Felvidék: a legszebb őszi kirándulás
Szerencsére a világturizmus még nem árasztotta el Szlovákia Pozsonyon túli részeit, ez azonban múló állapot. Még vannak csendes kisvárosok, néptelen hegygerincek, ahonnét bámulhatjuk a már jégsapkás Tátrát, de megfordulva hazaláthatunk Magyarországra. Várak, vad szurdokok, rohanó patakok és folyók, hegycsúcsokat tükröző tavak a határtól néhány percre is. Menjünk! Induljunk! Akkor is, ha csak egy szabad délutánunk van! Használjuk ki a közelséget!
Hol kezdődik Szlovákia?
Közelebb, mint gondolnánk. Mivel Pozsony – több gazdasági jellemző szerint – Európa három legjobban teljesítő városa között van, az ottani ingatlanárak az egekbe szálltak.
Szlovákok ezreinek megéri Magyarországon, a Szigetközben építkezni, és innen járni Pozsonyba dolgozni. Ezért Győr után már visszaállt a Monarchia soknyelvűsége: ingatlanügynökségek szlovákul írt óriásplakátjai az utak mentén, forint- és euróárakkal magyar-német-szlovák árumegnevezések a boltokban, soknyelvű kocsmai, kisvendéglői étlapok, anyanyelvükön beszélgető itteni horvátok a lugasokban-teraszokon.
A béke megadja azt, amit a háborúk el akartak pusztítani.
Egy hosszú délután
Verseny van a legrövidebb kirándulás címéért. Időben számolva talán Párkányé (Štúrovo) az elsőség, hiszen a Mária Valéria hídon átgurulva az első parkolóban szelfizhetünk az esztergomi bazilika képével a hátunk mögött, miközben sztrapacska illata száll a közeli éttermekből.
Október 11–14-én fogyókúrázók kerüljék el a Simon–Juda-napi vásárt, mert akkor a híres helyi réteseknek nem lehet ellenállni. A második legrövidebb – de meghatóan érdekes – kirándulásra jó egy nappal előre készülni.
Ideális, ha megszerezzük Mikszáthné Mauks Ilona „Két különös házasság” címen megjelent visszaemlékezéseinek hangoskönyv-változatát, és azt hallgatjuk a nógrádi Mohoráig Tolnay Klári hangján. (Mindketten mohoraiak voltak.) Gyönyörű és igaz történet.
Innen csak 22 km Szklabonya (később Mikszáthfalva, majd Sklabiná), ahol Mikszáth Kálmán született. Gyermekkorának lakhelye ma emlékház. Kiállítása – főleg a hangoskönyv után – izgalmas, és az író egy-egy képként kifüggesztett sora a mának is élesen üzen.
Ha kifogjuk, az emlékház igazgatója beavat az író személyesebb titkaiba is. (Irodalomrajongóknak: Szklabonyától csak 19 km Alsósztregova / Dolná Strehová, ahol Madách Imre élt és dolgozott. Kastélyát EU-s pénzből példásan helyreállították.)
Innen Magyarországra visszatérve befejezhetjük ezt a Mikszáth-túrát a beérkezett, meggazdagodott és fájdalmasan bölccsé vált író horpácsi kis kastélyánál.
Kilométerben vagy inkább csak méterekben számolva viszont a somoskői vár van a legközelebb hozzánk, éppen csak a határ szlovákiai oldalán. Érdemes felmenni a kilátás miatt, aztán a többi látnivaló már adja magát a vár körül mindkét országban.
Egy simogató nap
Az előbbiek félnapos kirándulások voltak, a következőkre azonban szánjunk egy egész napot. Maga az út is gyönyörködtet, különösen ősszel és télen. Mindenütt jól fut a kocsi, élvezet a változatos, kanyargós, lejtős és emelkedő utakon gurulni a bronz- és aranyszínű erdőkben.
Közép-Szlovákia kisvárosaival nem lehet melléfogni. Minél északabbra megyünk, annál magasabbak a hegyek, és egyre szebbek a városok, mert elkerülték őket a török háborúk.
Ami Magyarországon elpusztult, az a Felvidéken sok helyütt megmaradt: gótikus és reneszánsz házak sorakoznak a dimbes-dombos főtereken: nálunk ugyanez a kései barokktól kezdődik. Az egykori bányavárosokat főleg német telepesek alapították és lakták évszázadokon át, a lakosság másik része igen tarkabarka volt.
A sokféle kultúra találkozása váratlan szépségeket hozott létre. Ahogy Zólyom felé közeledünk, és meglátjuk a (kívülről) reneszánsz várat (belül inkább gótikus), hirtelen nem is tudjuk, hogy Franciaországban vagy Lengyelországban vagyunk-e.
Ugyanígy a közeli Körmöcbánya is felvillanyozza érzékszerveinket: megszokhatatlan a Szent Katalin-erődtemplom látványa, és nem akarunk lejönni a tornyából. Hogyan lehet ilyen megnyugtató az, ami ilyen érdekes?
A lejtős főtér, a hegyek, a városon átrohanó patakok, ipari, turisztikai létesítmények és a természet ilyen harmóniája? Nehéz továbbmenni, de a következő város ugyanilyen szép, ha nem szebb.
