A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Annyi baj van egy tehénnel!

Képzeld el a Mennyországot, sétálsz a gyönyörű réten temérdek százszorszép között, a kék égen bodros felhők rohangálnak, a nap hét ágra süt, a szellő cirógatja a hajadat, aztán puff, hasra esel.

Fotó: Shutterstock.com

Miért? Hát azért, mert a fűben fekszik egy tehén. Ekkor jöttem rá, hogy a tehén egy végtelenül nyugodt állat, még az sem érdekli, ha én, a hatéves gyereklány felbukom benne, és rázuhanok a hasára. Bóbikál szépen tovább.

Hasra esik benne az ember

Ez a tehén tényleg ott feküdt, ha nem is a Mennyországban, hanem Diósjenőn, Nógrád megyében, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Heverészett, dúdolgatott, a rózsaszín orrát nyalogatta, és néha belerágcsált néhány százszorszépbe. A faluban egyébként minden este meg lehetett bámulni a teheneket, ahogy a főúton menetelnek, és egyenként lekanyarodnak egy-egy vaskapuhoz, míg el nem fogynak.

A házaknál pedig friss tehéntejet lehetett venni a néniktől, ha volt az embernek tejeskannája fedővel. Ha hazafelé, a hegyre fel beleittam, érezhettem a tehénke szagát és melegét. Csak a tejbegríz maradt el, mert mire hazaértem, üres volt a kanna.   

Rosszra tanítják a gyerekeket

Bizony, a tehenek csúnya dolgokra tanítják a gyerekeket, mert rossz példát mutatnak. Milyen már ez a folytonos rágózás, böfögés, kérődzés? Ha az ember eszik, akkor ebédidő van, vagy uzsonnaidő, vagy vacsoraidő, nem pedig akárhány óra akárhány perc.

Aztán ez az örökös pukizás. Annyit szellentgetnek, hogy kiszakad az ózonréteg, és hiába lesz sok fincsi hamburger, bélszín meg tatár bifsztek, ha közben irtó büdös van, és betűz a nap a lyukon.  

Nem hagynak száguldozni

Ha például veszünk egy hiper-szuper verdát, és nagyon szeretnénk már kipróbálni a végsebességét az országúti lejtőn, akkor tuti, hogy áll egy bamba tehén a kanyarban, és hetvennyolc perce azon mereng, hogy átslattyogjon-e inkább a túloldalra, ahol egyébként pont ugyanaz van, mint ezen az oldalon. Nem kapkod, nem rohangál, de nem is néz körül, hanem egyszer csak megindul, és se hall, se lát.

Már megint hasra esik benne az ember

Fotó: Shutterstock.com

Veszélyes ám egy szent ünnepen Indiában, a Gangesz partján lévő Rishikeshben andalogni. Akkora a tömeg, hogy menni sem kell, sodor magával a sok ember a színes ingekben, szárikban, csörgő karkötőkben, bokaperecekben. És puff, én már megint egy tehénen kapálózom.

A hinduknál a tehén szent állat, oda fekszik, ahová csak akar, a főutca kellős közepére, a legnagyobb körmenetben, kit érdekel? Szerencse, hogy ráesni sem szentségtörés.   

Jó pont, hogy olykor illedelmes

Ha egy tehén jókedvű, vagyis pont nincs kedve nekitolni az oldalával a falnak, hogy szétnyekkensz, akkor még akár kedves is tud lenni.

Egy erdélyi tehén, akit Borinak hívtak, a gazdája felszólítására, mármint, hogy üdvözöld a hölgyet, Bori, nézett a semmibe egy darabig, aztán engem nézett még egy darabig, aztán két-háromszor megnyaldosta a nagy, rózsaszínű orrát, aztán berogyasztotta a térdeit, míg a földre nem értek, és olyan szépen hajtotta meg előttem a fejét, hogy komolyan meghatódtam.

A tehén okos!

Ausztrál tudósok bejelentették, hogy bár a delfint meg a csimpánzt gondoljuk a legintelligensebb állatnak, nincs igazunk, mert a tehén is nagyon okos. Megtalálja a kaját egy patkánylabirintusban, amit a még okosabb ember a tehén méretére épített fel. Külön izgalmas, hogy nem csak úgy megy és megtalálja, hanem hanghatásokat követ.

Nem tudom, mit szólna ehhez Mari néni Diósjenőről, akinek simán haza is talál a tehene a mezőről, sőt, hanghatás nélkül is megtalálja az árokban a füvet.

Fotó: Shutterstock.com

Mi lett az őstulokból!

Az őstulok már kihalt, de hátrahagyta utódját, a szarvasmarhát, ami, ha fiú, akkor bika, ha pedig lány, akkor tehén. Méretét tekintve szerencsére növényevő. Kétféle él belőlük, az Ázsiában elterjedt zebu, neki vállpúpja van, és a közönséges szarvasmarha.

A tehén gyereke a borjú, aki köztudottan sokáig bámul az új kapura. A tehén súlya 0,7–1,3 tonna. Legszebb része az orra, ezt ajánljuk közelről is megtekinteni, akár meg is simogatni.

Címkék: tehén furaságai, szarvasmarha, tehén ünnep indiában, a tehén okos

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!