Két kerékkel két országban
A Fertő tavi kerékpárkörúton már majdnem mindenki végigtekert, aki tehette. Az osztrák oldalon állást kereső és találó vendégmunkások, élményre éhes diákok és a rájuk vigyázó tanárok, a "sógorokra" kíváncsi baráti társaságok és csak hétvégén sportolni tudó családok. Szóval majdnem mindenki.
Szelíd, szemmel könnyen áttekinthető táj, aki először jár erre, nem is sejti, mennyi kaland lehetőségét rejti a nádrengeteg vidéke. Az osztrák részről mindenünnen látni Magyarországot, ha mást nem, akkor a soproni tévéadót igen, és ez otthonosságot, biztonságérzetet ad. A tavat olcsó biciklivel, átlagos ’irodai’ erőnléttel is körbe lehet bicajozni akár egy nap alatt is, de minek, hiszen a tó körül öt-hét, vagy akár tíz napra való látnivalót találunk.
A lehető legjobb szervezés az, ha Fertődön (vagy közelében) hagyjuk a kocsinkat, és egy itt töltött éjszaka után vágunk neki a körútnak. Aztán valahol az északi oldalon keresünk szállást több napra, hogy csillagtúraszerűen fedezzük fel a tágabb környéket.
Pomogy (Pamhagen) felé haladva azon gondolkodunk, hogy mintha ingerszegény lenne az útmente. Aztán észrevesszük, hogy átértünk a határon. Nem is a bicikliút minőségének érzékletes javulása okozza a legnagyobb felfedezést, hanem az, hogy itt tudnak a cajgások fejével gondolkodni. Egy nagyobb, de legfeljebb ruhásszekrénnyi trafóházat is úgy körültábláznak irányjelzésekkel – nehogy már eltévedjünk azt megkerülve –, hogy a gondoskodás ilyen mértéke mulatságosnak tűnik magyar szemmel.
De a jóhoz könnyen hozzá lehet szokni, és hálásan fogadjuk az eső előli hangulatos menedékek sorát, a napvitorlák alatti pihenőket, a gyakori kilátókat. (Van olyan kilátótorony, amelyre kerekes székkel is fel lehet jutni.) Ausztria régóta tudja, hogy a kerékpározás óriási üzlet, és ebbe sokat fektet, sokat is keres rajta.
Tavak, szőlők, nádasok mellett
Kapkodni kezdjük a fejünket. A part felé haladva kiderül, hogy több-kisebb tavacska is van a környéken, és milliószám gyülekeznek itt a madarak a nagy vonulásra várva. Az is felrémlik bennünk, hogy ahol ennyi szőlő van, ott bornak is kell lenni. De ezen nem tudunk sokat tűnődni, mert jön Mosonbánfalva (Apetlon), ahol látnunk kell a Hufnágel-házat (Hufnaglhaus), ha már a Mézga családon nőttünk fel. Innentől kezdve kisimulnak gubancos idegeink. Nádasok, rétek ráérősen legelő tehenekkel, a meg-megcsillanó tófelület a vízben olvadozó bárányfelhőkkel.
Illmic (Illmitz) felé közeledve akár a Hortobágynak is vélhetnénk a bal oldali síkságot a jellegzetes gémeskúttal, de a községbe érve, legkésőbb a Szent Bertalan-ivókútnál (St.-Bartholomäus-Quelle) nagyon is átérezzük majd, hogy Ausztriában vagyunk. Innen már a parton vagy partközelben gurulunk Pátfaluba (Podersdorf).
A jellegzetes, piros-fehér világítótorony, a kikötő és a hajók, kompok látványa mindenkit felélénkít, felvidít. Mintha tengerparton lennénk! Lehetetlen ellenállni a fizetős, de nem drága strand csábításának, ahonnan kilátás nyílik az egész tóra. Pompás eltelni a Fertő képével a helyi borból felspriccelt fröccsel a kézben.