Kassa, Jászói-barlang, tornai vár
Kassa is lehet egy tökéletes, egynapos kirándulás. Belvárosát a 90-es években szinte az épületek külső faláig lebontották, majd korszerűen visszaépítették.
Egy igazi sétálós, korzózó város keletkezett, ahol a kisebb gyerekek is úgy szaladgálhatnak keresztül-kasul a végtelen hosszú főtéren, hogy ott tulajdonképpen jár a villamos. Ahogy – Pozsony kivételével – egész Szlovákiában, itt is végtelen a nyugalom.
Minden ház emléktáblájánál ellágyulunk, a Szent Erzsébet-dómban, Rákóczi sírjának magyar koszorúi fölött. Csak pár lépés a kicsiny és elegáns, gótikus Szent Mihály-kápolna, vagy a másik irányban az Orbán-torony, mely viszont igen gyászos állapotban van jelenleg: kerüljük el.
Nem elhanyagolható szempont, hogy errefelé még kukoricával etetik a csirkéket, így a közeli éttermekben aranysárga húsú csirkéből főzik-sütik az ételt, ezért olyan finomak, mint déd- vagy nagyanyáink idejében.
Hagyjunk elég időt arra, hogy a Zemplén szlovák oldalán hazafelé tartva megálljunk olyan látványosságoknál, mint a jászói barlang vagy a tornai vár, amely mögött ellenállhatatlanul hív a hegységet keresztülvágó szurdokvölgy. (Ez az erdélyi Tordai-hasadék felvidéki változata.) Jó háromórás túrával bejárható.
Sajnos, hazafelé nem mehetünk fel a krasznahorkai várba (félig legégett 2012-ben), 2020-ra ígérik újra nyitni. Következik Rimaszombat, a magyar nehézipar bölcsője. Losonc? Álljunk meg egy teára! Olyan kellemesen polgári ez a város! Zongora szól a kávéházban.
Aludjunk már egyet!
Budapesttől 200 kilométerre, a Besztercebánya fölött magasodó hegyvidék (a Nagy-Fátra és az Alacsony-Tátra) egész évben remek kiránduló- és sportlehetőségeket kínál.
Sokan élnek is vele – az itteni túrák nagyon népszerűek. Nincs hétvége, hogy ne szervezzenek sok-sok utat ide. (Csak tegyünk egy gyors próbát az interneten!)
A hegyek csalókák: a nagyok közül egyesek könnyűszerrel megmászhatók, míg az alacsonyabbak váratlanul veszélyesek tudnak lenni. Erősen ajánlott egy csoporthoz csatlakozva, tapasztalt vezetőre bízni magunkat. Igaz, nincs magyar, aki a sűrű fenyvesben felfelé kaptató nemzetközi úton ne válna óvatossá.
Ezek már keményebb hegyek a Mátránál. Különösen este vezessünk óvatosan. Az őszi éjjel, amikor még nincs is hó, a szűk kanyarok mögötti egy-egy lejtőt már jégpáncél boríthatja. Bár Pest közel van, érdemes itt aludni, és a túrázás-síelés után nem fáradtan hazasietni.
Ahol napokat lehet maradni
Észak-Szlovákia már tényleg fogalom. Az itteni Árva vára (Oravský hrad) Szlovákia egyik legismertebb jelképe lett. Akárcsak Poprád és a Magas-Tátra.
De ismert Késmárk (Kežmarok), az elbűvölő Lőcse (Levoča) és Közép-Európa legnagyobb, megdöbbentő méretű erődje, a szepesi vár (Spišský hrad). Az Alacsony- és Magas-Tátra vonulatai között autópálya fut: ez egy nemzetközileg is felkapott, forgalmas vidék.
Egy-egy nevezetesség mellé tudatosan többféle kikapcsolódási lehetőséget teremtettek. Így aztán bármelyik várost választjuk is, a számtalan múzeum és galéria mellett biztosan lesz sípálya, vízi élménypark, tó, raftingolási alkalom a zuhatagos hegyi folyókon, arborétum és más ajánlatok, hogy ott marasztaljanak minket.
És persze túrák a hegyekben. (Maradjon a mi titkunk: ha unjuk a nagyvilági nyüzsgést, picit távolodjuk el a sztráda vonalától, és menjünk fel Bártfára / Bardejovba, ahol egy patikatisztaságú, ragyogó városka fogad külön fürdővárossal a határában.)
Egy általános érvényű tanács: soha ne hagyjuk ki a helytörténeti és a kisebb múzeumokat. Mint említettük, a felvidéki városok szerencsésebbek, gazdagabbak és színesebbek voltak, mint az alföldi városaink.
Így sokkal több emlék maradt a régebbi korokból, és a múzeumi dolgozók végtelen szívélyességgel mesélnek az egykori lakosokról.
Például Késmárkon a Thököly-vár, a városháza, a nagy hírű fa- és a kupolás kőből emelt evangélikus templomok, az óváros gótikus templomai után könnyen elfeledkezünk a bútormúzeumról (Múzeum bytovej kultúry), ami pedig igen érdekes.
Sok városról szó sem esett, Zsolna, Eperjes, Pöstyén, Garamszentbenedek és mások kimaradtak – igazságtalanul. Ami nem fért el egy kedvcsináló cikk lapjain, az viszont bőven belefér mindennapjainkba. Szlovákia nem csak visszavár, hanem mindig más és más arcát mutatja.
Még nincs hozzászólás