A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Anyósok, sorakozó!

Bár az anyós lehet a feleség édesanyja is, az anyósokról szóló rémtörténetek többnyire mégis a fiús mamákról szólnak. Ennek lehet az a magyarázata, hogy a lányos mamák még manapság is akkor érzik nyugodtnak magukat, ha kislányuk "elkelt", férjhez ment, vagy tartós kapcsolatban él. Talált egy rendes fiút, netán már gyereke, gyerekei is vannak. Ezért a lányos anyukák ritkán érzik úgy, hogy elrabolták tőlük a gyermeküket.

Fotó: Shutterstock.com

A fiús mamák, azonban máshogy gondolkoznak. Számukra kisfiuk szívének elrablója csupán egy gaz csábító lehet, aki legyen bármilyen tökéletes, okos, csinos és kedves, aligha érdemli meg az ő tökéletes fiacskáját. Ezért a menyükkel kialakított viszonyuk ritkán mentes a súrlódásoktól. A nők többsége órákon át tud mesélni anyósa viselt dolgairól. A történeteket hallgatva kiderül, hogy a fiús mamák csoportokba sorolhatók. Lássuk, milyenekbe!

A segítőkész, aki csak jót akar

A negyvenkét éves, elvált Anna biztos abban, hogy házasságát anyósa tette tönkre.

„Túlságosan fiatal voltam ahhoz – mondja –, hogy kívülről lássam anyósom cselvetéseit, melyek, ma már tudom, arra szolgáltak, hogy elválasszák tőlem a férjemet. Az anyósom vissza akarta venni tőlem a fiát, s ez sikerült is neki. A válásunk óta, pedig ennek már több mint nyolc éve, Zoli megint az anyjával lakik. Jó, én is elég makacs, öntörvényű ember vagyok.

Házasságunk rövid néhány éve alatt azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az anyósommal vívott háborúban a vesztes csak én lehetek. A szakítás kódolva volt, mivel Zoli képtelen volt engem megvédeni. Anyósom egész életében uralkodott a családja felett. Szava szent volt, akarata legyőzhetetlen, döntése megfellebbezhetetlen. Zolinak természetes volt, hogy a konfliktushelyzetekben az anyjának adjon igazat. Konfliktus pedig volt bőven.

A legnagyobb baj az volt, hogy az anyósom, amikor harcba indult ellenem, az „én csak segíteni szeretnék” című jelmondatot tűzte a zászlajára. Háromféle ételt tudott főzni, nevezetesen töltött káposztát, csirkepaprikást és sztrapacskát. Hétvégeken ezeket felváltva állította elő, és nekünk minden vasárnap pontban fél egykor asztalhoz kellett ülnünk nála, hogy elfogyasszuk Zolikája kedvenc ételeit.

Fotó: Shutterstock.com

A baj csak az volt, hogy én viszont háromféle ételt gyűlölök, a töltött káposztát, a paprikás csirkét, valamint a sztrapacskát. Ezeknél már csak azt utáltam jobban, hogy az egyetlen napon, amikor Zolival kettesben lehettem volna, az anyósomnál kellett töltenem a délutánt. Ha néha vettük magunknak a bátorságot, és visszautasítottuk a meghívást, akkor anyósom jelent meg nálunk, piros lábaskáival felszerelve. Én csak segíteni akarok, mondta. Hoztam egy kis meleg ételt, hogy legalább hét végén ne kelljen főznöd.

Ebben aztán benne volt, hogy viszont hét közben legyek szíves én főzni a fiának, aki sajnos elég sovány, és megszokta, hogy meleget eszik. És ha már feljött, végigvizslatta az egész lakást. Titokban végighúzkodta az ujját a polcokon, bekukucskált a szekrényeimbe, ellenőrizte a sütő állapotát, a fia ingeit, trikóit. Tudom, hogy fáradt vagy, mondta együtt érzőn, majd én holnap felugrom, kivasalom Zoli ingeit. Megpucolom az ablakokat, sütök nektek valami finomat. Hiába könyörögtem a férjemnek, mondja meg a mamájának, hogy hagyja a saját életünket élni, a válasz az volt, anyám csak jót akar.”

