A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A leszólt félkész ételek - töltsd fel a kamrád okosan!

Amikor az egészséges étkezésről beszélünk, a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a lehető legkevesebb feldolgozott élelmiszert iktassuk be az étrendünkbe. Tanulmányozva a csomagolásokat, számos olyan összetevőt találhatunk, akár a fagyasztott édesburgonyában is, amelyet frissen elkészítve biztos nem tartalmaz. Igen ám, de a rohanó hétköznapok nem mindig teszik lehetővé, hogy mindent frissen és nagyjából nulláról készítsünk el. A jó hír az, hogy a félkész ételek között is lehet olyat találni bőségesen, amelyeket nyugodtan használhatunk.

Fotó: Shutterstock.com

Tészták félkészen és szárazon

Ahhoz, hogy gyors vacsorát készíts egy zsúfolt napon, mindenképpen érdemes otthon többféle formában száraztésztát tartanod. Ez ugyanis már félkész étel, mert miután kifőzted, pár perc alatt egy egyszerű feltéttel már tálalhatod is.

De ha csak sajtot, tejfölt vagy túrót és tejfölt dobsz rá, akkor is kész az egyik leggyorsabb, ám laktató vacsora. Választhatsz durum lisztből készült változatot is, ám azt fontos tudnod, hogy annál jobb az íze a száraztésztának, minél több tojás van benne.

A félkész tészták ’rendjébe’ tartoznak a friss és egyben hűtött tészták, amelyekből süteményeket, reggeliket vagy főételeket lehet készíteni. Nagyon hasznos, ha van otthon belőle a hűtőben legalább egy-egy ’példány’. Az egyik ilyen a vajas-leveles tészta, amely alkalmas arra, hogy bármilyen ízesítésű croissant vagy épp sajtos rúd legyen belőle.

Croissant

Amennyiben sajtos croissant szeretnénk belőle varázsolni, akkor a tésztán kívül szükséges hozzá kb. 25 dkg sajt, lehetőleg ementáli, és egy tojás. A kicsomagolt tésztát kenjük meg a felvert tojással, majd vágjuk ki belőle a háromszögeket. Tegyünk minden háromszög talpára egy kis szelet sajtot. Göngyöljük fel, majd kenjük le a tetejét is tojással. Szórhatunk még rá reszelt sajtot vagy szezámmagot is.

200 fokos sütőben 15 perc alatt elkészül. Azt is megtehetjük, hogy a belsejébe mogyorókrémet vagy bármilyen lekvárt rejtünk. Ám mindezek nélkül, csak úgy magában is megsüthetjük, és kettévágva vajjal tálaljuk, esetleg elkészítjük szendvicsnek.

Sósan, sajtosan

Ugyanez a csomagolt tészta arra is alkalmas, hogy sós süteményt, pontosabban sajtos rudat varázsoljunk belőle mindössze húsz perc alatt. Ehhez a kiterített tésztát le kell kennünk felvert tojással, majd 20-25 deka reszelt sajttal megszórni. Ezután vágjuk fel két centi széles és tíz centi hosszú darabokra. Tegyük 200 fokos sütőbe 12-15 percre.

Pizzaként

Fotó: Shutterstock.com

Pizzát is pillanatok alatt készíthetünk félkész pizzatésztából. Olyat is választhatunk, amelyikhez kész szószt is csomagoltak, így már csak a sajtról kell külön gondoskodnunk. Ez a legegyszerűbb, mert csak a kicsomagolt tésztára kell öntenünk a szószt. Ráreszelni a sajtot és 200 fokos sütőben 5-8 perc alatt készre sütni.

Amennyiben nincs szósz hozzá, akkor szükséges még 1,5-2 dl sűrű paradicsomszósz, 1 teáskanál fokhagymapor vagy 1 gerezd friss és zúzott fokhagyma, két csipet őrölt fekete bors, 1 teáskanál bazsalikom, 1 teáskanál oregánó, fél teáskanál cukor, csipet só.

Ezeket összekeverve el is készült a szósz. A többi művelet ugyanaz, mint a fenti változatnál. A pizzatészta azért ennél többet is tud. Készülhet belőle házi kifli, túrós batyu, grissini, lekváros bukta, spenótos-juhtúrós táska, kakaós vagy épp fahéjas csiga. Mindez csak attól függ, milyen formára vágod és mivel töltöd meg.

