A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Pontosan ezt az életet kell élned

Nincs kínzóbb érzés, mint a békétlenség, az elégedetlenség, a jelen sorsunk kárhoztatása. Miért születtem épp erre a helyre, épp ezek közé az emberek közé, épp ilyen külsővel, ilyen adottságokkal? Hogy miért? Mert ezt választottad.

Igazságtalanság, hogy nekem csak ez jutott! Mert ha nekem olyan szüleim lettek volna, ha gazdag családba születek bele, ha én is örököltem volna ilyen meg olyan tehetséget… És sorolhatnánk a keserveket, melyek nem hagynak nyugodni. Pedig senki más nem tehet arról, hogy épp ezekkel a körülményekkel, családtagokkal, kapcsolatokkal, fizikai alkattal kell együtt élnünk, csakis mi.

A keleti vallások szerint nem csupán egyetlen életet élünk, életeink között pedig egy felfoghatatlan, köztes létben tartózkodunk. A Tibeti Halottaskönyv ezt nevezi Bardónak. A Bardóban pedig eldöntjük, hogy a fejlődésünk érdekében milyen körülményeket, lehetőségeket vagy épp akadályokat teremtünk magunknak a következő életünkre.

Cél a lelki szépség

Fotó: Shutterstock.com

A keleti filozófiákon alapuló túlvilág-magyarázatok szerint a két leszületésünk közti létezésünkben mi magunk döntjük el, hova és kikhez érkezzünk meg a földi világban. Persze abban a letisztult test és ego nélküli állapotban, amely a születésre váró lelket jellemzi, nem az számít, hogy a következő élet minél gondtalanabb, gazdagabb és kalandosabb legyen, hiszen akkor nem is létezne másféle ember, csakis dúsgazdag, sikeres és kimondhatatlanul boldog.

A szempont sokkal inkább az, hogy a következő életünk olyan kihívásokat tartalmazzon, melyek során megtanulhatjuk, amit addig nem sikerült. Az egyetlen cél a tökéletesedés, a jóság és a szeretet megtanulása – akár az önfeláldozás, a boldogtalan sors, a szenvedés, küszködés árán is.

Tanulj jónak lenni!

Állítólag a születés előtt pontosan megismerjük az előző életünk minden hibáját, melyeket akkor és ott, abban a tiszta állapotban rettenetesen szeretnénk kijavítani. Tehát mielőtt megszületünk, rendelkezünk egy magunk alkotta újjászületési tervvel, életstratégiával. Ennek a tervnek elkészítésében vannak segítőink, bölcs spirituális lények, akik mind az előző életeink elemzésében, mind a megfelelő új élet megálmodásában a rendelkezésünkre állnak.

Ha előző életedben képtelen voltál együttérzésre, primitíven gondolkodtál és agresszívan bántál másokkal, nem valószínű, hogy az új életedben művészi hajlamokkal fogsz megszületni, sokkal inkább az előzőhöz hasonló, egyszerű sors vár, ahol bizonyíthatod, hogy fejlődőképes vagy.

Vannak, akiknek a türelmet kell megtanulniuk, vannak, akiknek a birtokló szerelmet kell legyőzniük, és olyanok is vannak, akik valamilyen sérüléssel kívánnak megszületni, és fogyatékosként fogják leélni az életüket, hogy a következő leszületésükkor már képesek legyenek az empátiára vagy a másság elfogadására.

Fotó: Shutterstock.com

A szenvedés csupán illúzió

A fő irányok, tanulnivalók megfogalmazása után a segítőkkel együtt megalkotjátok életed filmjét a szüleidet, kapcsolataidat, a helyszínt és a körülményeket is megválasztva, illetve a főbb életeseményeket, boldog pillanatokat, traumákat, betegségeket vagy baleseteket is beleszőve.

A testétől megszabadult, megtisztult lélek ekkor nem érzi tragédiának, hogy a következő élete esetleg csupa buktató, kudarc vagy nehézség lesz, hiszen tudja, hogy létezése örök, megsérülni nem tud, és az egész leszületés csak egy játék, ahol újabb tapasztalatokat szerezhet.