A házassági konfliktusok egyik leggyakoribb forrása a segítőkész anyós, aki mindenbe beleszól, mindent jobban tud, és nem vesz tudomást arról, hogy a gyerek felnőtt, megházasodott és a saját életét szeretné élni. Ő az, aki feláldozza életét a fiatalokért. Munka után is, hullafáradtan is átmegy a fiatalokhoz segíteni. Akkor is segít, ha senki se kéri. A fia kedvenc ételeit főzi, ő vasalja az ingeit, mert hát ugye a mai lányok nem tudnak vasalni.

És nem tudnak takarítani sem, mert az anyjuk semmit se tanított meg nekik. Nem tudják szépen berendezni a lakást. Ezért a drága mama, apró berendezési tárgyakkal kedveskedik nekik. Áthordja hozzájuk a kézzel csomózott keleti szőnyeget, ami még a nagymamáé volt, néhány sárgaréz gyertyatartót a sublótra, amely a drága mama szerint otthonosabbá teszi azt a rideg lakást. És persze azonnal megsértődik, ha a legközelebbi látogatásakor ezek a tárgyak nincsenek már a lakásban.

Fotó: Shutterstock.com

A drága mama szívesen megmutatja, hogy a fia hogy szereti a káposztás tésztát, elárulja, hogy gyerekként vasalt ágyneműben szeretett aludni, és hogy nem szabad este felbosszantani, mert akkor nem fog tudni aludni. A drága mama, csak hogy segítsen, hétvégén főz, és elvárja, hogy a fiatalok nála ebédeljenek. A fiatalok pedig tűrnek. Egy ideig. Csak, hogy anyuka nehogy megsértődjék. Csakhogy ennek a kényszerudvariasságnak rossz vége szokott lenni.

A fiatalasszony idővel megunja az anyósával töltött hétvégéket, és uszítani kezdi az urát. Megmondhatnád anyádnak, hogy mást programunk van hétvégére. Ha a férje nem hajlandó erre, a nő bosszút forral. Hol máshol, mint az ágyban. Fáj a fejem, tolja el magától közeledő férjét. Csak azért mondod, mert nem akarsz velem összebújni, dühöng a férfi. És lassanként a mama keltette indulathullámok maguk alá temetik a házasságot.

A pszichológusok szerint a mindent jobban tudó, segítőkész, domináns mamák fiai rendszerint felnőtt kapcsolataikban az olyan nőkhöz vonzódnak, amilyen az édesanyjuk, s ez rengeteg konfliktus forrása lesz. A fiúnak ugyanis örök konfliktust jelent a két domináns nő közötti hatalmi harc, mely látszólag érte, miatta zajlik. Az ilyen férfiak, éppen, mert megszokták, hogy anyjuk hozza meg a döntéseket, képtelenek feleségük mellé állni, ezért az ilyen házasságok gyakran válással végződnek, és a férfi az esetek döntő többségében visszaköltözik az édesanyjához.

Az érzelmi zsaroló. Feláldoztam érted az életem

Fotó: Shutterstock.com

Kitty 28 éves kozmetikus, és órákig képes anyósa dolgairól mesélni. „Amikor közel ötévnyi együtt járás után végül férjhez mentem a nálam tíz évvel idősebb építész barátomhoz, olyan csapdába kerültem, amelyből szinte lehetetlen kimászni. Anyósom – mondja Kitty – a férjemet negyvenkét éves korában szülte, miután egy rövid ideig tartó felszínes kapcsolatból váratlanul állapotos maradt. A drága mama életének egyetlen öröme, ambíciója, társa lett a gyermeke, akiért, ahogyan ezt soha nem felejtette el a szemére hányni, feláldozta az életét.

Sokáig úgy tűnt, hogy Tibikém, a mama egyetlen szeme fénye, életének értelme anyjával kettesben fogja leélni az életét. De milyen az élet? Egy hosszú munkahelyi csapatépítő tréningem Tibi, aki főnököm volt, egy részeg éjszakán bevallotta, hogy belém szeretett. A vallomás és persze a szaporán fogyasztott vörösboros kóla hatására a beszélgetés Tibor ágyában ért véget. Nem tagadom, imponált nekem az érettsége, udvariassága.

