A Duna-delta nomádjai
Nemcsak olyan nagyszerű írókat ihletett meg ez a különleges, vad táj, mint Homérosz, Jules Verne, Jean Bart, Jókai Mór, de rejteket is adott sokaknak, többek között a cári üldöztetés elől menekülő, orosz ortodox óhitű lipovánoknak. Leszármazottaik ma is Románia keleti részében, Tulcea megyében és a Duna-deltában élnek.
Napjainkban a Duna-delta három Duna-ág közötti részből, és a tőlük délkeletre fekvő lagúnavilágból áll. Fővárosa, és egyben a delta kapuja a hét halomra épült Tulcea. A Duna jobb partján fekszik, világvárosi hajóforgalommal, hatalmas hűtőraktárakkal. A folyó hajtűkanyarral érkezik ide, a város uralja a tájat, olyan, mintha színházból tekintenénk a hömpölygő vízre. Bizony, kell a képzelőerő, ha szeretnénk megidézni a hajdani Tulceát, lacikonyháival, viskóival, brágafőzdéivel, bordélyházaival…
Háromszáz évvel ezelőtt a deltában találtak menedékre azok, akik ragaszkodtak vallási hagyományaikhoz, ellenállva az orosz Nyikon pátriárka 17. századi reformjainak. Megőrizték a régi orosz nyelvet, továbbra is két ujjal vetettek keresztet, nem voltak hajlandók levágatni a szakállukat. A templomaikban, a nagyhét idején, ma is éjjel-nappal követik egymást a szláv nyelvű, többórás misék.
Csak csónakkal megközelíthető falvak
A Fekete-tengerhez közel, a lagúnaszerű tavak és nádasok közepette, a világörökség részévé minősített térségben lévő Sarichioi egyike az első falvaknak, amelyeket még azok az orosz „óhitűek" alapítottak, akik ma is őrzik a hagyományaikat. Ebben segített viszonylagos elszigeteltségük is, hiszen egyes településeik csak vízi úton közelíthetők meg.
Az ilyen, isten háta mögötti kis falvakban a lipovánok ma is őseik foglalkozását űzik, megőrizve hajdani eszközeiket, hitviláguk meglévő maradványait, régi szokásaikat. Arcuk napszítta, szakálluk bodor, házaik sem változtak: vályogból, nádtetővel készülnek, a ház hátsó részében szaunával. Az erős északi szél miatt a házak északi oldalát vastagon bedeszkázzák.
Vendégszeretők, életüket a természeti erők tisztelete hatja át, mindent tudnak a halakról, a vadakról, az időjárásról. Kivételes halászok, és rendkívül ügyesen bánnak az evezővel. A motorcsónakok és jachtok világában még mindig kedveltebb a lipován csónak, amelynek nagyságát bordával mérik: pl. 14 bordás. Minél több a bordája a csónaknak, annál nagyobb.
A halászcsaládokban megosztják a munkát: míg a férfiak halásznak vagy vadásznak, addig az asszonyok dolga a halak besózása, a nádvágás, a jégverem feltöltése, a zöldségeskert, a ház körüli munka, a gyermeknevelés. A lipován halász többnyire brigádban dolgozik, de találkozunk magányosokkal is.
Többféle magyarázata is van a névnek: őseik szegények lévén, hársfakéregből (a hársfa oroszul lipa) készült bocskort viseltek. Az idegenek, akik ilyen bocskorokban látták őket, mosolyogva jegyezték meg: tuta id'ót' l'ipavánin, azaz: itt megy egy lipován. Más megközelítés, hogy állítólag a cári Oroszországban egy Lipava, illetve Lipafka elnevezésű faluban éltek, innen kapták a nevüket.
Halat nagyon tudnak főzni, a hallevesük amilyen egyszerű, annyira ízletes. Nem sokat pepecselnek a hal tisztításával, mosásával. Kikaparják a belét, kiveszik a kopoltyúkat, lesuhintják a vért és a vizet.
Vizet a Dunából merítenek, úgy tartják, a legjobb a fekete, a tavirózsák környékéről, vagy ahol sok a vízi növény.
Fölteszik főzni, szeletekre vágott hagymával, nagyobb kockára vágott krumplival, paprikával. Már majdnem megfőtt, mikor beleteszik a kövér és sovány halakat, sózzák, ecetezik, és apróra vágott lestyánnal fűszerezik. A tányérba tesznek egy kevés fokhagymamártást, hallevet öntenek rá, a haldarabokat és a puliszkát ebbe mártják. Amikor a hal elfogy, megeszik a levet is.
A delta olimpiai bajnoka
A Duna-delta leghíresebb falva, Mila (hírnevét elsősorban ügyes halászainak köszönhette) Gorgova és Crişan között található. Itt született Ivan Patzaichin, a híres lipován evezős, aki négyszer volt olimpiai bajnok (1968-ban Mexikóban, 1972-ben Münchenben, 1980-ban Moszkvában és 1984-ben Los Angelesben).
A delta három fő ágát járva legutóbb Chilia Veche volt az útirányom. Az itt élők jelentős része lipován, akik földműveléssel, állattenyésztéssel és halászattal foglalkoznak.
Sajátos időutazás ide megérkezni: mintha megállt volna az idő. Úttalan utakon rázkódik az autó, csatornák rengetege mellett araszolok, bámészkodó tehenek és csavargó lovak társaságában. A falu szélén kézzel húzott, ósdi komp szállítja a szekereket meg a helybélieket, akik a közeli szigeten termelik meg a konyhára valót. A csatornák partján vízig érő, hevenyészett disznóólakat, ketreceket látni, ezekben tartják a félig elvadult malacokat.
A falu legimpozánsabb épülete a kéttornyú ortodox templom. Előtte Chilia hőseinek állítottak emlékművet.
A nádrengeteg különleges madárvilága
A Duna-deltáé a világ egyik legnagyobb, összefüggő nádasa, amelyben tekervényes vízi utak kanyarognak, hatalmas tavak váltják egymást. Évszázados tölgyerdők, frissen született szigetek, magasra jutott homokdűnék, úszó nádszigetek kínálnak látnivalót különleges madár-, növény- és állatvilággal.
A delta legfőbb vonzereje a madárvilága, jelképes madara a rózsás gödény. (Fotó a 6. oldalon) Nagy a tisztelete ennek a pelikánnak.
Kócsagok, gémek, ludak, récék, sólymok, vércsék, rétihéják, darvak, szárcsák, lilefélék, csérek, szerkők, szalakóták, jégmadarak, gyurgyalagok, daruk, és ki tudja még, hányféle madár csalogatja ide az ornitológia iránt érdeklődőket, akik számára kincsesbánya ez a táj.
Még nincs hozzászólás