A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Leszel a barátom?

Gyerekkoromban, ha nyaralni mentünk a szüleimmel, mivel nincs testvérem, roppant egyedül éreztem magam. Hogy leszek így két héten keresztül boldog?

Fotó: Shutterstock.com

Összeszedtem hát minden bátorságomat, és sorra odamentem a hasonló korú gyerekekhez. Leszel a barátom? Leszel a barátom? - kérdeztem. Voltak, akik végigmértek, majd finnyáskodva azt mondták, nem. Mások közölték, hogy nekik már van barátjuk.

És ha szerencsém volt, végül akadt egy kis bátortalan, aki örömmel csapódott hozzám, és máris kéz a kézben vonultunk a homokozóba. Hogy nem is beszéltük egymás nyelvét? Ugyan már, a beszéd úgyis csak félreértések forrása, ahogy a Kisherceg mondaná.

Katicakeringő

Azért meséltem el ezt, mert mindannyian ismerjük az érzést, hogy egyedül lenni rossz, még akkor is, ha a világ legszebb helyén vagy a legkiválóbb körülmények között vagyunk.

Igenis kell valaki, akivel együtt bámulod a hajó keltette habos hullámokat, a halványan előbukkanó csillagokat, vagy akivel együtt mented ki a vízben tehetetlenül hánykolódó katicabogarakat.

Egyik nyáron az új barátommal elhatároztuk, hogy katica-életmentők leszünk, és ahány pöttyöst találtunk, mindet a legbiztonságosabb helyre, a fejünk tetejére pakoltuk.

Amikor kiértünk a partra, az emberek nagy ámulatára egyszerre röppentek fel körözve a hajunkból a katicák, vagy százan. Tényleg, létezik barátság két embergyerek és száz katicabogár között?

Ha megeszel, kit fogsz szeretni?

Mindig elcsodálkozunk, amikor két állat, melyeket a természet egymás elfogyasztására teremtett, ahelyett hogy belakmároznának egymásból, öribarik lesznek.

Egy tigrismama legendás története bejárta a világot, aki egy csenevész kis antilopgyereket fogadott be, és vigyázott rá. Tudta, ha egy percre is magára hagyja, felfalják a többi ragadozók, így el sem mozdult mellőle még akkor sem, amikor már gyötörte az éhség.

Fotó: Shutterstock.com

Nem bántalak, ne félj!

Hogy miért örül egy gorilla egy kismadár társaságának, és a madár miért nem retteg a hatalmas szájtól, elsöprő lehelettől, nagy lomha mancstól, sosem tudhatjuk meg pontosan, de mégis érezzük egy titkos részünkben.

A magyarázat az lehet, hogy valahogy mégiscsak a szeretet a vezérlőelve minden létezésnek. Feldmár András pszichológus szerint a szeretet ismérve pusztán annyi: tudnálak bántani, de nem foglak. 

És ez az elhatározás legyőzhet minden ösztönt, önérdeket, gonosz késztetést, mert óriási a jutalom, ami cserébe jár: az összetartozás, a szeretet, a bizalom érzése.

Csak el ne hagyj!

Hogy mi járhat az állatok fejében, amikor fajtól függetlenül egymásba szédülnek, szerintem sosem fogjuk tudni pontosan kideríteni, hacsak nem értünk a nyelvükön.

"Valami érthetetlen kapcsolat van a barátság és a csillag között. Miért csillag a barát? És miért barát a csillag? Mert olyan távol van, és mégis bennem él? Mert az enyém, és mégis elérhetetlen? Mert az a tér, ahol találkozunk nem emberi, hanem kozmikus? Mert nem kíván tőlem, és én sem kívánok tőle semmit? Csak azt, hogy legyen, és így, ahogy van; és ő van, és én vagyok, ez kettőnknek tökéletesen elég? Nem lehet rá válaszolni. Nem is kell. De ha nem is lehet, a barátom iránt mindig azt fogom érezni, hogy csillag, a világegyetemnek rám ragyogása."
(Hamvas Béla)
Pusztán a saját érzéseinkből indulhatunk ki, és feltételezhetjük, hogy hasonló történhet őbennük is kevésbé átgondoltan, filozófiai és tudományos alátámasztás nélkül.

A pszichológia szeparációs szorongásnak nevezi azt a kétségbeejtő késztetést, amikor mindenáron társra akarunk lelni.

Inkább megmaradunk egy rossz kapcsolatban, inkább válunk kiszolgáltatottá, áldozattá, csak el ne hagyjanak, mert az egyedüllét rémisztő.

Honnan ez az érzés? Vélhetőleg az öntudatlan csecsemőkorból ered, amikor az anyukánk, aki a túlélést, a világot jelentette, pár percre eltűnt a szemünk elől.

Nem tudhattuk, meddig lesz távol, milyen sokáig tart majd a nemléte, meddig kell szenvednünk a hiányától. Visszajön egy percen belül, vagy majd csak este? Vagy soha?

Ez a rettegés hagy olyan mély nyomot, hogy felnőttként is – akár alaptalanul – így megkínoz minket. Hát csoda, hogy véd- és dacszövetséget alkot egy húsvétra hazacipelt nyuszi és csibe?

Hogy jobb híján egy buta kutyával tárgyalja meg az aktuális politikai helyzetet egy – a természetes környezetéből kiszakított – maki? Bárki legyen is az új barát, ha itt van közel, ha érezni a teste melegét, ha hallani a lélegzését, mindjárt sokkal szebb lesz a világ.

Fotó: Shutterstock.com

Címkék: feldmár andrás, hamvas béla, állati barátságok, szeparációs szorongás

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!