Az édes kakaós csiga

Fotó: Shutterstock.com

A kakaós csiga például úgy készül, hogy a kiterített tésztát megkenjük meglehetősen vastagon puha vajjal. Megszórjuk 1-2 evőkanálnyi cukrozatlan kakaóporral elkevert 15 dkg cukorral. Feltekerjük, ezután a tekercset másfél-két centi vastagra feldaraboljuk. A külsejét olvasztott vajjal kenjük meg. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt elkészül.

Jégbe zárva – fagyasztott ételek

Fotó: Shutterstock.com

A fagyasztott ételek esetében elsősorban nem a bepanírozott, töltött és félig kisütött termékekre gondolunk, hanem a különböző zöldségekre, gyümölcsökre, natúr halakra avagy fűszerekre.

Főzelékek

A fagyasztott sóskából és a spenótból úgy tíz perc alatt lehet finom főzelék. A sóska esetében például csak annyit kell tenni, hogy készítünk két csapott evőkanálnyi lisztből és 3 evőkanálnyi zsírból rántást, amelyre rádobjuk a lecsöpögtetett, kiolvadt sóskát. 2-3 dl tejjel alaposan elkeverjük, édesítjük ízlés szerint, és forraljuk úgy 3-4 percet. Főtt avagy tükörtojással, főtt krumplival tálaljuk.

Zöldségek

Fotó: Shutterstock.com

A sült zöldséges egytálétel is fagyasztott zöldségekből készül. Az a jó benne, hogy bármilyen zöldségkeveréket választhatunk, de használhatunk kifejezetten úgynevezett wok zöldségkeveréket is.

Ehhez 25 dkg csirkemellet szeleteljünk fel kis darabokra. Serpenyőben vagy wokban hevítsünk olajat, és dobjuk bele a húst. Figyeljünk arra, hogy magas hőmérsékleten legyen a tűzhely, különben nem sül majd az étel, hanem párolódik. Amikor elkezd kifehéredni a hús, dobjuk bele a kiolvasztott és lecsepegtetett zöldségeket.

Pirítsuk addig, amíg a hús teljesen kifehéredik, sőt a széle megpirul, és a zöldségek is megsülnek. Akkor öntsünk rá 2-3 evőkanál szójaszószt, két deci vizet. 3 evőkanál vízbe keverjünk egy púpozott teáskanálnyi kukoricakeményítőt, majd öntsük a serpenyőbe. Alaposan keverjük el, és azonnal forrón tálaljuk.

Konzervek üvegben és konzervdobozban

Üvegekben és konzervdobozokban is kincsekre lelhetünk, ha félkész ételekről van szó. A legjobb ezekben az, hogy biztosan főzve, puhán jutunk a tartalmukhoz, így a hosszas főzési időt megspórolhatjuk velük. A tartósításhoz általában citromsavon kívül csak a hőt használják, így biztosan nincsenek benne felesleges E-számok. Ilyen lehet az üveges vagy konzerv bab, zöldborsó, kukorica, csicseriborsó, savanyúságok, lecsó és paradicsomszósz.

Borsófőzeléket tíz perc alatt készíthetsz üveges zöldborsóból. Ehhez készítenünk kell 5 dkg vajból és két csapott evőkanálnyi lisztből rántást egy lábasban. Erre ráöntjük a konzerv zöldborsót a levével együtt, és alaposan elkeverjük. 1-2 dl tejjel meglocsoljuk, elkeverjük, majd cukorral ízlés szerint édesítjük. 1 evőkanálnyi petrezselyemzölddel megbolondítjuk még tálalás előtt.

Fontos titok: amennyiben kissé hígra sikerült a főzelék, akkor vedd ki belőle úgy a negyedét, és tedd turmixba. Pürésítsd, majd keverd bele a főzelékbe. Szép zöld színe lesz és jó sűrű.

Címkék: konzervek, félkész ételek, száraz tészták, friss hűtött tészták, üveges ételek, fagyasztott zöldségek

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!