Fertőre sokáig nem gondolt senki
Védenyen át (Weiden am See), Nezsider (Neusiedl am See) irányába tekerve érzékelni fogjuk, hogy a tó mennyire felértékelődött a bécsiek szemében. Évszázadokon át tónak a híres alpesi tavak számítottak Ausztriában, a Fertőre mint üdülőhelyre nem gondolt senki. Bécs hiába volt közel, az a kép élt a fejekben, hogy ez egy szúnyogokkal teli, sekély vizű, iszapos tó, majdnem hogy láp.
Aztán, a 90-es években ideért az autópálya. És vele a pénz, a beruházások, a lehetőségek és a népszerűség. Ma már a legtehetősebb bécsi polgároknak is menő dolog ’leugrani’ a Fertőre hétvégén, ha csak pár órára is. A parton csillogó villák ezrei épültek, és a kikötők megteltek drága jachtokkal, motorcsónakokkal. Autóval Bécs ide 40 percre van.
Nezsider legyen bármilyen felkapott, azért lehet találni olcsóbb szállást. Érdemes eltölteni itt pár napot, és kirándulni minden égtáj felé. Két fürdés között a legvonzóbb célpont a 46 kilométerre lévő Pozsony, amely végtelen látnivalót kínál. Nem nehéz teljesíteni az oda-vissza utat, s megnézni a várost is. Egy jó sztrapacska elég energiát ad mindehhez.
A dimbes-dombos út szélkerékerdő között halad, ami első látásra félelmetes is lehetne, ha nem látnánk zavartalanul ugrabugráló nyulakat mindenütt. Vagy átgurulhatunk az egykori határvárosba, Királyhidára is (Bruck an der Leitha), melynek nevét mindenki hallotta már, de csak kevesen jártak benne. Pedig érdekes, furcsa hangulatú város.
Nezsider a tó legészakibb települése, innen az úton továbbhaladva már visszafordulunk délre, Magyarország felé. Ez az oldal lankásabb, szőlőültetvények mindenütt, no meg borházak. Az első pár kilométeren, Nyulas (Jois), Sásony (Winden am See), Fertőszéleskút (Breitenbrunn), Feketeváros (Purbach), Fertőfehéregyháza (Donnerskirchen) utcáin csak a csábítóan romantikus borpincék, kertvendéglők jelentenek akadályt, de Sércnél (Schützen am Gebirge) már döntést kell hoznunk, bemegyünk-e Kismartonba (Eisenstadt), a környék fővárosába, az Esterházyak székhelyére, vagy maradunk a parton?
Ha Fertődön megnéztük a kastélyt, akkor észszerűtlen kihagyni Kismartonban ’A’ kastélyt, ahol valójában élt a család. A város különösen a klasszikus zene rajongóinak vonzó, híres zeneköltők emlékeivel találkozni lépten-nyomon.
Ahol a csodák és a gólyák is várnak
Akinek van még ideje, mindenképpen látogasson be Rusztba (Rust), hiszen itt csodák várják. A város sok nevezetessége közül legszembeszökőbbek a gólyák, melyek lassacskán már elrepülnek tőlünk. Ezrével élnek még a belváros háztetőin is, és a polgármesterrel, a városházával az élen, mindenki igyekszik nekik zavartalan fészekhelyet biztosítani.
Nincs még egy település a világon, ahol ennyi gólya élne, és ez elmesélhetetlenül kedvessé teszi Rusztot. Nem lehet mosoly nélkül járni utcáit. (A város határában külön kilátótorony van a gólyák vízi életének tanulmányozására.)
A velünk bicikliző gyerekek pedig tudják – talán már az óvodában erről beszélnek –, hogy a ruszti strand élménypark is egyben, és oda be kell jutniuk. A türelmesebb felnőttek kivárják az estét vagy a szeptembert, mert akkor már nem kell fizetni a strandbelépőért. Azt is érdemes feljegyeznünk, hogy hajó és komp jár át a túlsó oldalra, Illmicbe, így az utat levágva, egy sokkal rövidebb, de még mindig látványos túrát szervezhetünk.
