Isztambult mindenkinek látni kell!
Nevezzék ezt a várost Bizáncnak, Konstantinápolynak, Isztambulnak (n-nel vagy m-mel), nincs a világon még egy jelentős hely, amelyhez a magyarokat ilyen régi és erős kapcsolatok fűznék. Sőt, talán ez az a város, ahová a legtöbb magyar, akinek lehetősége volt külföldre utazni, elment.
Kicsi kis történelem
Talán az 1980-as évek mutatták legjobban a török–magyar kapcsolatok másfél évezredes keserédes jellegét. Az isztambuli Nagybazár volt az a hely, ahol a bécsi Mariahilfer Strasséval vagy az olasz Tarvisio bőrpiacával ellentétben mi is tudtunk valamivel kereskedni, nem csak kiadtuk a pénzt, de bevételünk is lehetett.
Ezekben az időkben tanultak meg a török árusok néhány szót, egy pár mondatot magyarul, s ha ismerős beszédet hallottak, már kérdezték is – „Sajt, szappan?” Hja, az Amo szappanunk és a trappista sajtunk keresett cserecikk volt, s ha valaki nem hozott, hát könnyen megkaphatta, hogy – „Buta vagy, magyar”.
Közös történetünk kezdetén lovon érkeztünk, a szilaj nomád népek egyszerű indíttatásával, elraboljuk mindazt, amit nem tudtunk előállítani. Elődeinket Bizánc hamar rávette arra, hogy inkább üzlettel és kereskedelemmel szerezzük meg a vágyott dolgokat, legyünk szövetségesek, harcoljunk az ő oldalán, amiért még zsoldot és fegyvert is kaphatunk. Hozhatnánk például bőröket, szőrméket, lovakat, rabszolgákat, cserébe aranyat, ezüstöt, selymet és bort adnának. Az üzlet megköttetett.
Ettől a pillanattól a városban a magyarok hol kereskedőként, hol a császárnak szánt menyasszonyként, hol hivatalos ügyben utazóként, hol fogolyként vagy gályarabként, hol menekültként, manapság pedig kalandvágyó turistaként, de mindig nagy számban fordultak meg.
Na, itt aztán tényleg mozog a föld
Hatalmas, tizenötmilliós, éjjel-nappal mozgalmas város. Nyüzsög, morajlik minden, olykor a föld is, gyakoriak a földrengések, amelyek nagy pusztításokat, romokat és tűzvészeket hoztak és hoznak ma is. Mégis, ezen a helyen, Európa és Ázsia találkozásánál, lennie kell egy nagyvárosnak, hát még, ha ilyen szép ez a hely.
Eddig úgy vélték, ez egy két és fél ezer éves város, de alig kezdték el a Boszporusz alatti alagút építését, máris rátaláltak egy nyolcezer éves település maradványaira. Akárhogy is, itt lépten-nyomon szembesülhetünk Isztambul görög-római-olasz-francia vagy éppen az iszlám-zsidó-ortodox vagy a katolikus kereszténység alkotásaival. Európa és Kis-Ázsia minden jelentős kultúrája nyomot hagyott itt, és ez adta a legkorábbi időktől a Bizánc-Konstantinápoly-Isztambul világváros jellegét.
Lehetetlen nem idézni Napóleon kijelentését: „Ha a Földnek csak egy fővárosa lehetne, Isztambul lenne az”.
Hogyan és hol kezdjük?
Ajánlott, hogy kényelmesen és kellő visszafogottsággal, sőt, konzervatívan öltözködjünk, ami azt jelenti, a vállunkat és térdünket takarja valami, hiszen a vallási helyeken ez az elvárt megjelenés. Ha van egy kendő a táskánkban, az még jobb, mert a kendőt más célokra is felhasználhatjuk.
Fontos a kényelmes cipő, és ne induljunk el palack ivóvíz nélkül. A turistának Sztambul egy forró, gyalogos város azzal a jó hírrel, hogy ha fáradunk, lesz egy-egy árnyas park vagy legalább udvar a közelben – a törökök sem szeretnek szétégni a tűző napon.
