A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A robotkasszák réme

Mostanában komoly szorongás lesz úrrá rajtam, amikor a heti bevásárlásra kerül a sor. Érdekes, hogy ahogy telnek az évek, más és más szituációk jelentik számomra a stresszt.

Fotó: Shutterstock.com

Emlékszem, tinédzserként a tömegközlekedés borított ki a legjobban. Ennek legfőbb oka az volt, hogy minden alkalommal akkor találkoztam ellenőrrel a 7-es buszon, amikor épp lejárt a bérletem, vagy elfelejtettem magammal vinni a diákigazolványom. Így visszagondolva, akkor is féltem az ellenőrtől, amikor minden volt nálam, mégis úgy éreztem magam, mint nyuszika, akit akkor is megvernek, ha van rajta sapka, meg akkor is, ha nincs.

Abban bíztam, hogy ez az elemi szorongás majd elmúlik belőlem, de rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem. Csak a színhely változik.

Manapság bizonyos élelmiszer-áruházakban történik meg velem, hogy leizzadok, a szívem percenként kétszázat ver, miközben lavírozok a bio- és vegán élelmiszerekkel telepakolt, tömött, szűk sorok között, és biztosra veszem, hogy ma is történni fog valami, amire nem számítottam.

Azt hiszem, Murphy törvénye többszörösen igaz lehet a heti bevásárlásokra.

Akkor lett a heti bevásárlásokból igazán elegem, amikor felállították ezeket a robotkasszákat, és bár eleinte találtam még egy-két hús-vér kasszás nénit a nem robotoknak kialakított kasszákban, de szép lassan ők is teljesen eltűntek, így az ember már csak magára számíthat, ha fizetni szeretne.

Persze ez nem teljesen igaz, mert ha nagyon szemfülesek vagyunk, találunk még olykor egy-két kisegítő munkatársat, aki lenézően és flegmán reagál, ha segítségre szorulunk, mert sehogy sem csipogtatja le a robotgép az árucikk kódját.

Engem az borít ki a legjobban, hogy ez egy külön szakmának kéne hogy számítson, mármint az árucikkek leolvasása, és nem értik meg, hogy nem mindenki alkalmas rá. Én például biztosan nem, mert valahogy mindig beüt a krach.

Utoljára például véletlenül a magos zsemle kódja helyett a sós kifliét ragasztottam a zacskóra, az előre nem eltervezett turpisság pedig azonnal kiderült, amikor a zsemle súlya alapján jelezte a csúnya robotkassza, hogy csalni próbáltam. Persze nem csaltam én, csak nem a megfelelő kódot írtam be, de hát tehetek én erről, ha nem is ez a szakmám?

Rögtön ott termett három volt kasszás hölgy, akik ma már csak olyan esetekben tűnnek fel, ha egy vásárló hasonlóan béna, mint én, és hát volt is nemulass! Megkaptam, hogy milyen figyelmetlen, ostoba és nyilvánvalóan alkalmatlan vagyok.

A szorongásom olyan szintekre lépett, hogy valahogy megfertőzte a testemet, így újabban már én magam szoktam csipogni, amikor belépek az üzletbe. Nem viccelek. Ilyenkor mindig jelzem a biztonsági őr úrnak, hogy talán a táskámon vagy a pénztárcámban, vagy ki tudja, talán a bőröm alatt lehet valami, ami csipog, és esdekelek, hogy majd kifelé menet ne alázzon meg, mert nyilván ugyanígy csipogni fogok, de persze, ő azért is minden ott dolgozó és robotalkalmazott szeme láttára átvizsgálja a cuccaimat. Ez volt a mélypont.

Mivel azért nem vagyok teljesen mazochista, azóta már másik, sokkal távolabbi üzletbe járok, ahol még vannak hús-vér kasszás nénik, és még sokkal több leértékelt, akciós termék között kaphatok agygörcsöt, hogy melyiket is válasszam, de azt hiszem, ez a szorongás sosem fog elmúlni.

Kíváncsi lennék, hogyan végezték az emberek ezt a szertartást a régi időkben, amikor még sem robotkassza, sem vonalkód, sem biztonsági őr nem volt, csak kosárka meg piac meg friss eper meg szivárvány meg boldogság.

 

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!