermek reakciói és érzelmi állapotai sok esetben megmutatják az anya saját érzéseit, frusztrációit vagy örömeit. Például, ha a gyermek gyakran nyugtalan vagy ideges, az rámutathat arra, hogy az anya maga is stresszt él át. Így a gyerek reakciói segíthetnek az anyának jobban megérteni saját érzelmi állapotát.
Mit tehetünk, ha folyton nyúz?
- Ne próbáljuk elnyomni a gyermek ragaszkodását, hanem értsük meg, hogy ez az ő biztonságérzetének fontos része.
- Apró lépésekben tanítsuk! Kezdjük el ösztönözni a gyermek önállóságát, de mindig az ő tempójában.
- Dicsérjük meg, ha sikerül távolabb maradnia, és függetlenül tevékenykednie.
- Adjunk neki lehetőséget arra, hogy más gyerekekkel is kapcsolatba lépjen, fokozatosan megszokva a társas helyzeteket.
Ez a jelenség általában természetes része a fejlődésnek, de ha túl hosszú ideig tart, vagy túlzottan akadályozza a gyermek mindennapi életét, érdemes lehet szakember segítségét kérni.
Még nincs hozzászólás