Gárdos Péter nagymamája
A sikeres regényíró, forgatókönyvíró és rendező – immár maga is büszke nagyszülő – gyerekkorának meghatározó alakja anyai nagyanyja volt. Maskó – ahogy az egész család hívta életében, és emlegeti halála után – sok-sok időt töltött az unokájával, és erkölcsi világrendjét úgy adta át, hogy az máig stabil alapja Gárdos Péter életének.
Szeptember végén került a könyvesboltokba a fimrendező Hajnali láz című könyve, amely szülei szerelmi történetét dolgozza fel, ötven év után előkerült levelezésük alapján. A regényből film készült, melyet decemberben mutatnak be. Gárdos Péter tehát emléket állított a szüleinek, ám nagymamájáról nem írt még, nyilván ezért emlegeti nagy példaképeként. De a filmrendező rácáfol erre a teóriára: „A Szamárköhögés című filmünkben írtam meg Maskó alakját.” Az 1956-os eseményeket gyermeki szemszögből bemutató alkotásban a „kommunista nagymama” szerepét Törőcsik Mari játszotta.
„Egy az egyben Maskót mintáztam, kivéve, hogy kommunista lett volna. Ez csak egy hozzáadott motívum. Ám apám, Miklós és az anyósa viszonya éppen olyan volt a valóságban, mint a filmben. Állandóan harcoltak egymással, iróniával, gúnnyal. Mamám anyja reggelente az ágyból irányította a családot. Ő ugyan fel nem kelt, de mindenkinek elmondta, mit kell csinálnia, milyen szendvicseket készítsenek a gyerekeknek – nekünk –, és ki mit vegyen fel aznap.
Elmondok egy történetet, ami nagyon jellemző Maskóra. A szüleim rengeteget dolgoztak, ezért én sok időt töltöttem nagyanyámmal. Mikor iskolai szünet volt, megfogta a kezem reggelente, és elmentünk a Garai téri piacra. Odafelé én vittem a kosarat, hazafelé már ő.
Először csak végigsétáltunk az árusok között, és megkért, ha valami megtetszik, ne szóljak, csak szorítsam meg a kezét. Utána visszatértünk ezekre a helyekre, és – akkor még volt öt- és tízfilléres – nagyanyám olyan fillérekre menő alkuba kezdett, hogy az árusoknak esélyük sem volt. Mikor hazatértünk, Maskó kiválasztotta a legszebb gyümölcsöt, és azt mondta: ezt pedig eltesszük apádnak.”
Gárdos Péter apja este, mintha csak véletlen lenne, az asztalra kitett gyümölcsök közül bizony kivette a neki szánt darabot.
„Nem tudom, tisztában volt-e azzal, hogy nagyanyám ezt neki tette félre. De megsejtette, hogy az övé. Talán ez volt az ellentételezése annak, hogy a vitákban a mamám vele szemben mindig az anyja mellé állt. Szegény apámnak soha nem lehetett igaza Maskóval szemben” – emlékezik legkedvesebb nagyszülőjére Gárdos Péter, aki úgy véli, nagymamája őt azért szerette különösen, mert férjét és fiát is elvesztette a háborúban, és számára Péter unokája pótolta az elveszett gyermeket.
Maskó már rég nem él, de a filmrendező édesanyja még igen, nemsokára kilencvenéves lesz. Mikor elolvasta a Hajnali láz első forgatókönyvét – mert eredetileg is moziba szánta a történetet a rendező –, nagyon tetszett neki. Később azonban tiltakozott, mert a filmben előkerült egy fontos vezérmotívum, mégpedig az áttérési kísérletei. Gárdos Péter édesanyja meg akart szabadulni a stigmát jelentő zsidó vallástól.
„Hiába olvastam fel telefonon a mamámnak a saját leveleit, ahol ezt többször emlegeti, egyszerűen nem emlékezett rá. És attól félt, ha megírom, a barátnői megszólják majd.”
Végül sikerült elfogadtatnia a rendezőnek az édesanyjával ezt a szálat is, ami dramaturgiai szempontból nagyon fontos volt. Márpedig minden filmnek meg kell, hogy legyen a belső törvénye, ezt tanítja a rendező az egykori BKF-en, ma már Budapesti Metropolitan Főiskolán:
„A tanítás nem idegen tőlem, hiszen van egy magyar–orosz szakos bölcsészdiplomám. Végzősként gyakorló gimnáziumokban tanítottam, és soha nem gondoltam volna, hogy harmincöt évvel később kifejezetten élvezetemet lelem majd az oktatásban.”
A bölcsészettől nem vezetett egyenes út a filmrendezésig, bár mint egy osztálytalálkozón kiderült, már fiatal kamaszként is erre a pályára vágyott Gárdos Péter:
„A Radnóti Gimnáziumba jártam, és az osztályfőnökünk íratott velünk egy dolgozatot elsőben arról, hogy mik szeretnénk lenni. Negyven évvel később, egy osztálytalálkozón odaadta nekünk ezeket az írásokat, és én meglepve olvastam, hogy már akkor is milyen elszántan készültem erre a pályára.
De a főiskolára nem vettek fel rendezőnek, így a MAFILM Híradó- és Dokumentumfilm Stúdiójában tanultam ki a szakmát. Évekig készítettem 3 perces híradóanyagokat, amelyeket akkoriban a moziban vetítettek a játékfilmek előtt. Komoly iskola volt ez számomra, mégis sokáig rányomta a pályámra a bélyegét, hogy nincs filmrendezői diplomám.”
Aztán az első film, az Uramisten sikere – Feleki Kamill-lal a főszerepben – és utána sok alkotás számtalan nemzetközi elismerése ma már egyértelműen a filmes szakma nagyjai közé helyezi el a szakembert, aki maga írja filmjeihez a forgatókönyvet: „Ha az eddigi filmjeim tematikáját nézem, valahogy mindig a családi legendákhoz tértem vissza. Talán nem véletlenül.”
Még nincs hozzászólás