Sok-sok szempont szerint legcélszerűbb a Sultanahmet Meydanin (téren) kezdeni, mert ez a történelmi város közepe, a legfőbb látnivalók itt vannak nem messze. Innen sétálhatunk a Hagia Szophiához, a Kék mecsethez, a Topkapi-Palotához vagy Theodosius 1600 éves ciszternájához.
A tér története önmagában is Isztambul jelképe lehetne, hiszen valamikor itt görög-római cirkusz, szekér- és lóversenypálya, stadion volt, a Hippodrom. A török időkben a ’Ló tér’ nevet kapta. Azonban a kisebb-nagyobb romemlékek mellett Nagy Konstantin császár obeliszkje ma is áll, bár jócskán módosult formában, hiszen az uralkodó szobra valamikor eltűnt róla. (A szomszédos Régészeti Múzeum azonban gazdag tárgyi emlékekkel visz a görög-római múltba vissza.)
A császár fia építtette a tér oldalán az első keresztény templomot 360-ban, de ezt később felgyújtották. A helyén épült újabb templomot 532-ben ismét lerombolták, s így nyílt meg a lehetőség, hogy itt emelkedhessék a világ egyik leghíresebb épülete, a Hagia Sophia, (ejtsd: aja sofia, azaz Szent Bölcsesség) lenyűgöző építmény mind méreteit, mint szépségét illetően. A látogató zavarodottan találgatja, miként volt lehetséges ezerötszáz évvel ezelőtt ilyen gigászi építményt létrehozni?
Nos, a legjobb matematikus tervező, építész és az egész birodalomból idehívott sok ezer kőműves kellett hozzá. Valamint megszámlálhatatlan pénz és szervezési képesség. (A szükséges kövek legtöbbször más és más tartományokból érkeztek.)
Művészettörténészek és mérnökök az Hagia Sophiát az ókori építészet összefoglaló alkotásának tartják. Amilyen dísztelenül állt akkoriban az épület, olyan pazar volt belül, ha sütött a nap, és este, amikor negyvenezer gyertya égett benne… Később az ember és természet egyaránt formálta az Hagiát, belül évszázadokon át készültek a mozaikok, kívül rongálták, omlasztották a földrengések, erősítgették, bővítgették a legjobb török építészek.
Jézus és Mária bent őrzött ereklyéit a muszlimok is tisztelték, akik végül elrabolták őket, azok velenceiek voltak. Amikor 1453-ban a törökök elfoglalták a várost, még aznap elkezdték átalakítani a templomot dzsámivá. A modern török államban sokáig múzeum volt, mára azonban ismét mecsetté vált.
A tér és a közvetlen környék látnivalói a Kék mecset és a Topkapi-palotaegyüttes, egy egész várnegyed a Szeráj-csúcson, ahol a szultánok éltek, s amely az Oszmán Birodalom igazgatási központja volt. Ma múzeum, benne egykori nagyság és gazdagság emlékei, kincsei – még a legelszántabb vásárlói turisták sem szokták kihagyni.
Sajátos, de varázslatos érdekességek a tér ciszternái, amelyek a már az ókorban is hatalmas város ivóvízellátását szolgálták. Legjobban úgy tudnánk jellemezni őket, mint föld alatti, vízben álló, vagy inkább felsejlő, víz felett lebegő palotákat. Északabbra van az Elsüllyedt Palota (török nevén Yerebatan Sarnici) délebbre Theodosius ciszternája (Serefiye Sarnici).
A gazdaságos város
Itt mondjuk el, hogy egy mindenhová érvényes Istanbul E-Pass belépőkártya a lehető legjobb üzlet, mert bárhová bejuthatunk vele egyetlen átlagos nyugat-európai múzeumi jegy áráért. Egyébként is, Isztambul ’gazdaságos’ város nekünk, magyaroknak, végre egy hely, ahol minden érezhetően olcsóbb, mint itthon.