Egyetlen településsel arrább, Szentmargitbányán (St. Margarethen) megint minden családtagra vár valami vonzó program. A kölykökre a Familypark vár, mely egy meglepően nagy, Disneyland-szerű vidámpark. Az órákig tartó gyereksikolyokat aztán este feledhetik a felnőttek az Opera Fesztiválon (Opernfestspielen). A fesztivált szabad ég alatt tartják a helyi kőfejtőben, s ez a bánya édestestvére a fertőrákosinak.
Csupán két szerény tábla jelzi
A parton egy újabb falut elérve, Fertőmeggyesen (Mörbisch) hatalmas, mesterséges szigetre épített vízi színpadot találunk (3600 m²), amellyel szemben, a Mörbischi Ünnepi Játékok alkalmával 6000 operettkedvelő nézi a Cigánybáró vagy A madarász előadásait. A színpadot és a tribünt az 1950-es években kezdték építeni. Biztosak lehetünk benne, ma már minden osztrák felhördülne egy ilyen tájidegen építmény tervére.
Megható a Fertőrákos–Mörbisch kerékpárúti határátkelő egyszerűsége. Két szerény tábla jelzi csak, hogy egyik országból átsuhantunk a másikba, amúgy talán észre sem vennénk. Ismét itthon vagyunk. A bicajút magyar szakasza jóval több emelkedőt tartogat, kicsit több izommunkát igényel, de nem vészes.
A táj talán még szebb és változatosabb is. Az út felújítására időnként sok-sok milliót zúdítanak, de sosem eleget ahhoz, hogy mindenütt egyenletes minőségű legyen, ha nem is osztrák színvonalú. Egy-egy jobb kilométer után zavarbaejtően elhanyagolt rész következik.
Akárhogy is, újabb döntés előtt állunk: bemenjünk-e Sopronba, vagy Fertőrákosról menjünk Balfnak? Ez attól függ, mennyire foglalnak le minket magának Fertőrákosnak az érdekességei: a kőfejtő, az 1800 éves Mithras-szentély, a középkori városfal, a kicsivel újabb pellengér, a vízimalom napórája, a püspöki palota, az Ásványmúzeum, a Páneurópai Piknik Emlékhely, vagy a Vasfüggöny Múzeum. (Egy nap elég lenne ezekhez?)
Sopron, Balf és Fertőd
Ha igent mondunk Sopronra, nem fogunk csalódni. A város – ha pár éve nem jártunk arra – meglep majd változásaival. Egyrészt zsúfoltabb lett a sok átjáró dolgozó miatt, másrészt megszépült a Tűztorony és közvetlen környéke (gyönyörű a helytörténeti kiállítás), de az Óváros néhány utcáját éppen felújítják, azok most nem túl fotogének.
Ami jó, hogy Sopron manapság sokkal inkább egy mozgalmas, tevékeny, nyitott város, mint amilyen képeslapszerű, múltba révedő volt évtizeddel régebben. Vagy ha már visszanéz, azt úgy teszi, ahogy az Elfeledett Soproniak kiállítása példázza.
Balfon, Fertődobozon, Hidegségen, Fertőhomokon, Hegykövön át Fertődre biciklizve elgondolkozhatunk a látottakon. Ha tudjuk, hogy az 1800-es évek közepén a tó annyira kiszáradt, hogy felszántották, és növényt termesztettek benne, de amikor a víz visszatért, csak egy nem sokra becsült nagy pocsolya maradt, akkor a változás elképesztő.
Talán túl sok is, és még több, ami rá vár. Itt-ott még érezhető az évszázados csend és nyugalom, de másutt már az ember mesterséges csodákkal akar a természet varázsa fölé kerekedni, és ez hol szomorú, hol meg felzaklató. Mégis látni kell ezt a vidéket újra és újra, mert nagyon gyorsan változik, aki pedig még nem látta, az tudjon róla, mi várja. A kerékpárút – mindent összevetve – a legjobb és legélvezetesebb Magyarországon és közvetlen határainál.
Ennél csak a Budapest–Balaton lehet majd jobb, melyre hosszú évek óta várunk. Kár, hogy ezen a nyáron egyetlen szót sem hallottunk az építéséről – fogjuk a járványra.
Még nincs hozzászólás