Arcunkon rejlő jóslatok
Az embernek van egy különös szokása, mindenből a jövőt akarja megfejteni. Csillagokból, falevélből, virágsziromból, tenyérből, felhőből. Már nem is csodálkozunk, ha az arc vonásaiból is jövendöl valaki, sőt, szinte tudományt formál a képletekből. Ez a fiziognómia.
A fiziognómia tudománya körülbelül egyidős az asztrológiával. A kínaiak az arc aprólékos vizsgálatával mind a jellemre, mind pedig a múltra, jelenre, jövőre és a betegségekre vonatkozóan is tudtak, tudnak információt adni.
Vonalak, dombok, formák
Ha a tenyér vonalaiból jósolni lehet, miért ne lehetne az arc vonásaiból is? Az arcrészletek méretei, arányai, az orr és a szemek karaktere külön-külön is információt hordoz, együttesen pedig egy komplett emberi jellemet ábrázol, amelyből előbukkan a sors is. Azt mondják, gyerekkorban még a genetika rajzolja az arcot, de negyven felett már a jellemünk.
Minek ide tudomány?
Nem is kell a fiziognómiát megtanulnunk, hogy olvasni tudjunk az arcból. Rögtön látjuk, hogy az illető rokonszenves-e vagy sem, van-e okunk félni, tartani tőle, vagy sem. Hogy mindezt miből szűrjük le, az titok, valószínűleg a hatodik érzékről van szó, ami kinél gyengébben, kinél erősebben működik. De az is lehet, hogy a közös tudatból, Akashából merítünk ilyenkor információt.
Tény, hogy a negyvenévesnél idősebb arc hordozza már tulajdonosa bizonyos jellemvonásait, a ráncok, karakterek aszerint alakulnak az évek során, hogy az élete inkább derűs, mosolygós, kedves vagy dühös, kegyetlen, netán bosszúálló volt-e.
Nyomot hagy az életmód, az egészségi állapot és a sors alakulása is az arcon. Ugyanakkor megdöbbentő, de igaz, hogy már egy csecsemő vonásai is jelezhetnek konkrét jellemvonásokat, a későbbi meghatározó lélekállapotot, olykor a leendő hivatását.
A jövőt látta a tükörben
Az empatikusabb emberek temérdek információt kapnak egy arc vizsgálatakor. Megmagyarázni nem tudják, de döbbenetes elemzésre képesek. Egy ismerősöm édesanyja például rendszeresen adott jellemrajzot fénykép alapján, de a legdöbbenetesebb az volt, amikor valakiknek a jövőjét fejtette meg. Senkit nem ráznak meg az olyan adatok, hogy a vizsgált személy szereti a zenét, romantikus és megbízható, de ha azt mondják, hogy szörnyű családi tragédia érte, az már hátborzongató.
Ez a hölgy olyasmit is megmondott egy fényképből, ami csak fél év múlva történt meg, de a legrémisztőbb jóslata a tükörképe előtt hangzott el. Csak annyit mondott, hogy egy napfényes májusi délután szép alkalom a halálra. Megkérdezték, mire mondta ezt, ki halt meg, vagy ki fog elhunyni májusban, de a hölgy csak mosolygott bele a tükörbe. Abban az évben, egy májusi, napfényes délutánon a néni összeesett, és meghalt.
Ez a képesség is fejleszthető
Hogy teszteljük, van-e arcelemző képességünk, nem kell más, csak néhány ismerősünktől kapott fénykép valakikről, akiket mi nem ismerünk, az ismerős viszont igen. Tegyük magunk elé a képet, és először csak 5 másodpercig nézzünk rá. Ezután hunyjuk le a szemünket pár pillanatra, majd írjuk fel egy papírra, milyen jellemzőket olvastunk le róla. Bizalomgerjesztő? Van humora? Fantáziadús? Unalmas? Gazdag vagy szegény? Reál vagy humán érdeklődésű? Mindkét szülője jelen volt a gyerekkorában?
Ha van még bármi fontos jellemző, írjuk le azt is. És most nézzük meg újra a képet, de ne kössük magunkat az időhöz. Változott valamiben a véleményünk? Ha igen, például, hogy az illetőt unalmasnak ítéltük, de a második ránézésre nem is tűnik annak, akkor valószínűleg ez az a vonása, amit el akar fedni. Ezután kérjük meg az ismerősét, hogy írja le egy papírra, ő milyennek ismeri. Minél többször végezzük el a gyakorlatot, annál inkább életre kel ez a rejtett képességünk, és később akár a jövőt is meg tudjuk fejteni egy arcból.
Tipikus arcjegyek
- Erős jellem: keskeny, magas homlok, főleg, ha az izmok vagy homlokcsontok kidudorodnak rajta
- Filozófiai képességek, nagy gondolkodó: magas, tiszta homlok, férfiaknál a fejtető felé ritkuló haj
- Művészi tehetség: V alakú hajtő a homlokon
- Segítőkészség, adakozás: nagy, párás vagy világos, kissé kidülledt szemek
- Földhözragadtság, racionális gondolkozás: szűken ülő, beesett, általában sötét szemek
- Pitiáner, csalásra hajlamos ember: fejhez lapuló, kis fülek
- Becsületesség, megbízhatóság: elálló, nagy fülek
- Keménység, érzéketlenség, kitartó jellem: széles, vékony száj
- Érzékiség, szenvedély, nagy érzelmek: vastag, szép ívű száj
- Gyengeség, befolyásolhatóság: kis áll
- Akaratosság, erőszakoság: erős vonalú, előre ugró áll
A gazdagság jelei
A kínai feljegyzések szerint a gazdagságra, jólétre, az alábbi arcjelekből következtethetünk:
- Szimmetrikus arc, arányos arcelemek
- Magas homlok
- Tiszta homlok: zökkenőmentes jövőt ígér (Szőr, pattanás, elszíneződések rossz fordulatot jeleznek)
- A jószerencse kulcsa a szimmetrikus orr. Az orrlyukak sem lehetnek sem túl kicsik, sem túl nagyok. Se foltok, se pattanások, se anyajegyek ne legyenek rajta, főleg ne a hegyén! Ha valakinek nem elég gömbölyded, húsos a szaglószerve, peches idők elé néz. A nagy orr viszont magas bevételre utal, ugyanis az orr a pénz jelölője.
- Az orr alatt található gödröcske jó ómen a meggazdagodáshoz.
- A száj akkor jelöl gazdagságot, ha nedves, lágy, ívelt. A száj körüli anyajegyek, ha nem feketék, szintén szerencsés végzetre utalnak.
- Az áll akkor kedvező, ha erős, markáns, vagy kicsit kidomborodó. Időskorban a kissé beesett áll a közeledő halált jelölheti.
- A szem színe, mérete nem számít, csakis az, hogy életerő tükröződjön benne.
- A nagy fül szintén a szerencse jele. A hosszú fül Buddhára emlékeztet, így a viselőit is tekintélyesnek tartják. A formás, nem túl húsos cimpákat szintén az előkelőség jegyének tekintik.
(Forrás:ezoterikus.hu )
Még nincs hozzászólás