Márpedig egy olyan városban, ahol ezernyi kávéház és étterem ontja keleti fűszeres illatát, nem mindegy, mennyiért mennyit eszünk. S ha már a mecsetek és paloták között vagyunk, sétáljunk ki a Boszporusz felé, a régi sztambuli házak negyedébe (Eski Istanbul Evleri) ahol erős érzéki benyomás érhet minket, milyen lehetett ez a város évszázadokkal ezelőtt. Vigyázat, a tömény romantika a szívre húzódhat!
Még valami: a Sultanahmet téren több múzeum is van, amely az iszlám világ ’szentjeivel’ Mózes társait és e vallási kultúrkör alkotásait mutatja be. Ha kicsit közelebb szeretnénk kerülni ennek a világnak számunkra sokszor zavaros és ellentmondásos képéhez, megér néhány órát, hogy ne csak az újsághírekből ítéljük meg ezt a kultúrát.
Nem távol, csak távolabb
A történelmi városrész félszigetéről áttérve a Galata kerületbe, az Aranyszarv-öböl másik oldalán messziről feltűnik a Galata-torony. Mai alakjában genovai kereskedők építtették az 1300-as évek közepén. Talán innen a legszebb a kilátás Isztambulra, és talán éppen ezért ez a torony a város leglátogatottabb épülete.
Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Egy óra várakozási időt a sorban állásban. De megéri. Még a török tévésorozatok előtti világban is mindenki látni akarta a szultáni Dolmabahce-palotát, különösen annak hárem részét. (Hogy miért pont ezt?) A látogatók fantáziáját nagyon megragadja ez a káprázatos palotaegyüttes, amelynek képe Törökország egyik jelképe. Odabent – sajnos – nagyon ügyelnek arra, hogy ne fényképezgessünk.
Kicsit feljebb, de már a város ázsiai oldalán van a Beylerbeyi-palota, a szultánok nyári pihenőkastélya. Érdekességét az adja, hogy stílusa már-már barokk, ami fölöttébb szokatlan a muszlim világban, viszont az magyarázza, hogy igen későn, 1865-ben készült el. A szép és gazdagon berendezett palotát szinte agyonnyomja a mellette és felette magasodó modern, a Július 15. vértanúinak hídja.
Sosem vásárolunk már?
Dehogynem! Ha annyira sürgős, már a kiindulási ponton, a Sultanahmet téren is van egy kis bevásárlóutca, az Arasta Bazár. Akinek kevés ideje van, az itt vesz valami kis emléket, ajándékot – sokért. Aki viszont az igazi bazárra vágyik, annak északnyugat felé kell vennie az útját, de nincs messze a Nagy Bazár, vagy hivatalosabb nevén a Fedett Bazár.
Mi tagadás, tényleg nagy. Tulajdonképpen több háztömb utcái fölé emeltek tetőt, és így kerültek az árusok fedél alá. Legendás hely, a magyarországi bőrkabátok, olcsóbb arany ékszerek, garantáltan hamisított óra- és ruhamárkák beszerzőhelye. De az árusok kedvesen alkudoznak, az idősebbje még tud pár szót magyarul. A 4000 bolt – nem igazán bejárható, hiába itatják az embert minden standnál illatos teával, egy idő után elfogy az erő, a türelem.
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a látogatók kíváncsiak Isztambul modern negyedeire is, ahol a sugárutak mentén elegáns üzletek lényegesen magasabb minőségű árukat kínálnak, igaz, azoknak megfelelő áron. A török ipar gyakorlatilag mindent képes előállítani bármilyen színvonalon. Érdemes betérni a bevásárlóközpontokba is, hogy fogalmat kapjunk a helyi középosztály igényeiről és lehetőségeiről.
Egy piacot azonban ne hagyjunk ki, ez az Egyiptomi bazár, egy, az 1600-as években épült L alakú fedett üzletsor, élénk és fényűző, illatos és mély benyomásokat tesz. De jó, ha tudjuk, az itteni árak legalább kétszer magasabbak, mint pár sarokkal arrébb, ám az élményből ez mit sem vesz el. Mindenképp menjünk be, hiszen útban a Galata-torony felé, éppen elmegyünk előtte még a nagy mecsetek oldalán.
