A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Felejtsd el a derékfájást!

Jaj a derekam! Igen fáj. Gyakran fáj, amikor felkelünk az ágyból reggel. Fáj, ha előző nap gyomláltunk a kertben, vagy rossz cipőben futottunk. Fáj, ha sokat ültünk, de akkor is, ha túl sokat álltunk. Fáj, hosszabb vezetés után az autóban. Sok embernek és nagyon gyakran fáj a dereka.

Fotó: Shutterstock.com

A felnőttek 80 százaléka szenved gyakran vagy ritkábban ettől. Az orvosok pedig legyintenek. A korral jár. Meg az ülő-, meg az állómunkától. A túl sok sporttól, vagy a mozgás hiányától. Nagyjából mindentől.

A derékfájás leggyakoribb okai

Egy hirtelen mozdulat, súlyos teher emelése könnyen izomhúzódást okozhat. Ezért gyakori a fiatal anyukák körében a derékfájás, hiszen ők sokat cipelik a gyerekeket. De edzés során a túl nagy súlyok emelgetése is okozhatja a derékhúzódást. Ezek azonban időszakos fájdalmak. Ilyenkor a panaszokat általában az izmok feszülése, a szalagok, kis ízületek, csontok túlterheltsége, valamely sérülés vagy csontritkulás okozhatja.

Ezek a fájdalmak gyakran egy rossz mozdulatra, vagy erős fizikai behatásra jelentkeznek, de kialakulhatnak fokozatosan is, majd kezelés hiányában tartóssá és visszatérővé válnak.

A rossz, hanyag tartás idővel gerincdeformációhoz, derékfájáshoz vezet. Amikor a gyerek túl hirtelen nő, amikor folyton a számítógép vagy a telefon fölé görnyed, akkor a gerinc körüli izmok túlfeszülnek, görcsössé válnak, az szintén komoly fájdalmat okozhat.

Miként a minden második embernél megtalálható súlyos vagy enyhe gerincferdülés. Sajnos ez már nem csak az izmokban hoz létre elváltozást, hanem a csontokban is, ezért nagyon nehéz kezelni. A természetgyógyászok szerint a derékfájdalomnak lehetnek lelki okai is, amikor súlyosabb lelki terhet cipelünk, mint amennyit elbírunk. Amikor többet vállalunk, mint amennyit kellene, bizony jelzi a derekunk, hogy valami nem stimmel.

Sajnos, ha fáj a derekunk, akkor tartásunk megváltozik, és olyan kopásos eredetű gerincproblémáink is kialakulhatnak, melyeket tökéletesen már meg sem lehet gyógyítani. Ezért mondja minden szakember, hogy a derékfájást meg kell előzni. Na jó, mondhatod, de hogyan?

A varázsige a gyógytorna

Fotó: Shutterstock.com

De oka lehet a derékfájdalomnak a rosszul megválasztott, vagy rosszul végzett sport is. Minden sportágnak vannak veszélyei, de a derékfájás szempontjából a legveszélyesebbek a síelés, a lovaglás, a tenisz, a squash, a tollaslabda vagy a túl intenzív súlyzózás. Abban az esetben, ha nincs krónikus hát- vagy derékfájásunk, ajánlható a heti rendszerességgel végzett úszás, aquajogging, kerékpározás, sétálás, nordic walking, túrázás vagy aerobic, ha nincsen benne ugrálás.

Akkor azonban, ha szeretnénk elkerülni a derékfájdalom kialakulását, a speciális gyógytornák, gerinctréningek nélkülözhetetlenek, legalább hetente egyszer. Ezek megtanítanak a helyes testtartásra, arra, hogyan álljunk, üljünk, hogy ne terheljük feleslegesen derekunkat.

