A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Hat intő jel, hogy béka marad!

Tetszik a pasi, valami vonz hozzá, talán már csak meg kell csókolni, és a békából csodás királyfi válik. De még mielőtt csókolgatni kezdenéd, olvasd el az alábbi intő jeleket. Ha bármelyik is illik rá, fuss!

Fotó: Shutterstock.com

1. Csak szexre kellesz?

Szeretnél vele megnézni egy jó filmet, de mozira nem ér rá, csak szexre? Szeretnéd, ha elmondhatnád neki, mivel borított ki már megint a főnököd, de miközben beszélsz, fél kézzel a melltartókapcsoddal babrál?

Szeretnél összebújva felébredni vele, de reggelre hűlt helyét találod az ágyban? Talán néhányszor felbukkan még egy kis hetyegésre, aztán végleg továbbrepül.

2. Dühöng, üvölt és robban?

Persze, nem veled, mert veled mosolygós, édibédi, gyengéd és duruzsolós. De hallottad az exével beszélni telefonon, sőt, az alattad lakó is hallotta, mert úgy kiabált szegény nővel, hogy dobhártyaszakadást kapott, ráadásul minden sértő és csúnya izének elmondta őt.

Ne legyenek illúzióid, amint bebiztosítva érzi magát melletted, veled is épp ilyen hangnemben fog beszélni.

3. Még a múltadra is féltékeny?

Ügyesen kiszedi belőled, milyenek a kollégáid, majd szúrós megjegyzéseket tesz a mélyen dekoltált ruhádra, amelyben dolgozni voltál? Kiborul, hogy harmincéves korodra már legalább négy férfi volt az életedben?

Leselkedik utánad, és belenéz a telefonodba, elolvassa az e-mailjeidet? Nem, nem azért ilyen, mert halálosan szeret, hanem mert betegesen féltékeny. Egyetlen nyugodt perced sem lenne mellette.

4. Kissé csapzott és kétes illatú?

Ültök kéz a kézben a csillagos ég alatt, ő feléd hajol, szemét lehunyja, száját kissé kinyitja, te pedig elájulsz. Ha már az első randik előtt sem veszi a fáradságot, hogy megmossa a fogát, akkor később sem fogja, sőt.

Nézd meg jól, milyen a cipője, foltos-e a nadrágja, inge, frissen mosott-e a haja, hány napos a borostája. A rendetlen, ápolatlan embereknek ráadásul nem csak a külleme csapzott.

Hacsak nem akarsz anyucija lenni anyucija helyett, és esténként a kádba parancsolni, fogát sikálgatni, menekülj.

5. Sosincs nála készpénz?

Jól bevált trükk a pasiknál, hogy bár meghívnak vacsorázni, nincs náluk készpénz. Együtt ugrotok le az éjjel-nappaliba, ahol nem lehet kártyával fizetni, de kár, mert pont nincs nála készpénz.

Virágot akart neked venni, de sajnos nem volt nála készpénz. A moziban elfogadnák a kártyát is, de jó! De nem jó, mert most valahogy véletlenül kártya sincs nála. Na, ez a királyfi nem szerelmet keres, hanem eltartót. Hess.

6. Neki már jó volt?

Fotó: Shutterstock.com

Végre szeretkezésre kerül a sor, felvetted a legszexibb hálóingedet, illatfelhőben úszva lépsz be a hálószobába, ahol ő már vár… Leránt az ágyra, és sutty, sutty, már kész is van. Isteni voltál, drága, mondja, remélem, neked is jó volt…

Majd elégedetten hanyatt fordul, és bekapcsolja a tévét. Hát, ha nagyon akarsz, várhatsz egy következő alkalmat, hátha változik valami, de ha nem beszélsz vele az igényeidről, biztosan nem fog. És valószínűleg amúgy sem.

Címkék: csók, szex, készpénz, intő jelek, ha nem ő a herceged, féltékenysg

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!