A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A séf meg a kertész világa

Otthonos, bensőséges világ ez. Természetesen kedves. Egyáltalán nem csípős, nem is túl édes, de telis-tele humorral, szikrával és szenvedéllyel. Jó hallgatni Patrícia és Gábor történetét.

Fotó: Fejér Gábor

Vannak találkozások, amelyek örökre megpecsételik az ember életét. Ha akarja, ha nem.
Patríciát valahogy úgy képzelem, hogy egyszer, valamikor összefutott egy csinosnak mondható mángolddal, esetleg citromfűvel vagy csak egy egyszerű sarkantyúkavirággal. Rájuk csodálkozott, és azóta nem tud betelni velük.

Gábor más. Őt a konyha fogta meg. Az ízek, színek találkozása, a varázslat, amikor pár egyszerű alapanyagból csodás dolgok kerülnek az asztalra, mindenki legnagyobb megelégedésére. 

Török Patrícia a kertész. Horváth Gábor meg a séf. És ahogy egy csudaszép mesében lennie kell, úgy történt a csudaszép valóságban is: ők ketten találkoztak. 

– Megirigyelte a kertemet – mondja Gábor óbudai lakásuk nappalijában. 

– Ugyanabban a társasházban laktunk – folytatja Patrícia. – A legenda úgy szól, hogy egy szép napon vettem magamnak a bátorságot, és becsöngettem Gáborhoz, mert szemet vetettem a kertjére, amelyre ráláttam az erkélyemről. Nekem is volt kiskertem az apró erkélyen, az a kert viszont mégiscsak nagyobb volt az enyémnél. Szó szót követett…

Fotó: Fejér Gábor

  •  Tényleg? 

Majdnem. De tény, hogy Pati kicsit irigy volt a kertre, szerintem valójában azt akarta megszerezni. Egyébként a valóság némileg szürkébb: felújítottam a lakásomat, és becsengettem a házba a szomszédokhoz bejelenteni, hogy kisebb zajjal, felfordulással járhat mindez. Így ismertük meg egymást.

  • Ahogy így rátok nézek, sorsszerűnek tűnik ez a találkozás. Mint ahogy az is, hogy már egy fűszernövényről elnevezett utcában laktok, miközben zöldségekkel és fűszernövényekkel foglalkoztok éjjel és nappal. 

Én is úgy gondolom, hogy nincsenek véletlenek, így kellett lennie. Nem erőszakoskodunk a valósággal, egyszerűen úgy alakult az élet, hogy minden egy irányba mutatott. A séf és a kertész márka megszületése felé.

  • Sejtem, hogy iennyire egyszerű lehetett. Kipattant az ötlet, Pati majd kertészkedik, mondtátok, Gábor főz, lett gyorsan egy kert tele növényekkel, és hiphop már itt is ülünk a krémek, mártások üvegei előtt…

Pontosan, szinte egyik napról a másikra. Na, jó, azért az első és a második nap között eltelt vagy egy év. De nagyjából így – mosolyog Gábor.

  • Pati, te kertész vagy?

Alapvetően nem, magyar–angol szakos bölcsész, és nemzetközi kapcsolatok szakon is végeztem. Egy nagykövetségen dolgoztam, biztos állásban, jó egzisztenciával. De hiába teltek az évek, és hiába győzködött a környezetem arról, hogy ilyen jó helyet nem szabad feladni, én egyre rosszabbul éreztem ott magam.

Fojtogatott ez az állapot, tudtam, hogy nem ez az én utam. Otthon már addig is rengeteget foglalkoztam a növényekkel, szívszerelem a számomra, felüdülés, tökéletes kikapcsolódás. De még a legnehezebb napjaimban sem jutott eszembe, hogy váltani kellene, és efelé mozdulni.

  • Mi kellett még hozzá? 

Egy betegség. Egy sokízületi gyulladás terített le. Az is fájdalmat okozott, hogy az ujjaimat megmozdítsam, nem az, hogy felkeljek és létezzek.

Fotó: Acsai Miklós

  • Pont ekkor fogant meg a gondolat, hogy kéne egy kert, amelyben jól el lehetne kapálgatni, reggeltől estig kemény fizikai munkát végezni?

Valami ehhez hasonlót kérdeztek a családtagjaim is, amikor vázoltam nekik az ötletet. Merthogy annyit beszélgettünk Gáborral arról, hogy kellene egy kert, amiben én jól érzem magam, ahol esetleg olyan zöldségféléket és fűszernövényeket tudnánk nevelni, amelyeket akár ő is fel tud használni a konyhán (Gábor akkor egy jó nevű vidéki étterem séfje volt, a szerk.).

