A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Erre biztosan nem számítasz, ha a szerelem véget ér

"Sem fizikailag, sem szavakkal, sem pénz megvonásával nem bántott, mégis hónapjaimat tette tönkre a távolból válás után."

Fotó: Shutterstock.com

Nem gondolnád, milyen kreatív tud lenni egy elhagyott szerető. Anikó – nevezzük így –, a középkorú, művelt tanárnő nem érdeklődött a jól felszerelt otthonában lévő készülékek iránt, csak használta őket.

A számítógépet valamikor régen a néhány hete kénytelen-kelletlen elköltözött élettársa állította be, ahogyan a routerrel meg a központi fűtéssel is csak az ex bajlódott. Szeretett játszani a kütyükkel, mint a férfiak többsége.

Az ex még akkor sem lett gyanús Anikónak, amikor a hálószobában, a nyári kánikulában, egy forró éjszaka közepén a fűtés teljes erővel, lekapcsolhatatlanul beindult, majd hajnalban váratlanul jeges légkondicionálásra váltott. Aztán következő éjjeleken ugyanez, újra és újra.

Szakembert kellett hívnia, hogy kiderüljön, a központi egységgel működő fűtésrendszert távolból, interneten kapcsolgatja a volt párja.

Nem mintha a rossz természetű nőknek nem támadna ezer ötletük a megtorlásra, de kütyük terén a bosszúálló férfiak viszik el a pálmát.

Anikó még jól járt, mert a szupermodern lakásban a kidobott szerető a maga bonyolult módján ütött „csak” vissza.

Igazán kegyetlenül az egyszerűbb, nagyon is hétköznapi megoldásokkal tudják a normális gondolkodásból kibillent exek megkeseríteni a nők életét.

Mert nem óvatoskodsz a kezdeti szép időkben, amikor boldogan megadod a telefonod PIN-kódját, a számítógéped, a laptopod jelszavát, és még a Facebook-fiókod profilfotóját is közös képre cserélitek.

Az e-mail-jelszavakat is a legtermészetesebb módon megosztjátok egymással. „Miért kell titkokat őrizni, amikor egyek vagyunk?” – kérdezi Kati, aki jogosan fordult zaklatás miatt segítségért a rendőrséghez, mert volt párja a magánlevelezésükben küldözgetett fotókat kezdte interneten terjeszteni.

Olyan képeket és videókat, amelyek végképp csak kettejükre tartoznak: Kati nem tudta, hogy a leveleiből utóbb törölt intimitások a „felhőben” örökre megmaradnak.

Ahogyan egyre több hétköznapi okos eszköz van körülöttünk, úgy szaporodnak az ilyen esetek. Sok potenciálisan veszélyes digitális eszköz van a mai háztartásokban.

A routeren keresztül távolról, a messze költözött partner által babrálható az otthoni internet, kis hozzáértéssel elérhető az otthoni számítógéped, laptopod vagy az új okostévéd.

Pedig a készülékre, melyet csak a nagy és szép képernyő miatt vásároltatok meg, jelszó és megfelelő paraméterek ismeretében távolról is be lehet lépni, akár egy számítógépre. A laptopodon meg kamera néz rád.

Egyre nő az úgynevezett okosotthonok száma, amelyekben mind több funkció – világítás, fűtés, hűtés, konyhai eszközök, háztartási gépek, zene- és videólejátszók – vezérelhetők távolról.

Ne feledd: az interneten meg lehet változtatni a számzáras ajtó vagy a riasztóberendezés kódját, módosítani lehet a termosztát beállításait, lekapcsolni a világítást, vagy éppen elindítani a locsolórendszert. Már persze, ha időben nem változtatod meg a belépési kódokat.

Öt alapszabály, hogy a szakítás digitális válás is legyen

Mint annyi mindenben, fontos a megelőzés: ne használj közös Facebook-fiókot, ne oszd meg jelszavaidat, PIN-kódjaidat. A felhőtlen örömben is helyet kell hagyni a magánéletednek.

  1. Cseréld le a levelezéshez és a közösségi oldalakhoz tartozó jelszavaidat, állíts be kétlépcsős azonosítást. Még akkor is, ha úgy hiszed, külön jelszavad volt.
  2. Változtasd meg a wifi jelszavát, a routerét állítsd vissza alapállapotra, majd adj új, kitalálhatatlan kódot neki. Ha nem sikerül a módosítás, kérd az internetes szolgáltatód segítségét.
  3. A kütyük – okostelefon, laptop, számítógép – jelszavát azonnal változtasd meg. Az okosotthonok eszközeivel – az okostévétől a légkondicionálón, termosztáton, hangrendszeren át egészen a robotporszívóig – egyenként kell foglalkozni.
  4. Ha használsz felhőszolgáltatásokat – ilyen például a Google Drive – akkor változtass kódot, készíts új fiókokat. Töröld időben az intim képeket, videókat.
  5. Amennyiben a felsorolt lépéseket nem sikerül végrehajtani, akkor egyszerűen áramtalanítsd a készüléket, és hívj szerelőt.

Címkék: jelszó, pin-kód, digitális szakítás, okosotthon, router beállítás, wifi jelszó, facebook fiók

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!