A magyar színjátszás kezdetei
Az elmúló nyár egyetlen vigasza, hogy ősszel beindul az új színházi szezon. Friss évad következik, jobbnál jobb bemutatókkal, felbukkanó tehetségekkel és remek vendégfellépőkkel. Ma már természetes számunkra, hogy kőszínházban, a háttérben mosdóval, büfével, ruhatárral, kényelmes bársonyszékből nézzük az anyanyelvünkön beszélő színészeket. Ám ez nem mindig volt így.
Amikor Fedák Sári a János vitéz főszerepében bő gatyában, kezében karikás ostorral megjelent a Király Színház színpadán 1904-ben, a nézők döbbenten nézték, kollégái pedig feszülten várták az előadás fogadtatását. A csendet Fedák felcsendülő éneke, az Egy rózsaszál szebben beszél törte meg: „…már eldőlt a darab. Mindenki sírt a nézőtéren…” – írta naplójába a művésznő. Hosszú, rögös út vezetett a magyar színjátszás történetében addig, amíg magyarul beszélő színészek magyar színházakban léphettek fel. Ennek az útnak néhány állomását elevenítjük fel.
Magyarországon a 18. század utolsó harmada – a felvilágosodás kora – előtt nem volt hivatásos színjátszás, szemben Európa sok országával, ahol a polgárosodásnak és a városfejlesztésnek köszönhetően már a 16–17. században komoly színházi élet alakult ki. A magyarországi helyzetet az előadásokat igénylő városi közönség hiánya okozta. Így a drámajátszás kezdetét a 17–18. századi feudális Magyarországon az egyházi – főleg latin nyelvű – színielőadások, a főúri kastélyokban tartott német és olasz nyelvű opera-előadások, valamint a német vándortársulatok szereplései jelentették. A 18. század közepétől Pozsony és Brassó mellett Pesten és Budán is rendszeresen mutattak be német nyelvű darabokat, melyek fontosak voltak a magyar színjátszás szempontjából is: az épületek helyet adtak induló tevékenységükhöz, egyes darabok lefordításával műsorhoz juttatták őket, és mintául szolgáltak a színház felépítéséhez. A magyar nyelvű színjátszás a nemzeti nyelv megőrzésének és uralomra juttatásának eszközévé is vált.
"Jegyezd meg e nagy igazságot, hogy soha a földnek golyóbisán egy nemzet sem tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta."
"Hiszen az arcából is kilátszott, hogy úrnak született. Aztán sohasem akart a bor közé vizet vegyíteni; oh én gyanítottam, hogy ő nem természetes pincér".
Zajos siker és nem kisebb felháborodás kísérte a Nemzeti Színházban Csiky Gergely 1880-as Proletárok című színjátékát, ahol a szerző a proletár szót antik értelmében használva a dologtalanokat, élősdieket értette e fogalom alatt. A katolikus pap szerző több darabjának bemutatója után egyházi elöljárói utasították, hogy hagyjon fel ezzel a világias tevékenységgel. Csiky válaszul elhagyta papi hivatását, áttért az evangélikus hitre, és megnősült. A proletárok bemutatójától Csiky haláláig eltelt, kulturálisan pezsgő évtized Katona József munkássága után a legnagyobb előrelépés volt a magyar dráma történetében.
Még nincs hozzászólás