A ’baj’ csak akkor kezdődik, amikor a születéssel együtt minden addigi tudást elfelejtünk, és csak a szenvedés marad, melyet valóságosnak élünk meg. Ahogy cseperedünk, szembesülünk anyagi testünk esendőségével, a testi-lelki fájdalommal, és minden emberi tulajdonsággal, mely az ego szüleménye.

Miért kell felejteni?

Ha nem lenne felejtés, az egész leszületésnek nem lenne semmi értelme. Nem volna tétje a problémáknak, félvállról vennénk a kihívásokat, nem tisztelnénk a többieket. Kicsit ahhoz hasonlítana az életünk, mint amikor a moziban egy olyan filmre ülünk be, amelynek pontosan tudjuk a végét. Izgulnánk a főhősért a szőnyegbombázással sújtott városában, ha tudnánk, hogy úgyis túléli az akciót, elnyeri élete szerelmét, és végül boldogan él majd, míg meg nem hal?

Ugyanígy önmagunkért sem küzdenénk, nem akarnánk jobbak lenni, nem akarnánk igaz emberi kapcsolatokra lelni, ha tudnánk, hogy az egész földi létezés csak játék.

Fotó: Shutterstock.com

Mi lehet az eredeti terved?

Ha a felejtés ellenére mégis szeretnénk megtudni, mi lehetett a tervünk ezzel az életünkkel a Bardó birodalmában, az alábbi kérdések nyomán induljunk el:

  1. Mi édesapánk, édesanyánk nagy álma, amit nem ért el. (Gyakran születünk olyan szülőkhöz, akiknek ugyanaz a teljesületlen álma, ami a miénk…)
  2. Gyerekkorodban mi volt az elképzelésed a felnőttkorodról? Volt-e nagy horderejű elképzelésed a sorsodról? Volt-e elhivatottságtudatod?
  3. Hogyan hatnak rád bizonyos szélsőséges érzelmek? Ha például átlagon felül irtózol az erős hangoktól, veszekedésektől, valószínű, hogy előző életedben ingerült, hangoskodó, agresszív ember voltál.
  4. Mik az ismétlődő elemek az életedben? Például – bár könyvelőként dolgozol – mindig amatőr vagy profi festőművészek környezetébe kerülsz, és magad is kínzó vágyat érzel, hogy fess? Könyörgöm, akkor kezdj el festeni! Vagy újra meg újra léhűtő férfiakba szeretsz bele? Engedd el a társfüggőségedet, és találd meg önmagad.
  5. Vannak kiemelkedő képességeid? Például, hogy kiválóan meg tudsz nyugtatni másokat, vagy remek előadó vagy, a többiek imádják a társaságod? A képességedet arra kaptad, hogy célba érj a tervezett utadon. Használd őket, és sikeres lesz minden törekvésed!
  6. Miben vagy sikeres, miben ér kudarc? Amiben sikeres vagy, az a terved szerinti út. Amikor kudarc ér, akkor elterelődtél a pályádról. Tekintsd a sikereket a fonálnak, amely kivezet a labirintusból.
  7. Igazi forró nyom a dézsávü is. Ami mintha már megtörtént volna, az meg is történt. És ha már megtörtént, mégis újra kellett most élni, akkor az kulcsfontosságú. Nyilvánvaló, hogy a születési terved része, ne menj hát el mellette!

Fotó: Shutterstock.com

Szent kötelesség

A hinduizmus.hu oldalon sokat olvashatunk a dharmáról mint életünk valódi céljáról. A hinduk sanatana dharmának (örök kötelességnek) nevezik, hogy az ember ráleljen életének valódi céljára, magasabb rendű feladatára, értelmére.

A védikus filozófia és kultúra feladata éppen az, hogy ebben segítséget nyújtson számunkra. A legmagasabb szinten az emberi tetteket már áthatja az Isten-tudat, és megszűnik minden önös motiváció. Ezen a letisztult lelki szinten az ember minden élőlény és Isten örömére cselekszik. A dharmával összhangban végzett helyes cselekvés tehát minden élőlény és Isten szolgálata.

(Forrás: hinduizmus.hu)

Címkék: hindu, tibeti halottaskönyv, bardó, létköz, dezsavü, védikus filozófia

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!