Fuss, csak fuss!
Én sem kerültem el a kezdő futók hibáját. Nekem is volt kétféle pulzusmérő órám, beruháztam fülhallgatóba, vettem kézre szerelhető telefontartót, lábra biggyeszthető fényvisszaverő csíkot, hosszas mérlegelés után döntöttem (amúgy fillérekbe kerülő) derékra szerelhető cipzáros zseb mellett, és így tovább. Mára ezekből alig van valami rajtam és velem.
Valamiért az ember eleinte azt gondolja, hogy a futáshoz mindenféle ketyerék és kegytárgyak szükségeltetnek. Mintha azok adnák az erőt, mintha azokon múlna, hogy a megtett métereket, kilométereket egyszerűen felfalja. Nem ragozom, pontosan ugyanebben hitten én is.
Arról nem beszélve, hogy egy nőt mindig lelkesít, ha valamit vásárolhat, ebben az esetben pedig még ki is húzhatja magát büszkén, hiszen a pénzköltés szigorúan nemes célokat szolgál. Vagy majdnem azt.
Szóval roppant könnyű meggyőzni önmagunkat arról, hogy a legújabb, legfényesebb és legnagyszerűbb valamire nagy szükségünk van, vagy lesz. Már amennyiben az első használat után nem feledkezünk meg róla - örökre.
Legelőször egy pulzusmérő órát akartam. Mert az bizony tényleg fontos. Jó, ha tudja az ember, mikor lépi át a határértékeket, mikor gyorsul fel úgy a szívverése, mint kamaszlány-korában (csak most egy kisebb emelkedő kapcsán), segít abban is, hogy mikor kell lassítania.
Eleinte nem bízunk magunkban, miért is bíznánk, nincs rutin, fogalmunk sincs arról, hogy a 160-as pulzust mikor érjük el, hogy mikor lép a szervezetünk zsírégestéből erősítő fázisba. Az óra segít, megmond, figyelmeztet, irányt ad.
Igen ám, de milyen legyen?
Marha okos, amelyik jelzi, hogy e-mailt kaptam (ugyan mi szükségem rá, hacsak nem az én döntésemtől függ a világ összes dolga?), olyan, amelyikkel hívást tudok fogadni (fontos, de inkább levegőt kellene venni, mint telefonálni) vagy egy egszerű, amelyik méri az időt, a megtett távot, átlagol, számolja az elégetett kalóriát és rögzíti az előző edzés adatait?
Az utolsó mellett döntöttem, abból is inkább az olcsóbb órát választottam, ki tudja, meddig lesz rá szükségem alapon.
A sportáruházban készségesen elmagyarázták, ha a pár ezer forinttal drágábbat választom, jobban járok, azt az órát nem fogja megzavarni semmi, nem veszíti el a jelet, a legvadabb és rádiójelekkel túlzsúfolt erdőben(!) is jól méri minden egyes szívdobbanásomat. Meggyőztek, megvettem és másnap reggel már boldogan rohantam vele.
Rohantam volna, ha időt szánok arra, hogy előtte a fontos paramétereket beállítsam. Bő fél órámba került, mire futóképes lett a telefonom.
Nem mondom, hogy futás közben ötpercenként ránéztem. Volt az hat is. Méregettem, teszteltem, nem hittem a szememnek, aztán riadtan megálltam, mert ha ennyi a szívverésem, lihegtem, akkor tulajdonképpen már meg is haltam.
Velem volt még egy darabig, de miután össze-vissza értékeket mért, és több sportorvossal, tájfutóval történő egyeztetés után kiderült, képtelenség, hogy az órám által jelzett, döbbbenetesen rossz állapotban legyek - visszavittem. Mielőtt visszaadták volna a pénz, tesztelték vagy három hétig.
Akkoriban egész jó időket futottam, lévén, nem foglalkoztam mással, csak a célba éréssel. De telt-múlt az idő, és csak hiányozni kezdett, hogy semmi nem okoskodik a kezemen.
Jött hát a következő óra. Kicsit drágább volt, mint az előző, de még mindig nem érte el a középkategóriás, valódi futó órák árát. Ez kicsit jobban működött, tulajdonképpen ma is működhetne - ha hordanám.
De közben megtanultam, hogy nem kell minden értéktől frászt kapni, ma már tudom, mennyi lehet a pulzusom, ha nagyon lihegek (sok), de a leginkább azt, hogy felesleges túlhajtani magam. És ezt óra nélkül is meg tudom tenni.
Na jó, azért nem teljesen.
Használok ugyanis egy futóapplikációt a telefonomon. Ez is tudja ugyanazt, amit egy óra, rendkívül sok adatot képes összehasonlítani egymással (mondjuk a felét sem értem), az egyik legelőnyösebb tulajdonsága, hogy gratuláló üzeneteket küld, amikor túljutok egy heti edzésmennyiségem. Emiatt eléggé megkedveltem.
Meg azért is, mert látom, mennyit teljesítek egy hónap alatt, vissza tudom nézni, merre futkároztam tavasszal, milyen versenyekre jutottam el, hol szakadtam meg a hőségben, és így tovább. Egyetlen hátránya, hogy a telót nehéz elővenni.
Mert az rég bebizonyosodott, hogy a karra szerelhető telefontartót nem nekem találták ki (zavar), ezért maradtam a derékpántos, cipzáros zsebnél, amiből viszont nehéz kivarázsolni, ráadásul képes vagyok véletlenül össze-vissza nyomkodni a gombokat, amitől leáll a GPS, és így ugye nem mér.
Annál dühítőbb pedig nincs. De azért akad. Amikor épp orra esek egyenes szakaszon, mert ahelyett, hogy a lábam elé figyelnék a telefont bütykölöm.
Szóval ezért mostanában újra gondolkodom az óra kérdésén....
Viszont az megkérdőjelezhetetlen, hogy sem a drótos, sem a bluetoothos fejhallgató nem az én világom, azon egyszerű oknál fogva, hogy ha szól valami a fülemben, kizárom a környező világot. Ha be van dugva a fülem, azt sem hallom, amikor mögöttem felbukkan valaki lihegve (csak frászt kapok, ha meglátom), nem hallom az erdő mindenféle neszét-zaját-zörejét.
Márpedig ez nekem jobban kell, mint a Queen Don't stop me now! című nótája, bár azt is imádom.
Elfogadom, hogy a ritmusos számok teljesítményfokozást okoznak (tudományosan tesztelt), de azt hiszem, én egész jól megvagyok enélkül is.
Ma már nehezen viselek minden olyan eszközt, kiegészítőt, ami hátráltat a mozgásban. amitől még jobban izzadok, ami csúszik, amit igazgatni kell, aminek a pántján kell állítani menet közben, hogy el ne veszítsem. Felesleges vesződség. A kevesebb több elvet gyakorlom.
A gond az, hogy egy közösségi oldal épp most dobta fel, miszerint féláron vehetnék egy roppant jó, márkás pulzusmérő órát. Olyan igazit, komoly futóknak valót...
Még nincs hozzászólás