Néhány hónap után felajánlottam neki, hogy költözzön hozzám az apró panellakásba. Nem döntött könnyen. Egy év is eltelt, mire elköltözött a mamától. S bár nem múlt el este úgy, hogy anyukát, ha csak egy percre is, meg ne látogatta volna, ötévnyi hezitálás után mégiscsak elvett feleségül. Az esküvő után anyósom egészségi állapota hirtelen látványosan romlani kezdett.

Háromszor próbáltunk elutazni nászútra. Mindhárom alkalommal anyuka szíve rendetlenkedett. Tibi persze nem merte szegény idős édesanyját magára hagyni. A mama szívének állapota ettől kezdve kitűnő fegyvernek bizonyult minden olyan esetben, amikor valami nem úgy történt, ahogyan ő szerette volna. Mivel más dolga nem volt, szépen rátelepedett az életünkre.

Éppen hat évvel ezelőtt búcsúzott el tőlünk először, amikor egy közönséges influenza ágynak döntötte. Érzem, hogy már nincs sok hátra, mondta. Majd másnap felkelt, és nagytakarítást csinált a lakásban. Azóta a férjem átesett egy szívbillentyűműtéten, nekem kivették az egyik petefészkem, anyuka viszont, egészséges, mint a makk. Valószínűleg valamennyiünket túlél.”

Kitty anyósa tipikus érzelmi zsaroló. Az ilyen anyóstípus szokásos mondatai: Nekem csak ti vagytok. Úgyis minden a tiétek lesz, ha meghalok. Azt a kis időt is sajnálod szegény anyádtól, kisfiam. Ha a ’kisfiam’ képes, és nem dől be a zsarolásnak, anyuka keményebb eszközökhöz nyúl, és betegséggel, rosszulléttel fenyegetőzik.

Van egy bölcs mondás, mely így szól: két dolgot adhatunk gyermekeinknek, gyökereket és szárnyakat. Sajnos sok olyan édesanya, aki egyedül neveli fel a fiát, képtelen azokat a bizonyos szárnyakat gyermekének megadni. Nem szándékosan teszi. Talán nem is tudja, hogy önző szeretete gúzsba köti a fiát. A legtöbb magányos, család nélküli férfi mögött egy ilyen kisajátító anya áll. Ha az ilyen férfi végül mégis ’megcsalja’ az édesanyját, és megnősül, a mama mártírszerepbe menekül. Ez az érzelmi zsarolás, betegséggel, halállal fenyegetőzés aztán pokollá teszi a fiatalok életét.

A jó barátnő - A XXI. század anyósa

Fotó: Shutterstock.com

„Amikor Andrist megismertem – mondja a 43 éves Gabi –, őszintén irigyeltem a mamája miatt. Tegeződjünk, mondta a mamája rögtön az első alkalommal, amikor találkoztunk. Szólíts Kikinek, közölte. Vodkát töltött, azt mondta, szeretné felpróbálni a vadi új dzsekimet. Semmi kifogás nem volt az ellen, hogy náluk aludjak. Eleinte együtt jártunk edzőterembe, folyton kölcsönkérte a cuccaimat, részletesen elmesélte, milyen pasasokkal jár, és rettenetesen érdekelte, hogy Andrissal rendben van-e a szexuális életünk.

Elvitt a nőgyógyászához, a fodrászához. Eljárt velünk Kispál-koncertre. Eleinte lenyűgöző volt. Úgy éreztem, hogy hozzá képest az én mamám egy megcsontosodott, maradi, elviselhetetlen asszony. Amikor Benivel terhes maradtam, anyukám könyörgött, hogy költözzünk hozzá, segít. Én hülye, azt válaszoltam, Kikinél ugyan kevesebb hely van, viszont sokkal jobb a hangulat. Néhány hónap alatt megbántam, de évekbe telt, amíg beismertem, hogy mekkorát tévedtem a szüleinket illetően.

Az anyósom egyáltalán nem volt tekintettel sem a terhességemre, sem a babára. Egyik cigarettáról a másikra gyújtott, félévente cserélgette a szeretőit. A fürdőszobában folyton ismeretlen pasikba botlottam. A konyhában akkor volt tiszta edény, ha elmosogattam, a lakásban akkor volt tisztaság, ha kitakarítottam. Teltek az évek, és az én anyósom egyre elviselhetetlenebb lett. Nem tudta feldolgozni, hogy öregszik. Megtiltotta, hogy a gyerek nagyinak szólítsa.

