Hát te ki vagy, Jancsika?
Volt egyszer, hol nem volt egy hatalmas kerek erdő, a kerek erdőben pedig egy népszerűségi verseny. Hogy mi az a népszerűségi verseny?
Hát, az kérlek szépen, olyan, mint a kedvenckeverseny, vagy a cukisági verseny, vagy a menőségi verseny. Csak ez sem nem cukisági, sem nem menőségi, sem nem kedvenckeverseny volt, hanem népszerűségi, mégpedig azért, mert illik a komoly rendezvényeket a megfelelő néven nevezni. És mivel a nemzetközi sajtó is írt róluk, muszáj volt valami hangzatosan megfelelő nevet kitalálni neki.
Az erdő állatai szépen hazamentek, hogy eldöntsék, indulnak-e a versenyen, vagy inkább nem. Nem volt könnyű meghozni a döntést, hiszen a fődíj egy hatalmas epertorta volt, a nevezési díj viszont három hatalmas epertorta.
A mókus így morfondírozott. – Szeretem az epertortát. Bármi is az ára, benevezek erre a versenyre. És már kezdte is sütni a három hatalmas epertortát.
A nyuszi, aki szintén imádta a megmérettetéseket, azt gondolta magában: – Szeretem az epertortát. Bármi is az ára, benevezek erre a versenyre. És már kezdte is sütni a három hatalmas epertortát.
Volt még vagy húsz állat az erdőben, akik hasonlóképp gondolkodtak. Elámultak a nyereményen, elmerengtek a kihíváson, osztottak-szoroztak, hogy megéri-e vagy sem, és végül így határoztak: – Szeretem az epertortát. Bármi is az ára, benevezek erre a versenyre. És mind a húsz állat elkezdte sütni a nevezési díjnak megfelelő három hatalmas epertortát.
Na már most, ha jól átgondoljuk, akkor épp huszonkét állatról beszélünk. De az erdő vén varázslója, a varacskos sündisznó azt mondta, ez a létszám nagyon gyér, bizony, több állat kell, aki megméreti magát a népszerűségi versenyen.
– Úgy érted, hogy több kell? – kérdezte a kukac.
– Több, bizony több – mondta a varacskos sün.
– Sokkal több? – kérdezte a hernyó.
– Azt nem mondanám, hogy sokkal több.
– Huszonöt? – kérdezte a cinege.
– Nem, nem.
– Huszonnégy? – kérdezte egy bevándorló papagáj.
– Nem, nem – ingatta a fejét a varacskos sündisznó.
– Tudom már! Huszonhárom! – sikított egy vékonyka, álmos hang, aztán hangosan belecsámcsogott a többiek fülébe.
– Úgy van, huszonhárom – mondta a varacskos sündisznó.
– Hát ez meg ki? – súgtak össze a többiek.
– Ez? – bökött a varacskos sündisznó a háta mögé. – Hát ez… Nem tudom.
– Ki vagy te? – kérdezték az állatok a hurkaorrú, szőrös fülű, csámcsogó kiacsodát.
– Én? – kérdezte a kiacsoda.
– Te!
– Én vagyok Jancsika, a koala – és nagyot harapott egy eukaliptuszlevélbe.
– Honnan jöttél?
– Hát a szigetről – mutatott Jancsika a háta mögé.
– És akarsz indulni a versenyen? – kérdezte a varacskos sündisznó.
– Az epertortáért? – kérdezett vissza Jancsika, a koala.
– Igen – felelte a varacskos sündisznó
– Nem – felelte Jancsika.
– Miért nem? – kérdezte a versenybíró varacskos sün.
– Mert uncsi az íze – válaszolta Jancsika, a koala.
Ezzel felkapaszkodott egy faágra, és jóízűen elaludt. A verseny is valahogy elmaradt, a 22-szer 3 epertorta viszont jóllakatta az egész kerek erdőt.
A koaláról annyit
Az Ausztráliában őshonos koala a koalafélék családjának egyetlen képviselője. Növényevő, kizárólag eukaliptuszlevéllel táplálkozik, a folyadékot is ebből nyeri. Neve annyit tesz ’nem ivó’. A koalák napi húsz órát többnyire mozdulatlanul töltenek, az idő nagy részében alszanak. Ausztrália keleti partjain szabadon élnek. Európában állatkertekben találkozhatunk velük, pontosabban figyelhetjük meg őket alvás közben…
Még nincs hozzászólás