Csilla története

2017. augusztus 14. | Írta: Szabó Bea

Ahogy elém jön a Fehérvári úti közösségi kert bejáratához, légies jelenséget látok. Üde, elragadó, kézfogása határozott. Csilla 16 éves. A padhoz sétálunk, közben a szemét nézem. Keresem benne az elmúlt évek fájdalmait, mindazt, amit nem gyerekre kellene, hogy mérjen az élet. De nyoma sincs semminek. Nyoma sincs a lassú gyilkos jelének. Csillogó, őszinte mosollyal néz ránk.

Csáky Csilla történetét pont a végéről kell elkezdeni. Még akkor is, ha ezzel minden szabályt felrúgunk, hiszen a történet elején eláruljuk a végét. Ezzel kell kezdeni, hiszen Csilla itt ül előttem, szemben édesanyjával, hogy együtt lehet a családjával, a legnagyobb és legszebb adomány.

Mindannyian megharcoltak érte. Azért az olimpiai aranyéremért is, amit Csilla júniusban sakkból szerzett és az ezüstért, amit úszásban ért el Moszkvában. A rákból gyógyult gyerekek olimpiáján.

- Hodgkin-limfóma, így hívják, mondja Csilla néhány pillanattal később, nyugodtan és tárgyilagosan, amikor rákérdezek az ellenfél nevére. Majd hozzáteszi, ez a nyirokrendszer rosszindulatú megbetegedése.

- Mikor tudtátok meg?

- Pont augusztus volt, 2014-ben. Akkor kezdődött. Fogyni kezdtem. Néhány hónap alatt tizenöt kiló ment le rólam, a 176 centis magasságomhoz 60 kiló voltam. Decemberre annyira legyengültem, hogy felállni sem tudtam.

- Azért azt meséljük el, hogy Csilla abban az évben volt nyolcadikos, a felvételire készült, de leginkább arra, hogy év végén részt vehessen az osztálytáncban, a keringőben – folytatja az édesanya, Nemes Kriszta.

- Ezért a kisasszony diétázgatott, hogy megfelelő legyen az alakja. Meg voltam róla győződve, hogy a koplalás miatt lett egyre soványabb, és ez az oka, hogy teljesen legyengült. Időnként összeszedte magát, kicsit megállt a fogyás, bíztam benne, hogy ezzel vége.

De közben Csilla belázasodott és hányt is. Így kerültünk vissza a gyerekorvosunkhoz, aki kitapintott a lányom nyakán egy duzzanatot. Azonnal a Tűzoltó utcai gyerekklinikára küldött minket.

- Ott pedig megvizsgáltak, másnap már biopsziára mentünk, mintát vettek a daganatból – mesél tovább Csilla.

- Sejtettél valamit?

- Igen, utánaolvastam, hogy mi lehet ez. Anya nem akarta elmondani az eredményt, mert épp akkor volt a középiskolai felvételim. Őt hívta a doktornő, és azt mondta, ez komolyabb, mint gondolták. Aztán persze be kellett menni hozzá.

Elmondta a betegség nevét, és azt, hogy azonnal elkezdjük a kemoterápiát. Azt kérdeztem tőle, meg fogok-e halni. Mire ő azt mondta, nagyon jó hatékonysággal gyógyítják ezt a betegséget, és mindent megtesznek azért, hogy győzzünk.

- Az ember azt hinné, hogy ilyenkor összeomlik. És kiderül, hogy mégsem. Egyszerűen nincs rá idő. Ráadásul annyira gyorsan kezdődött el a kezelés, és Csilla szervezete olyan jól reagált rá, hogy nem kételkedtünk. Tudtuk, meg fog gyógyulni - teszi hozzá Kriszta.

Ott állt az egész család körülötte

Azért persze nem volt ennyire egyértelműen jó a helyzet. Kriszta évek óta egyedül neveli gyerekeit, az akkor nyolcadikos Csillát, másfél évvel fiatalabb húgát, Szonját és a 4 éves Csanádot. Ahhoz, hogy a tanítás után, munkája végeztével Csilla mellett lehessen, hogy éjszakákat virrasszon át egy széken ülve a kezelések után – a kisebbek sokszor magukat látták el.

Pontosabban Szonja volt az, aki Csanit elhozta az oviból, megvacsoráztatta, lefektette. Így ment ez hétről hétre, egészen addig, amíg Csillát haza nem engedték a kórházból. Később a kemoterápia velejárója a hajhullás is megjelent. Csilla gyönyörű fenékig érő haja, tincsekben hullott.

Ő maga volt az, aki javasolta, hogy először rövidítsenek. A fodrásznő majd kiugrott az üzletből, amikor Csilla csacsogva elárulta, hogy a kemo miatt szeretne helyes rövid hajat… Végül azt is rövidebbre vette otthon egy elektromos hajnyíróval. „Ott állt az egész család körülötte, Csani kiabált, hogy a Csilla kopasz lesz, kopasz, és olyan abszurd volt az egész helyzet, hogy csak nevettünk" - emlékszik vissza Kriszta.

De Csilla végtelenül erős volt. Bírta, ahogy a kemo szinte égette az ereit, és bírta a terápia következő szakaszát a sugárkezelést is. A maszk, amit rá öntöttek, és minden egyes alkalommal fel kellett vennie, ma ott van a szobájában, az ékszereit tartja rajta.

Csak múlt az idő
Közben persze múlt az idő, a szóbeli felvételire már nem tudott elmenni, így találták meg a Kosztolányi Dezső Gimnáziumot, ahol nem kellett szóbelizni és örömmel fogadták. A tanulás persze a kórházban sem állt meg. „Elég fura volt, hogy amikor rosszul voltam a kezeléstől, mondjuk angol dolgozatot íratott velem a kórházi tanár. De csinálni kellett, és lehet, hogy így nem is figyeltem annyira a betegségre.”

Az, hogy a rákból gyógyult gyerekek olimpiáján induljon, Csilla szerint véletlen műve volt. Különösebben nem szeretett sportolni, sőt egyáltalán nem, de a Tűzoltó utcában az egyik doktornő olyan egyértelműen mondta, hogy ugye ő is megy Moszkvába, hogy azonnal igent mondott.

Sakkozni tudott, az úszásra pedig odakint készült fel. Végül 16 ország gyerekeit utasította maga mögé, állt fel a dobogóra és hallgathatta meg, hogy érte, neki szól a Himnusz.                      

Furcsa ezt kimondani...
Csilla történetét végül Kriszta fejezi be.
- Az élet robogott tovább, egyetlen pillanatra sem hagyta, hogy elveszítsük az erőnket, bármennyire is fáradtak voltunk. Igen, azóta mindannyian pszichológushoz járunk, szükségünk van a segítségre, különösen Szonja számára volt komoly teher, hogy az anyuka szerepét kellett vállalnia.

És nekem is sok mindent kell feldolgoznom még. De győztünk, a kontroll eredményei rendre negatívak, azóta visszanyerte a régi alakját is. A legnagyobb nyereség pedig az, hogy az a zárkózott lány, akiről akkor is megfeledkeztek az osztálytárai, ha bent volt a suliban, mert egyszerűen csendes és szinte láthatatlan volt – mára kinyílt, sugárzó és gyönyörű lett, aki egyfolytában szervezi a gimnáziumi osztálytársait.

Furcsa ezt kimondani, de ha ezt a betegségnek köszönhetjük, akkor igen, már minden szenvedés és fájdalom értelmet nyer.

Címkék: család, gyógyulás, hétköznapi hősök, hodgkin-limfóma, rákból gyógyult gyerekek olimpiája