Minden pénzét plasztikai műtétekre és fiatal fiúkra költötte. Már régen külön lakásban éltünk, még mindig felhívott esténként, és a tanácsomat kérte zavaros szerelmi ügyeit illetően. Amikor végül megmondtam neki, hogy térjen észhez, hatvanéves lassan, van egy nyolcéves unokája, és én nem a barátnője, hanem a menye vagyok, kiborult. Bevett egy csomó altatót, ki kellet mosni a gyomrát. Azóta örökös rettegés az életünk.”

Gabi anyósa a XXI. század tipikus ’terméke’. Nem ő tehet róla, hogy az életében szinte a legfontosabb érték a fiatalság. A társadalom értékrendje ilyen. Az ötvenéves emberek már öregnek számítanak. Egyre gyakoribb, s nem csak a nőknél, de a férfiaknál is az olyan túlzott félelem az öregedéstől, amely már személyiségzavarnak is nevezhető.

Persze mindig voltak nők, akik számára a fiatalság elvesztése tragédiával ért fel. A jelenség azonban azokban a korokban, amikor az idős embereket becsülni, támogatni az élet alapértékei közé tartozott, nem volt ilyen riasztóan gyakori. Azok a nők, akik rettegve gondolnak arra, hogy fiuk férfivá érik, apává válik, sokszor úgy védekeznek az öregedés ellen, hogy természetes élethelyzetüket megtagadják, és úgymond barátnőjévé próbálnak válni saját gyerekeiknek.

Ez természetesen nem lehetséges. A szerepeket nem lehet, és nem is lenne jó, kedvünkre váltogatni. Egy hatvanéves ember máshogyan gondolkozik a világról, mint a harmincéves. Más a dolga, mások a gondjai, az örömei. Az idő múlását visszafordítani lehetetlen. Aki ezt teszi, könnyen nevetségessé válik, és egyedül marad.

Az elfoglalt. Én már felneveltem egy gyereket

Fotó: Shutterstock.com

„Tudom, hogy az ember magának szüli a gyerekeket, és azt is, hogy jobb, ha csak magára számíthat, mégis úgy gondoltam eleinte, hogy ha már az anyósommal egy háztömbben lakunk, néha majd segít – mondja a kétgyerekes Zsófi, miközben megpróbálja a babakocsiban tartani kisebbik fiát, míg a másik után rohan.

– Néha elgondolkodom azon, hogy mi a fenének tanultam negyed évszázadig, ha a diplomám a fiókban porosodik, anyagi gondunk pedig seregnyi. Amikor alig egy év különbséggel megszültem a két gyerekemet, rá kellett jönnöm, hogy csapdában vagyok. A férjem reggeltől estig dolgozik, nem tud a fiúkkal foglalkozni. Engem két kicsi gyerekkel egyetlen komoly cég sem vesz fel. Három éve képtelen vagyok magamra időt szakítani. Már a hajamat is otthon festem, hiszen fodrászhoz sem jutok el. Sportolásról, manikűrösről, kozmetikusról már álmodni sem merek.

A legjobb barátnőm folyton arról panaszkodik, hogy az anyósa rájuk telepszik, elkényezteti a gyerekeket. Ha tudnád, szoktam neki mondani, hogy mennyire irigyellek. Nem is tudod, milyen jó dolgod van. Hetente háromszor lejutsz az edzőterembe, bármikor elmehettek színházba, étterembe, bulizni a barátaitokkal. Csak szólnod kell az anyósodnak, s ő már repül is. Bezzeg az enyém! Az első terhességemnél közölte, hogy ő még nem ér rá nagyinak lenni. Rá ne is számítsunk. S így is lett.

Azt mondta, hogy ő nem bírja a gyereksírást, úgyhogy az első évben talán ha négyszer hajlandó volt vigyázni a gyerekre, sokat mondok. Amikor a második is megszületett, még ennyiszer sem. Ő még nem öreg, mondta, neki céljai, tervei vannak, és saját élete. Nagy baráti köre van, hetente kétszer kártyázik, négyszer edzeni jár, japánul tanul. Neki sem ideje, sem kedve újra pelenkát cserélni, játszótéren ülni, mesét olvasni, gyereket altatni. Őrül, hogy ettől megszabadult. Ő soha nem ér rá, őt nem lehet megkérni semmire. Az én szüleim, akik vidéken laknak száznyolcvan kilométerre tőlünk, többet vigyáznak a fiúkra, mint a drága mama.”

