A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Mindig lehetséges a megbocsátás?

Ha valaki testi-lelki fájdalmat okoz, felbosszant vagy megkárosít, az büntetést érdemel. Így gondolkodunk általában, hisz így működne az igazságszolgáltatás.

Fotó: Shutterstock.com

De az élet nem cselekszik azonnal, nem csattan az égi pofon mindjárt annak az arcán, aki megbántott minket. Mit tehetünk tehát? Vagy a saját kezünkbe vesszük az ügyet, és magunk eszeljük ki és hajtjuk végre a büntetést, vagy pedig cselekvés nélkül bár, de lelkünkben őrizzük a sebet, napra nap újra átgondoljuk a fájó vagy dühítő történetet, és izzó szívvel gyűlölködünk – annyira, hogy akár bele is betegszünk.

Mikor elég?

Sokféle okunk lehet a nem múló haragra. Egyrészt úgy érezzük, a fájdalom, amit elszenvedtünk, nem csillapodik addig, amíg a másikat nem látjuk ugyanúgy szenvedni. Másrészt sajog az igazságérzetünk is: a másiknak bűnhődnie kell, hiszen bűnt követett el ellenünk. De vajon megnyugszunk-e végre, ha elégtételt vettünk, és tovább tudunk-e lépni? Vagy a bennünket ért fájdalom újra meg újra előbukkan, és olyankor az illetőnek mindig meg kell fizetni érte?

Tanulságos a vidéki tanárnő, Orsi története, aki egy átmulatott este után lefeküdt a kisváros jóképű orvosával, aki persze nem jelentette be, hogy nős. Orsi még csak pár hete volt a városban, a következő héten foglalta el új állását az iskolában. Az igazgatónő kedvesen fogadta… Egy hét sem telt el, és a kedvessége eltűnt, óránként magához rendelte Orsit, és hol különfeladatokkal, hol kritikákkal lepte el. Orsi nem értette…

Fotó: Shutterstock.com

Rabságban élni?

A hetek teltek, az igazgatónő ellenszenve viszont nem csökkent. Ám hirtelen átlobbant a dühe Orsi egyik kolléganőjére is, a szintén fiatal testnevelés-tanárnőre, Évára. Immár ketten kínlódtak a kiszolgáltatott helyzetben, mígnem az egyik idősebb kolléganő elárulta, mi az igazgatónő gyűlöletének oka. A férje nem múló hűtlensége. Sem Orsi, sem Éva nem tudta, hogy az orvos az igazgatónő férje.

Ha tudták volna, bizonyára nem zuhannak a karjaiba.

Az igazgatónő pedig, bár évek óta csak papíron élt a házasságuk, minden közelébe kerülő nőt, akit a férje megkívánt, különleges kínzásokkal illette. Megérte ez a büntetés? A lányok nem tudták, hogy a doki nős, azt sem tudták, hogy a főnöknőjüknek okoznak fájdalmat a röpke éjszakával. A férj szintén nem tudta, hogy a neje bosszút áll minden kiszemeltjén, hiszen évekkel azelőtt megállapodtak már, hogy a házasságuk csak papíron él. Mi értelme volt akkor ennek az egésznek?

Nézd meg távolabbról!

Az a baj a bosszúval, hogy sokszor nekünk jobban fáj, mint annak, akit sújt. Ugyanis szörnyű lelkiállapot kíséri: gyűlölet, keserűség, önbizalomvesztés, fájdalom… Kinek kell ez? Talán egy kis empátiával akár fel is menthetnék az illetőt, aki a fájdalmat okozta. Talán nem is minket akart bántani, csak éli az életét, ahogy a legjobban tudja, és hibázott, mint mindannyian.

Talán mi is részese voltunk annak a folyamatnak, amelynek az lett a vége, hogy épp nekünk fáj. Megbocsátani, persze, nem könnyű. Kicsit távolabb kell lépni hozzá, és onnan szemlélni a történteket. Aztán amiért lehet, fel kell oldozni a másikat, amiért pedig nem lehet, azért nem. Ám a lelki megszabadulás érzése és a büszkeségé, hogy képesek voltunk nagyvonalúan megbocsátani, még a bosszú érzésénél is édesebb tud lenni.

Fotó: Shutterstock.com

Ha megbocsátani lehetetlen

Vannak azonban olyan esetek, amelyek nem megbocsáthatók. Mindannyian mások vagyunk, talán nem is létezik egységes mérce, hogy melyik bántás megbocsátható, melyik nem, mert attól függ, kin ejt sebet. Lehetséges, hogy bizonyos bűnök örökre feloldozás nélkül maradnak.