Így teljesen természetesnek gondoltam, lesz egy kertünk. Nem volt kérdés. Aztán ahogy a családban elterjedt az én bolondériám, a nagynéném felajánlotta a pócsmegyeri telkét, ültessünk bele, amit csak akarunk. Hát így kezdődött.

  • Ahogy kialakítottad a kertet, elkezdtél gyógyulni? 

Nagyjából. Nem mondom, hogy csak ennek köszönhető, hiszen kezeléseket kaptam, és kapok ma is. De nagyban hozzájárult a felépülésemhez. 

Lefordítva, Pati a szabadságát kapta vissza a kerttel – szól közbe finoman Gábor –, de attól kezdve tényleg mintha minden csak erre a döntésre várt volna: a kert benépesült, Pati elvégzett egy kertészeti iskolát, virult és virított minden, mi pedig elláttuk vegyszermentes, gyönyörű zöldségekkel az egész családot, és ennek egyre nagyobb sikere lett.

Közben az én munkahelyemen is úgy alakult az élet, hogy jó néhány év után elváltunk egymástól. Addigra persze már rengeteg átvirrasztott éjszaka állt mögöttünk, gondolkodtunk, mit is kellene csinálni. Így született meg az ötlet, hogy zöldségekből és friss fűszernövényekből krémeket, mártásokat készítsünk.

Olyan termékeket, amelyeknek életútját a magtól az üvegig el tudjuk mesélni a vásárlónak, ha szeretné. Persze senkire nem tukmálunk rá egy hosszú történetet, de jó értelemben véve szeretnénk edukálni. Megismertetni a terményeinket és a termékeinket minél többekkel, biztosítani őket arról, hogy amit kapnak, az egészséges, vegyszermentes.

Legyen szó zöldségről vagy üvegbe zárt mártásról. Tudod, arra gondoltunk, ha hosszú távon szeretnénk ebből megélni, akkor meg kell magunkat ismertetni úgy, hogy a vásárlóink azért járjanak vissza, mert bíznak bennünk, mert szeretik azt, amit csinálunk.

Nagy terveink vannak még a jövőre nézve, és bár az út elején járunk, a visszajelzések reménykeltően biztatóak.

Fotó: Acsai Miklós

  • Idáig majdhogynem meseszerű a történet. De gondolom, akadtak buktatók. 

Talán a legfőbb nehézség a fáradtságunk. Az, hogy többnyire napi 14-16 órát töltünk fizikai munkával, hogy Pati ültet és betakarít, én meg főzöm itthon a konyhában az egyelőre hétféle krémet, lekvárt, mártást padlizsánból, cukkiniből, céklából, paradicsomból, szóval ez kemény munka.

De annyi örömet ad, és minden lépésünk, ami persze sokszor nem jön könnyen, azt bizonyítja, hogy jó úton járunk.

Őstermelők vagyunk, így Gábor az itthoni konyhánkban főz, én meg kertészkedek 850 négyzetméteren. De ma már azt is látjuk, hogy bármennyire is életképes az ötlet, lassan nagyobb terület kell, ahhoz pedig már emberek kellenek, nem fogom bírni egyedül – folytatja Pati.

Ez pedig a vállalkozás egy új szintje, általunk még nem tapasztalt területe. De nagyon bízunk benne, mint ahogy eddig is, úgy majd akkor is meg tudjuk oldani a feladatokat. Át kell hozzá lépnünk a saját árnyékunkat, de csináljuk a legjobb tudásunk szerint, tesszük a dolgunkat.

A végszó nem is lehetne szebb és egyszerűbb. 

Aztán persze beszélgetünk még oly sok mindenről, kiderül róluk, hogy szenvedéllyel futnak, ha van rá idejük, Pati már túl van három félmaratonon. Mesélik azt is, hogy idén szeptemberben álltak ki először SVÉT (Stílusos Vidéki Értelmiség) fesztiválra, meglepte őket a hirtelen siker.

Aztán egy pomázi olaj- és kenyérünnep következett, ahol szinte az utolsó üvegig elfogytak a termékek, a cikk megírásának idején pedig a Törley Pezsgőmanufaktúrában tartandó sajtmustrára készülnek, ahol sajtokkal lehet megkóstolni a mártásokat, krémeket.

Vannak találkozások, amelyek örökre megpecsételik az ember életét. Ezt gondolom, miközben azt a különleges ízvilágú paradicsommártást kóstolgatom, amelyet a séfnek meg a kertésznek köszönhetek...

Címkék: fűszernövények, mártások, krémek, a séf és a kertész, török patrícia, horváth gábor, kisvállalkozás

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!