Az elfoglalt, a nagymamastátuszba beletörődni képtelen nő is korunk típusa. Önmegvalósít. Hiába megy nyugdíjba, többet dolgozik, mint korábban. Naptárja tele van, mert azt gondolja, hogy ha egy percet sem lazít, legyőzi az idő múlását. Neki még nincs ideje az unokáira. Ő már felnevelte a gyerekeit. Már fiatalkorában sem szerette, hogy miattuk kell lemondania a szabadságáról. Nem kezdi újra. Ha a fiatalok gyereket akartak, neveljék.

Csak akkor kell segíteni, amikor kérik

Fotó: Shutterstock.com

Nem véletlen, hogy az anyósviccek célpontjai mindig inkább a fiús mamák szoktak lenni. Azért is így van ez, mert a lányos mamáknak lányaikkal mindig sokkal több a konfliktusuk, mint a fiús mamáknak fiaikkal. Amikor a lány férjhez megy, édesanyja egy kicsit felszabadul az örökös viták alól. Ráadásul a családi fészket, az otthont inkább a nők teremtik meg, s ezt az otthonról hozott minta szerint teszik, ezért kisebb lesz a súrlódási felület.

Más a helyzet a fiús anyukákkal. A pszichológusok azt mondják, hogy a mama akkor engedi nősülni a fiát, amikor úgy érzi, jó lesz, hogy már más neveli tovább. Már nem bánja, hogy más fújja a szelet a vitorlába, azért az irányt szeretné ő meghatározni. De hogyan viselkedjen szegény fiú, ha az anyja és a felesége nem jön ki egymással?

Nos, konfliktus esetén az új családot kell választani. A régi ugyanis biztosan megmarad, ellenben a házasság zátonyra futhat. A drága mamáknak pedig azt szokták javasolni, hogy akkor és abban segítsenek, amikor és amit a fiatalok kérnek. Nem kell minden rászorulót átkísérni az út másik oldalára. Csak azokat, akik kérik.

Az özvegység veszélyei

Sajnos, mivel a statisztikák szerint a nők tovább élnek, mint a férfiak, özvegyasszony is több van, mint özvegyember. Az idősebb korban megözvegyült, vagy valamiért egyedül maradt nők pedig hajlamosabbak ’beleköltözni’ a gyerekek életébe. Ők már csak ritkán találnak új párt maguknak, ritkán kísérti meg őket a szerelem.

Egyedül vannak. De ha elég bölcsek, tudják, hogy a gyerek nem a szülő tulajdona, nem sétálgathat kedvére az életében. Tudják, hogy az élet természetes rendje az, hogy a gyerek nem a szüleinek, hanem saját gyerekének adja vissza a gondoskodást, melyet tőlük kapott. Ők a jó anyósok. És ilyenek is vannak, nem is kevesen.

Fotó: Shutterstock.com

Tanácsok anyósoknak

  1. Nem kell mindent jobban tudni.
  2. Nem szabad naponta többször telefonálni a gyerekeknek.
  3. Nem tanácsos kritizálni a fiatalasszony főztjét.
  4. Nem elegáns megjegyzéseket tenni a menyünkre a háta mögött.
  5. Nem túl okos dolog úgy kezdeni a mondatot, hogy nem szólok bele, de…
  6. Nem érdemes rivalizálni, mert úgyis a szerelem győz.

Tanácsok fiatalasszonyoknak

  1. Számítsunk rá, hogy amikor férjhez megyünk, nem csak a szerelmünket, de egész családját is megkapjuk.
  2. Fogadjuk el, hogy anya soha nem fog lemondani egészen a fiáról.
  3. Higgyük el, bármilyen képtelenségnek hangzik is, hogy saját, most még éppen csak tipegő fiacskánk életébe is eljön egyszer egy lány, aki fontosabb lesz neki, mint mi voltunk.
  4. Ha ezt megértjük, könnyebb lesz az anyósunkat is elviselni.

Címkék: családi szokások, nagymamaság, új család, anyós típusok, fiús mamák, lányos mamák, anyós-meny harc, férjhez menés

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!