Gyermekbántalmazás, szexuális visszaélés, kiskorú megrontása, és még sorolhatnám a sok rémtettet, melyet talán lehetetlen megbocsátani. De még ilyenkor is dönthetünk úgy, hogy továbblépünk, hogy többé nem gondolunk sem az esetre, sem az elkövetőjére, csakis a saját világunkra, a saját szeretteinkre, az ő boldogulásukra.

Szemet szemért!

Bosszút állni sokféleképpen lehet – írja Pál Ferenc atya A szorongástól az önbecsülésig című könyvében. „Nyílt bosszú, rejtett bosszú, nagyon rejtett bosszú, bosszúcska. Azért mondom ezt így, mert nem minden bosszú, ami annak látszik, és ennek a fordítottja is igaz, hogy sok minden nem látszik annak, ami az.

Ugyanis van, akinek az önmagáról alkotott képébe nem fér bele, hogy bosszút álljon. Sose lennék képes rá… Dehogynem! Tudjátok, mi áll az Ószövetségben a szemet szemért, fogat fogért szemléletmód hátterében? Az, hogy az ellenőrzés nélküli, mértéktelen bosszúállásnak határt akartak szabni.

Persze, a mai humanista nézőpontunkból úgy látjuk, hogy kegyetlen önbíráskodás, de valójában egy előremutató lépés volt ahhoz képest, hogy te rám löttyintetted a levesedet, én meg cserében kiszúrtam a szemedet. Ez a méltányos igazságosságnak egy formáját jelentette. Ezt múltuk felül kétezer évvel ezelőtt a megbocsátás lehetőségével – elvileg. Ugyanis megbocsátásra az alkalmas, aki képes kinőni az ösztönös igazságérzete által diktált magatartásformákat…”

Fotó: Shutterstock.com

Igenis haragszom!

– Mindenáron hinni és szeretettel lenni, átgondolni, megérteni és megbocsátani. Hiszen az a másik így tudta akkor és ott a legjobban, és talán eszébe sem jutott, hogy azzal a tettével mekkora fájdalmat és károkat okoz. – Így vélekedett az egyik ismerősöm a pszichológusánál szüntelenül ömlő könnyeit törölgetve, és közben csak mesélte és mesélte az illető férfi tetteit, melyek úgy fájtak.

A pszichológus, aki általában nem szólt közbe, míg a páciensei meséltek, és tanácsot sem adott, véleményt sem formált, hisz ezért volt pszichológus, egyszer csak nem bírta tovább, és így szólt: – De miért nem haragszol rá?

A lány nem értette. Haragudni? De miért? A pszichológus fennhangon sorolni kezdte: – Mert átvert, mer többször becsapott, mert félredobott, megalázott, semmibe vett, kihasznált, soroljam még?

A lány csendben nézte, és látszott az arcán, hogy mélyen elgondolkodik. Tényleg bántották őt. Úristen, tényleg, szándékosan, hányavetin, sunyin, érzéketlenül bántották. Megérteni és megbocsátani? Ezt a sok jellemtelenséget, önzést, szemétséget? Lehetetlenség! Igenis jogában áll nagyon, de nagyon haragudni!

A léleknek idő kell

Popper Péter így ír A belénk égett múlt című könyvben:

„Egy nagyon jó barátom – mélyen vallásos ember – hajdan megbántotta az akkori feleségemet. Másnapra már nagyon megbánta, amit mondott, ezért följött hozzánk bocsánatot kérni. Csak másodpercekig tudott maradni, a feleségem ugyanis válogatottan trágár szavak kíséretében kidobta őt. Leesett az állam, mert engem úgy neveltek, hogy ha valaki bocsánatot kér tőlem, akkor meg kell bocsátani.

Megjegyzem, valószínűleg a feleségem is megbocsátott volna néhány hét vagy hónap múlva. De abban tényleg van valami, hogy tegnap megbántottál, ma meg már ne is haragudhassak?

Két ember relációjában időre van szükség ahhoz is, hogy megszeressék egymást, és ahhoz is, hogy megbocsássanak. Ezt nem lehet sitty-sutty elintézni, mert az ember lelki működése nem tud felgyorsulni bizonyos mértéken túl. Az oroszlán is viszonylag gyorsan bezabálja az őzet, de aztán napok kellenek neki, amíg megemészti. Szellemileg se, érzelmileg se lehet fél óra alatt megemészteni sérelmeket.”

Címkék: pszichológia, popper péter, megértés, megbocsátás, bosszú, pál feri atya

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!