Mégis kinek a leckéje? Hány éves korig tanuljon a szülő együtt a gyerekkel?
Elsőben, másodikban a legtöbb gyerek tanulószobás, azaz napközis. Ebben a korban még nem mehet haza, nem lehet otthon egyedül, ezért ha a szülő dolgozik, a kisiskolásnak meg kell várnia, amíg apu, anyu érte megy. Addig nincs gond. A gyerek a suliban megcsinálja a leckét, s a házi feladat nem rontja el az estéket, hétvégéket. Ez a gondtalan iskoláskor azonban nem tart sokáig.
Miért baj, ha nem jó a bizonyítvány?
Erzsi például ötödikes. Suli után ebédel, kicsit játszik, aztán edzésre, különmatekra vagy zongoraórára megy. Hat előtt néhány perccel ér haza, s még várja a rengeteg tanulnivaló. Erzsi mamája nagyon komolyan veszi a tanulást, s mivel nincs elég idő, hát segít.
A környezetismeret-könyvben aláhúzza a fontos részeket, kikérdezi a verset, ellenőrzi a matekleckét, másnapra bepakolja Erzsi táskáját. Mert a kislány elég szétszórt, ha rajta múlik, valamit biztosan otthon hagy, s akkor jön a figyelmeztetés, aztán az egyes, s akkor ugrik a kitűnő bizonyítvány.
S ha Erzsi mamáját megkérdezzük, hogy mi történik, ha a kislánya nem kitűnő, azt válaszolja, hogy akkor nem tud majd felvételizni a hatosztályos gimnáziumba. S ha megkérdezzük, hogy miért olyan nagy baj ez, akkor kész a válasz.
Azért, mert az általánosban csak a gyengék maradnak nyolcadikig. Ezért kell tanulni a gyerekkel, még azon az áron is, hogy az örökös számonkérés miatt megromlik a viszony a szülő és gyerek között. S ez elég szomorú.
Erről természetesen nem Erzsi anyukája tehet, ő készen kapta ezt a rendszert, amelyben a jó nevű iskolák már negyediktől kiválogatják a legjobban teljesítő gyerekeket. S bár az életben való boldogulás nem egyenesen arányos az iskolai teljesítménnyel, az biztos, hogy egy jó iskolából könnyebb bejutni egyetemre, s diplomával, ha nem is mindig jobban fizető, de kényelmesebb és szerethetőbb munkát lehet találni.
A tanulás a gyerek dolga?
S akkor Erzsivel tulajdonképpen könnyű, mert ő hajlandó tanulni. Belátja, hogy fontos, és képes az erőfeszítésekre. Három évvel idősebb bátyja azonban kamaszkora legnehezebb időszakában sokszor még arra is nehezen rávehető, hogy reggel felkeljen, s elmenjen az iskolába. Ő az a gyenge tanuló, aki meg sem próbált negyedikben vagy hatodikban gimnáziumba kerülni.
Az egész család retteg, hogy hova veszik majd fel, mert Robi nem tanul. Sem a mamájával, sem nélküle. Neki bevált az online tanítás. Reggel felkelt, bekapcsolta a számítógépet, majd visszafeküdt. A számonkéréseket édesanyja súgta, a beadandó feladatokat is ő csinálta meg. Így aztán Robinak hatodik év végén egész jó lett a bizonyítványa. Sajnos hetedikben visszatért a jelenléti oktatás, és hamar kiderültek a turpisságok.
Az anyuka azonban nem adja fel, ezért a hétköznapok balhék sorozatává válnak. Elveszi a fiú telefonját, és addig nem adja vissza, amíg Robi meg nem tanulta a matekot, meg nem írta a szövegelemzést. Ezt a két tárgyat nagyon komolyan veszi, hiszen ebből kell majd felvételizni. Ezért nem kérdés, hogy Robival még hetedikben is tanulni kell. Pedig a gyerekpszichológusok, Vekerdy Tamással az élen, mindig azt mondták, s mondják ma is, hogy a tanulás a gyerek dolga.
Időtáblázat. Az meg mi?
Biztosan így van. Ha tanul. De ha nem? Hagyjuk megbukni, elzülleni? Buta kérdés, természetesen nem. Akkor? – kérdezi joggal Erzsi és Robi mamája – mit csináljak? Nos, a gyerekpszichológusok a következőket ajánlják.
Érdemes a gyereknek első osztálytól kezdve megtanítani a helyes időbeosztást, és azt, hogy sokkal élvezetesebb a játék, a szabadidő, ha készen van a lecke. Akár időtáblázatot is lehet készíteni, amelyen nem csak a délelőtti iskolai órarend és a különórák vannak feltüntetve, de a játékidő is.
A játékidő nem csökkenhet akkor sem, ha a gyerek már felső tagozatos. Hiszen kiskamaszkorban is fontos a szabadidő. Igen, hétköznapokon is. És a szabadidejében csinálja azt, amit szeretne. Ha filmet néz, hát nézzen. Ha a barátaival csetel, hát cseteljen. Vagy csak lustálkodjon az ágyon, aludjon, álmodozzon. Ez az ő ideje.
Ha a gyerek kisiskoláskorban megtanulja, hogy van munka és van szabadidő, hozzászokik ahhoz, hogy a tanulási időt nem lehet elhalasztani, akkor ezt megszokja és elfogadja. Miként azt is, hogy a szabadidő viszont csak akkor jár, ha megcsinálta a leckéjét.
Az ’énidő’ a gyereknek is jár
Miközben manapság otthon, sok családban a gyerekek a főnökök, az ő kívánságukat lesi a szülő, nagyszülő, s ha tehetik, mindent megvesznek és mindent megtesznek, s közben sokszor elfeledkeznek a legfontosabbról. Arról, hogy nemcsak az anyukáknak, de a gyerekeknek is szükségük van énidőre.
Amikor nem ellenőrzi, nem figyeli, nem számoltatja be, nem kérdezgeti őket senki. Talán nehéz, mégis meg kell próbálni hagyni a gyerekeknek saját tapasztalatokat szerezni. Igen nehéz elfogadni, hogy le kell esniük a csúszdáról, el kell hasalniuk a biciklivel, intőt kell kapniuk, ha verekszenek és egyest, mert már harmadszor felejtették otthon a tanszereiket.
Nehéz dolog, de előbb-utóbb minden gyerek megtapasztalja, hogy a cigitől hányni fog, az italtól másnapos lesz, és nincs olyan szerelmi csalódás, melyet ne lehetne túlélni. A szülő dolga pedig az, hogy hagyja őt egy kicsit szabadon, de legyen ott mindig, ha szükség van rá.
Ne tanuljunk helyette!
Nem jó megoldás, ha a szülő oldja meg a matekmunkafüzetben a feladatokat. Nem jó, ha megtanulja a verset, és soronként előmondja a gyereknek. S az sem, ha helyette olvassa el, s foglalja össze a kötelező olvasmányt. Mert a lecke nem cél, hanem eszköz, amelynek célja a tudás megszerzése.
Még nincs hozzászólás