A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Hess!

Bizony, a városi utcákon sertepertélő, testes, bögyös, szemtelen, falánk szárnyasokat kicsit sem szeretjük. Sokan úgy is nevezik őket, hogy repülő patkányok. Pedig nem patkányok. Galambok.

Fotó: Shutterstock.com

Az asszírok szent állatként vitték magukkal Athénba négyszáz évvel Krisztus előtt. A hinduk a szerelem istenét, Kámadévát ábrázolták galamb alakjában. Egy helyes kis galamb jelezte olajággal a csőrében Noénak, hogy szárazföldet talált a vízözönben.

Galamb a Szentlélek jelképe a Bibliában, de szimbolizálja a békét és a boldogságot is. Galambom, így becézik egymást a szerelmesek annyi népdalban, versben. De akkor miért utáljuk őket annyira?

Piszkol és szemetel

Mári néni (a szomszédom) szerint csakis azért, mert telecsúfítják (nem pontosan ezt a szót használta) az erkélyét. A fölötte lakó Pirike ugyanis imádja az erkélyén táplálni pogácsával a kis dagadtakat. És még azért is utáljuk, mert ellepik az utcát, és mikor felreppennek, mintha le akarnák tépni az ember fejét, és még azért is, mert félelmetesen és fenyegetve követik az embert, ha például az utcán eszeget.

Valaki azt mondta, hogy a galamb azért utálatos, mert beköltözik az ember lakóhelyére, a városba, ahol piszkol és szemetel, és ez tényleg felháborító. Nekem viszont az jutott eszembe, hogy nem mi költöztettük-e a városainkat a galamb lakóhelyére, ahol piszkolunk és szemetelünk.

„Vidd el a levelem…”

De még mielőtt végleg lefokoznánk a tubicákat a flaszteron hömpölygő, zabáló és ürítő semmirekellőkre, gondoljunk csak arra, hogy már időszámításunk előtt ezer évvel is nélkülözhetetlenek voltak, mivel akkor nem volt sem net, sem telefon, sem távírda, csak galamb, és igen, ők voltak a leggyorsabb és legmegbízhatóbb hírvivők.

Már Salamon király is tartott repkedő postásokat, és a mai napig is tenyésztenek erre a célra és versenyzésre galambokat. A „röpgalambok” több száz kilométeres távolságot tesznek meg, és képesek egyszerre tíz órát is repülni otthonuk felé 45 kilométeres óránkénti sebességgel.

Fotó: Shutterstock.com

Hajtóerő a szerelem

De vajon mi hajtja őket a hosszú úton, mitől olyan biztos, hogy visszatérnek oda, ahonnan elindultak? Hát mi más, mint a szerelem? Oda térnek vissza, ahol a szerelmüket hagyták, főleg akkor, ha attól félnek, hogy távollétük alatt a bögyös céda elreppen egy másik galambocskával. Jó, az is tény, hogy a kajával is lehet motiválni őket, ahol enni szoktak kapni, oda visszareppennek, de a fő hívóerő mégiscsak a szerelem, no meg a fészekben hagyott fiókák nevelése.  

Féle-fajta…

Bár hazánkban a leggyakoribb a parlagi galamb, sokféle fajtája létezik a szerelem madarának. Vannak például alakgalambok, begyes galambok, dobos galambok, keringő galambok, kört csattogó galambok, orrdudoros galambok, sirályka galambok, színes galambok és tyúkgalambok.

A nagy sikerű „A bárányok hallgatnak” című thrillerben pedig Hannibal Lecter (Sir Anthony Hopkins) bukógalambhoz hasonlítja Clarice Starling (Jodie Foster) különleges ügynököt. A bukógalamb érdekessége, hogy reptében a saját hossza körül hátrafelé átfordul, azaz „bukfencet” vet a levegőben…

Fotó: Shutterstock.com

Mágneses GPS

Egyes nézetek szerint a galambok a Föld mágneses mezejének csekély változásait aknázzák ki a tájékozódásra. Német kutatók pedig a csőr felső részét fedő bőrben találtak egy összetett idegi struktúrát, amely kétféle vas-oxidot tartalmaz. Ezek jelenléte és térbeli elhelyezkedése elegendő ahhoz, hogy a csőr iránytűként szolgáljon.

Más kutatók úgy találták, hogy inkább a szaglásuk vezeti haza őket, és hogy a galambok „szagtérképeket” készítenek a környezetükről, és ezt használják fel a tájékozódásukhoz. Ha az idegeket átvágjuk, melyek a szagjeleket az agyba szállítják, többségük nem talál haza, míg más galambok a beavatkozás dacára is hazatalálnak.

(Forrás: wikipédia)

Címkék: galamb, röpgalamb, galambfajták, postagalamb

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!