A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Mutasd a kutyádat, megmondom, ki vagy!

Azt már tudjuk, hogy kutyát nem egy szezonra vesz az ember. Bizony, 15-20 évre kell elhatároznunk magunkat, ami gyakran hosszabb idő, mint egy házasság.

Fotó: Shutterstock.com

Az én kutyám, Döncike (vagyis Ödön), nem az én kutyám, hanem gyermekem kutyája, aki 13 évesen égre és földre megesküdött, hogy ha megveszem neki ezt a kis tibetit, akkor mindig ő fogja sétáltatni, etetni, fésülni, fürdetni, és nekem a világon nem lesz semmi dolgom vele.

Gyermekem felnőtt, kirepült, kutya maradt. A nyakamon. Nem is adnám már oda semmi pénzért.

Hogy nézel már ki?

Döncike egy öntörvényű, akaratos, lusta, manipulatív dög (ezekben nem hasonlítunk!), aki úgy tud rám nézni, ha akar valamit (na mit, hát kaját…), hogy a szívem szakad bele. Viszont nem tűri, hogy kifésüljem, kimosni is ritkán hagyja magát, ezért loncsos és bozontos.

Na már most az én hajam sem igen hagyja kifésülni magát, jó, megmosni azért meg szoktam, és leginkább úgy áll a fejemen, mint egy szalmakazal. Nemrég sétáltunk Ödönnel, és hallom, hogy mögöttem azt mondja egy srác a barátnőjének. „Nézd már, a nőnek pont olyan a haja, mint a kutyája.” Hirtelen nem tudtam, hogy most büszke legyek vagy sírjak, és amint ránéztem Döncire, láttam, hogy ő is pont ezen gondolkodik.

És ma min dühöngjünk?

Miközben az egyes kutyafajtáknak (sőt, egyedeknek) megvan a sajátosságuk, alapvetően olyanná válnak, mint a gazdájuk. Nem arra gondolok, hogy egy matematikusnak zseni lesz a pulija, egy zenész tacskója meg virtuóz, de az alap-személyiségjegyeinket bizony átveszik.

Nincs is szomorúbb látni, mint amikor egy nagyon öreg bácsi rövid pórázon sétáltat egy hasonló apátiával kullogó magyar vizslát a belvárosban, akinek a végtelen mező volna való. Ha áskálódós a természetünk, a kutyánk is acsargós lesz, ha vidámak vagyunk, a kutya folyton hozza a labdát, ha szomorkásan telik az életünk, a kutyus is le fog lassulni, aluszékony lesz és bamba.

Fotó: Shutterstock.com

Akarsz egy puszit?

Ugyanakkor mindent elkövetnek, hogy a gazdit jó irányba tereljék. Dönci például nem szokta hagyni, hogy sokáig szomorkodjak, addig bököd a taknyos orrával, míg el nem nevetem magam, akkor aztán odahozza a labdáját, a plüsskutyáját, elszalad a fél papucsommal és megugat.

Ha viszont letelepszem a jógaszőnyegemre, hirtelen ő is jógakutyává válik, természetesen pont a szőnyeg kellős közepén hanyatt dobja magát, és ordítva horkol, ha pedig nekem sikerült gyorsan hanyatt feküdnöm a szőnyegemen, akkor mellém heveredik pontosan abban a pózban, ahogyan én, vagy fölém áll, és a tenyerembe helyezi a mancsát. Ommmm.

Tud beszélni is: az igen egy apró vakkantás, a nem pedig egy hangzatos tüsszentés. Ez a tüsszögés azt is jelenti egyébként, hogy elegem van a hülyeségeidből, hagyjál most már békén.

Nyargalászol velem?

Hogy kinek milyen kutya való, attól függ, milyen életmódot folytat. A sportolók ne vegyenek henger formájú, apró lábú malackutyát, mert ők nem tudják felvenni a versenyt. A lusták ne tartsanak terelőkutyát, mert nekik óriási a mozgásigényük. A tévéfüggők ne akarjanak munkakutyát, mert szegény megőrül az unalomtól. Az otthonülők pedig felejtsék el a vadászkutyákat, mert ők reggeltől estig a természetben loholnának.

Ne szórakozz a farkassal!

Még mielőtt beszerzünk egy kutyát, legyen az húszdekás vagy hatvankilós, tudnunk kell, hogy genetikailag 95 százalékban azonos a farkassal.

Ezt egy angol buldogot nézegetve nehéz röhögés nélkül elképzelni, de tény, hogy ő is falkaállat, vagyis szenved, ha egyedül hagyják, élete árán is megvédené, akit szeret (hacsak be nem rezel nagyon, ahogy a farkasok közt is biztos akad nyuszi), imádja a husit, imád horkolva szunyálni, összevissza rohangászni, valamint fülsiketítően ordítozni.

Fotó: Shutterstock.com

Családi kutyának ajánljuk

  • Golden retriever és a labrador: Okos, bátor, ám akkor boldog, ha vadászhat, lehetőleg vízparton. Kedves és türelmes, imádja a gyerekeket. Nevelhető, fegyelmezett. Hízékony!
  • Cocker spániel: Kedves, vidám, vicces és gyerekpárti. Jól alkalmazkodik a körülményekhez. A szeme és füle kényes, vigyázni kell rá.
  • Angol és francia buldog: Egy kis bohóc. Könnyen nevelhető, szófogadó, ha épp olyan kedve van. Imádja a családtagokat, szeret tévét nézni, csak nehéz mellette, mert horkol.
  • Bichon és bolognese: Cukik. Ráadásul kiváló a humorérzékük. Egyet nem szeretnek, egyedül lenni. Vigyázni kell ám velük, mert igen harciasak is tudnak lenni!
  • Német juhász: Csak olyan gazdi mellé való, aki naponta foglalkozik vele. Ha nincs jól idomítva, könnyen átveszi a falkavezér szerepét a családban. Hűséges, okos, ragaszkodó. Kiváló munkakutya.
  • Uszkár: Nagyon intelligens és vidám társ. Ha nincs megnevelve, hisztissé válhat. A szőrét rendszeresen ápolni kell.
  • Tacskó: Rafinált kis disznó. Bármire képes a szeretetért vagy egy kis nasiért. Érzelmileg teljesen azonosul a gazdájával.

Címkék: spániel, golden retriever, kutyafajták, havanese, kutyatulajdonságok, családi kutyák, kutyatörténetek, uszkár, német juhász, tacskó

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!