Ma már a legtöbb fitneszklubban, mozgásstúdióban elérhető gerinctréning átmozgatja a csigolyákat, a vállízületeket és a csípőízületet, megnyújtja a hosszan tartó ülőmunka közben megrövidült izmokat, és erősítii a gerinc menti kisebb izmokat, stabilabbá téve a tartást. A gerinctréningek nyújtást, lazítást hirdetnek, melyek mobilizálják a gerinc működését befolyásoló ízületeket, területeket.

Olyan gyakorlatokat végezhetünk ezeken az órákon, melyek stabilizálják a lumbágós (ágyéki) gerincet. Ilyenkor még nem az izmok erősítése a cél, hanem az idegrendszeri szabályozás újraprogramozása. A mobilizációs gyakorlatok segítik a szabad ízületi mozgásokat, a stabilizálógyakorlatok pedig biztosítják a gerinc védelmét.

Aki rendszeresen részt vesz ilyen edzéseken, ha előfordul is, hogy megfájdul a dereka, a fájdalom nem lesz tartós, krónikus. Persze nem mindenki tud vagy akar ilyen klubokba járni. De szerencsére ezek a gerinctréningek az interneten is elérhetők. Érdemes rájuk keresni.

Soha ne tedd!

Fotó: Shutterstock.com

Vannak persze alapvető dolgok, melyeket speciális tréning nélkül is be kellene tartanunk. Ilyen például, hogy soha ne üljünk, ne emeljünk, ne kössük be a cipőnket görnyedt háttal. Hogy kerüljük el az olyan helyzeteket, amikor a derekunk indokolatlanul hátrafelé hajlik, mert ebből akár fájdalom is kialakulhat hosszú távon.

Az évek alatt kialakult problémákat gyógyítani pedig mindig nehezebb és hosszadalmasabb, mint megelőzni. Azonban, ha megjegyzünk egy végtelenül egyszerű szabályt, azzal meg tudjuk védeni a gerincünket. Ez a szabály pedig, hogy a gerinc és alkotóelemei a csigolyák, ízületek, porckorongok, szalagok, idegek az úgynevezett neutrális helyzetben vannak a legnagyobb biztonságban. Ilyenkor ugyanis a rájuk nehezedő terhelés kiegyensúlyozott. Nagyon fontos a nyújtózás is, ez az egyik alapja a gerinc védelmének.

Valamint:

  • Soha ne hajoljunk, mindig guggoljunk. Ha ez nem megy, féltérdre ereszkedjünk le.
  • Lehetőleg ne emeljünk nehéz tárgyat. Ha ez elkerülhetetlen, cipekedéskor törekedjünk arra, hogy mindkét oldalunk egyenlően legyen terhelve.
  • Reggelente ne keljünk ki hirtelen az ágyból. Először forduljunk oldalfekvésbe, és ebből a helyzetből toljuk fel magunkat egyenes törzzsel.
  • Kerüljük a magas sarkú cipők gyakori viselését, ezek módosítják a gerinc anatómiai görbületét, ezáltal torzulást és fájdalmat okozva.
  • Soha ne hagyjuk abba az állapotunknak megfelelő, esetleg szakember által kiválasztott, rendszeres mozgást idősebb korban sem.

Így aludjunk!

Fotó: Shutterstock.com

A legfontosabb cél, hogy éjszaka, alvás közben is próbáljuk fenntartani a gerinc természetes görbületét. Biztosítani kell a hát megtámasztását, amire az egyik legmegfelelőbb póz a háton alvás. Fontos, hogy nem túl magas párnával támasszuk meg a nyakunkat és a fejünket, illetve térdünk alá is helyezünk egy kisebb párnát.

Ha jobban szeretünk oldalt fekve aludni, ajánlatos egy vékony párnát helyezni a térdeink közé, mert az megemeli a csípőt és a lábszárak felső részét, ezáltal visszaállítja a helyes tartást. Alváshoz válasszunk félkemény matracot.

Címkék: derékfájdalom, gerinc torna, gerinc tréning, lumbális szakasz, ágyéki szakasz

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!