Gulyás Judit természeti formái
„Szőnyegtervező és készítő iparművészként a motívumok végtelen vilgából válogathatnék, de nekem a természet a kedvencem, A természet létünk alapja, annak részeként éli meg az ember magát.
Gyönyörűségesnek tartom, hogy nekem mint művésznek, megadatott az alkotásban a teremtés” – mondja Gulyás Judit textilművész, aki 1993-ban mestervizsgázott az Iparművészeti Egyetemen, egy ideig tévéműsor szerkesztett, 17 éve viszont csak szőnyegtervezéssel foglalkozik és tanít az egyik művészeti iskolában.
Szabálytalan ösvények, virágok, tengeri, sivatagi hullámok megalkotására vágyott, hogy a textillel mindenféle formát, sűrűséget, hosszúságot, plaszticitást, színt újrateremthessen, ezért sem formailag, sem tartalmilag nem elégítette ki a szövőszékek által állított korlát: a négyzet, téglalap, legfeljebb kör alakú forma.
Mestere, Szilasi Anna textilművész ajánlotta az akkor még Magyarországon ismeretlen hand tufting (kézi tűzés) technikát, amelynek elsajátításáért Franciaországba utazott, s ebből a technikából mesterdiplomázott a főiskolán. Azóta is vele dolgozik.
„Nem másolom a természetet, hanem megpróbálom ugyanazt az erőteret létrehozni a művészet által, ami a természetben létezik – magyarázza munkamódszerét a művész. – Megfigyelem, milyen érzést kell bennem a folyó, a rét, az erdő susogása, a virág – s ezt a hatást próbálom meg újraalkotni. Ez transzformáció: nem egyszerű dolog, mert ha csak másolunk, akkor elvész az ereje, plágiummá válik.”
Gulyás Juditnak egyetlen szőnyege sem síkszerű, nem statikus, mindegyik mozog, a térben valamilyen áramlást segít. Szőnyeglabirintusait különböző vizuális mozgásformák, erőterek összekapcsolódásából tervezi, a virágokat a szírmok fodrairól lesi el.
Természetesen van, amikor minden kötöttség nélkül, autonóm művészetként alkot, de ha megrendelésre dolgozik, a tér és a stílus ad keretet a munkáinak. Ahhoz, hogy a „ház”-ból „otthon” legyen, fel kell térképezni a leendő szőnyeg enteriőrben betöltendő szerepét. Mit szeretnénk? Szétválasszon vagy összekössön a szőnyeg? A bútor folytatásaként élje életét, vagy külön szigetet képezve kapjon fő- vagy mellékszerepet?
Miért ne kaphatna teret a szőnyeg – a padlón betöltött szerepén kívül – más építészeti elemeken is? Hiszen csak a kezdetekhez, ősi funkciójához kanyarodna vissza. Jól tudjuk, évezredeken át kitűnő hőszigetelő tulajdonsága révén sátrakban és hideg falakon szolgált. Miért ne futhatna végig egy letisztult enteriőr padlóján puha sávként, hogy azután a falra felkúszva összekösse a „lentet a fenttel”.
Már gyerekkorában elbűvölte a rétek világa – a zöldes, okkeres, aranyló fényben játszó, bársonyos fűszőnyeg, amely finom színátmenetekkel és változatos faktúrákkal gyönyörködtet. A fűcsomók változatos magasságúra nőtt szálai ihlették arra a szabálytalan kézi nyírásra, amit a kész szőnyegen saját kezűleg végez, egyéni plasztikát adva minden egyes darabnak. Ezt az újítását „organikus nyírás”-nak nevezte el.
„Kint lakunk Pilisszentlászlón a hegyekben, egy perc alatt kint vagyok gyönyörű, hegyek által bezárt réteken, ezért úgy érzem, be kellene vinni mások házába is a ternmészetet. Különböző magasságúra nyírt szőnyegeim gyapjútengere a természet szelíd erőit idézi, rájuk heveredve azt az illúziót keltik, mintha valóban kint ülnénk a réten.
Szabálytalan ösvényeket szövök, nyírok, ma már nincsen keret, hogy csak így vagy úgy szabad. A szőnyeg képes kinyitni a teret, akár a virág. Puhaságával, látványos színhatásaival feleleveníti az építészeti tereket. Megmozgatja, élettel tölti meg őket.”
Még nincs hozzászólás