Kelet és Nyugat határán
Ahogy mondani szokás, Kelet és Nyugat, Európa és Ázsia határán izgalmas az élet. Nemcsak az ember szemét mozgatja meg, hanem a fantáziáját is. Agatha Christie szerint – „Isztambul a tökéletes hely egy rejtélyes regény cselekményének kibontakozásához”. És utána is, a James Bond-sorozatban többször főszereplő a város. Amúgy átlagos a biztonság, sőt, a sok kamerának és az erősen foglalkoztatott hatóságoknak köszönhetően egyre jobb.
Így, a látogatás végén fel kell tenni a kérdést, mi az a fontos dolog, ami kimaradt? Talán a régi, bizánci várak és paloták sora, amelyek mostanság erősen romosak, és rosszul vagy sehogy nem jelzik történetüket. Hogyan nem említettük az egykori Héttorony-erődöt, amelynek tornyaiból mára csak egy maradt. Számtalan magyar raboskodott itt. Igaz, a város ugyanennyi magyar menekültnek adott otthont az évszázadok során.
Végül a látogatóra bíztuk, hogyan fedezze fel a jelenkori Törökországot, annak nagyon is virágzó kultúráját és mindennapi életét. A város telis-tele van új művészeti központokkal, kiállítótermekkel, múzeumokkal. A nagyszerű és olcsó tömegközlekedést kihasználva érdemes az új városrészeket is felfedezni, vagy csak elnézni a vizek pezsgő forgatagát az öblökben és a tengerszorosban.
Napi 500 hajó kel át a Boszporuszon, többet nem bír el a közlekedés biztonsága. És bárhová, bármely városrészbe, bármikor negyedóránként indulnak hajók, amelyekről feledhetetlen élvezet bámulni a várost. Fedélzetükön rájövünk majd a török közmondás igazságára – „Aki nem látta Isztambult, az nem látott semmit”.
Orr-gia
Hát igen, Isztambul nagy torna az orrnak. Egyrészt finomabbnál finomabb illatok, fűszerek, teák, kávék illata, másrészt átható halszag, az építkezések ismeretlen szemetének bűze, s legfőképp az emberek cigarettáinak fojtó füstje lépten-nyomon. (A törökök abban is versenyben állnak a görögökkel, hogy melyikük dohányzik többet.)
De maradjunk a szagok-illatok kellemesebb oldalán – tudtad, hogy az első kávézók Isztambulban nyíltak még a középkorban? És azt, hogy üldözött helyek voltak, mert a vallás szerint az ilyen, testi örömöket okozó, fecsegős-kiülős helyek az igaz hit ellenségei? Nekünk a török megszállók hozták el a ’fekete levest’, ahogy eleink hívták a kávét, Európa 1683-ban, a Bécs sikertelen török ostroma után talált kávézási kellékekből ismerte meg az ital örömét.
Lehetne nagyobb kékben?
Nem véletlenül az Hagia Sophiával szemben épült fel Ahmed szultán mecsete, népszerű nevén híres Kék mecset. Amikor az Oszmán Birodalom katonai és diplomáciai ügyei kezdtek rosszra fordulni, a szultán elrendelte, hogy Allah kiengesztelésére építsenek fel egy olyan mecsetet, amely túlszárnyalja a keresztények építményét. A számok szintjén ez sikerült is, a Kék mecset nagyobb, mint az Hagia Sophia, ha a belső teret és az udvarokat is számításba vesszük.
A Kék mecset teljes területe 43.000, míg az Hagia Sophia 38.000 négyzetméter. Bár a Kék belül kissé vaskosabb – ez a nagyság ára –, mindkét épület lenyűgöző építészeti remekmű, és mindkettőnek megvan a maga egyedi szépsége, történelmi jelentősége. Az Hagia Sophia egykori bizánci templom, amelyet mecsetté alakítottak át, míg az ezerszáz évvel későbbi Kék mecset kifejezetten mecsetként épült 1617-ben.
Még nincs hozzászólás