Baj van a gyerekkel
Vannak nyugodt, békés, jól alvó, jól evő csecsemők és szerencsés szülők. Sajnos azonban nem minden baba ilyen. Vannak, s nem is kevesen, hasfájós, rosszul alvó, éjszaka sokszor felébredő babák is. Vannak olyanok, akik a bölcsiben megharapják a társukat, elveszik a játékokat, délután nem alszanak.
Később az iskolában is sok baj van velük. Nem képesek sokáig figyelni, nyugodtan ülni. Sokat verekszenek, és nagyon nehéz lekötni a figyelmüket. A szakirodalom szerint ők a nehezen kezelhető gyerekek.
Rossz anya vagyok?
Az én fiam – mesélte el a Ridikülnek az egyik ilyen gyereket nevelő anyuka – egyetlen percig sem volt hajlandó a járókában megmaradni. A ketrec rácsát ezért szobája ajtajára szereltük, hogy legyen helye, tere mozogni. Ha erre az időre gondolok, látom a gyereket, a szobája ajtajában áll, a járóka rácsába kapaszkodik. Rázza és sír, már könnye sincs, már hangja sincs, de hisztizik rendületlen.
Még nem tud beszélni. Ha tudna, azt mondaná, azonnal engedjetek ki innen. Türelem kellett hozzá, nem vitás. Miként rengeteg türelemre volt szükségünk később is, amikor a földre vetette magát azonnal, ha valami nem úgy volt, ahogyan ő elképzelte, türelmetlen volt, sokszor durva, verekedős. Én pedig, szégyelltem magamat, amiért nekem ilyen verekedős, rossz kisfiam van.
Magamat hibáztattam. Rossz anya vagyok, gondoltam. Azonban szerencsénk volt. A fiam kitűnő óvodába és remek általános iskolába került. Nem voltak ezek méregdrága magánintézmények.
De a bennük tanító pedagógusok szakmájukhoz értő és gyerekcentrikus emberek voltak. Jórészt nekik köszönhető, hogy az én verekedős, türelmetlen, izgága fiam megszelídült, beilleszkedett, és képes volt a lehetőségei szerint teljesíteni. Nincs azonban mindenkinek szerencséje.
Hol rontottuk el?
A nehezen kezelhető gyereket nevelő szülők gyakran érzik úgy, hogy ők rontottak el valamit. – Nem tudom mikor és hol rontottuk el – mondta erről egyikük. – Robi már csecsemőkorában is sok problémát okozott. Csak két hónapig tudtam szoptatni, mert a sok idegességtől elapadt a tejem. A gyerek örökké sírt, éjszaka kétóránként ébredt, kis teste görcsbe rándult a félóránként rátörő hasfájás miatt.
Attól kezdve, hogy mászni kezdett, nem érdekelte semmi, csak a mozgás. Nem játszott, csak rohant. Amikor járni kezdett, keresztülgázolt mindenen. Napközben csupán egyszer aludt, akkor is csupán fél órát. Nem tudtam egy percre sem egyedül hagyni. Mint az árnyék követett, akkor is, ha vécére mentem.
Nem szívesen vittem már akkor sem közösségbe, mert lerombolta a játék várakat, elvette mások biciklijét, ha megpróbáltam leállítani, az arcomba csapott. A férjemmel szerettünk volna még egy gyereket, de féltem, hogy Robi rosszul viselné.
Három évig otthon voltam vele, azonban eljött az idő, amikor közösségbe kellett adnom. S az igazi problémák akkor kezdődtek. Az oviban is csak rohangált, ott is elvette a többiek játékát, és verekedett. Minden délután fejemet lehajtva, rettegve mentem érte, féltem, hogy miféle bűneit fogom hallani.
Aztán az óvó néni azt javasolta, hogy forduljak pszichológushoz. A helyzet gyökeresen nem változott, de valami nagyon fontos dolgot megtanultam. Azt, hogy nincs két egyforma gyerek. Az enyém ilyen. Fogadjam el, és ne szorongjak örökké, mert ez a fojtott félelem átragad a gyerekemre, és agresszívvé válik miatta. Ez pedig egy olyan ördögi kör, melyet egyre nehezebb megszakítani.
Nem az ő hibája
Sok oka lehet annak, hogy kisfiunk, kislányunk úgynevezett nehezen kezelhető gyerek. A ’rosszalkodás’ oka nagyon gyakran egyfajta szorongás. Ennek lehetnek alkati és környezeti okai. Sokan vagyunk olyanok, akik szorongó lelki alkatot örököltünk a szüleinktől. Tehát van a dolognak genetikai oka is. De annak, hogy egy gyerek úgymond kezelhetetlen, oka lehet valamilyen családi probléma. A szülők közötti állandó feszült viszony, valamelyik szülő italozása, esetleg az egyik szülő halála, vagy egy csúnya válás is.
A pszichológusok és a tapasztalt pedagógusok tudják, hogy az állandóan kötekedő, verekedő, agresszív gyerek sokszor csak a szorongásait akarja legyőzni. A gyakran hisztiző, dühöngő gyerek viselkedése mögött állhat az is, hogy szeretne önálló, független lenni, szeretne mindent maga csinálni, de ehhez még nincsenek meg a képességei. Egyszerre várja és utasítja el a segítséget.
Ez az érzelmi-akarati válság sokszor dühkitörésekben nyilvánul meg. Ezért nagyon fontos, hogy minden módon próbáljuk szorongásait csökkenteni. Fontos, hogy soha ne büntessük szeretetmegvonással, mert bizonytalan, szorongó lelkének legfontosabb az, hogy tudja, szülei minden körülmények között szeretik őt.
Érdemes neki feladatokat adni, ez majd segít levezetni a feszültséget és megszüntetni magányát. Amennyiben nem birkózunk meg a feladattal, alapos vizsgálatát szakemberre, gyermekpszichiáterre, gyermekpszichológusra kell bízni.
Lehet, hogy hiperaktív?
Szerencsére nem lesz minden hasfájós, rosszul alvó, hisztis és verekedős gyerekből úgynevezett hiperaktív gyerek. A hiperaktivitás már nem csupán egy magatartászavar, hanem olyan betegség, amelynek kivizsgálása, terápiája szakember dolga.
Ha úgy látjuk, hogy gyermekünk örökké izeg-mozog, nyugtalan, nem képes a sorát kivárni, azelőtt válaszol a kérdésre, mielőtt feltennénk, nem tud figyelni, nem köti őt le semmi hosszabb ideig, felmerül a hiperaktivitás lehetősége. Szerencsére a gyerekeknek csupán 1–5 százalékáról derül ki ez a betegség, melyet azonban jól lehet kezelni.
A nehezen kezelhető gyerek
- csecsemőkorában gyakran fáj a hasa, túl gyorsan, vagy ellenkezőleg, nagyon lassan szopik
- már a bölcsiben is keveset alszik, nehezen alszik el, könnyen felébred
- az oviban gyakran verekszik
- rosszul tűri a kritikát, a visszautasítást
- gyakran hisztizik
- éjszaka bepisil, felriad.
Még nincs hozzászólás