A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A nyolclábú asztal

Ment, mendegélt a zebra a tengerparton, és azon gondolkodott, hová bújik a Hold, amikor feljön a Nap. Ebben a pillanatban, puff, hasra esett.

Fotó: Shutterstock.com

Arra járt a nyuszi, a pelikán és a hód, és meglátták a homokban fetrengő, kalimpáló zebrát. Mi mást tehettek volna, először is jól kinevették. Aztán komolyságot erőltetve az arcukra, megkérdezték, nem esett-e baja. A pelikán még egy kis aggódást is tettetett, és körbeszaladta a zebrát, hogy megszámolja, megvannak-e a csíkjai.

A hód végül felráncigálta a földről, és alaposan leporolta. A zebra prüszkölve mesélte el, hogy miközben a parton sétált, kiugrott a vízből egy hatalmas kókusz, és elgáncsolta.

– Ez itt, ni! – mutatta a kókuszhéjat.

– Vagyis nem arról van szó, hogy béna vagyok, és eltanyázom a sima homokban, holott négy lábam is van, hanem arról, hogy itt rohangálnak ezek a hülye kókuszok, és elgáncsolják a zebrákat!

– Rohangálnak? – csodálkozott a nyuszi.

– Mármint a kókuszok? – ámuldozott a pelikán.

Aztán ránéztek a hódra, ő vajon elhiszi-e a zebrának, hogy egy kókuszhéj a tengerparton rohangál. De még mielőtt a hód válaszolhatott volna, a kókuszhéj felemelkedett a levegőbe, és mintha lába volna, megindult a víz felé.

– Azta! – mondta a nyuszi.

– Ne má’ – tette hozzá a hód.

– Mi van??? – kérdezte a pelikán.

A zebra nem szólt, csak bámulta a sétálgató kókuszhéjat, és azon gondolkodott, elájuljon-e a megdöbbenéstől, vagy maradjon-e most már inkább talpon. Ám abban a pillanatban megérkezett egy hatalmas, tajtékos hullám, és kifutott a partra. Pont oda, ahol a kókuszhéj sétafikált. Felkapta a kókuszhéjat, és magával rántotta a tengerbe.

Olyan látvány tárult a nyusziék szeme elé, amilyen még soha! A kókusz helyén ott állt egy nagy, szürke, plöttyedt izé! Döbbenetes látvány volt, ha a nyuszi, a zebra, a hód és a pelikán meg tudott volna szólalni, olyasmiket mondtak volna, hogy jaj, pfuj, kaki, trutyi, segítség! De nem tudtak megszólalni, annyira meg voltak rémülve. Végül a hód volt az, aki összeszedte magát, és kinyögte az első értelmes mondatot.

– Hát, barátom, nem tudom, hogy ki vagy, de hogy igen pocsékul nézel ki, az biztos.

Erre már a többiek is felbátorodtak, és egymás szavába vágva kurjongattak.

– Pfuj, milyen petyhüdt a hasad!

– Pfuj, milyen dülledt a szemed!

– Pfuj, de sok pöttyös lábad van!

Az óbégatásnak az vetett véget, hogy ez a valami rázkódni kezdett, és fura hangokat adott ki magából. A zebra közelebb lépett hozzá, hogy jobban megnézhesse, mit művel. Aztán ugyanígy a nyuszi is meg a hód is. A pelikán nem lépett sehova, viszont kinyújtotta a nyakát, így ő került a legközelebb.

– Szerintem sír – mondta.

– Sírsz? – kérdezték az állatok.

– Igen – pityergett a nagy szürke izé.

– Miért?

– Mert engem mindenki csak csúfol! Polip vagyok, nem pedig petyhüdt trutyi! Nyolc karom van, tudok sétálni, tudok úszni, tudok tenni-venni, tudom utánozni más állatok mozgását, el tudok bújni egész kicsi helyekre, mert puhatestű vagyok! Mégis mindenki bánt! – hadarta, és egyre keservesebben zokogott.

– Szerintem okos lehetsz, ha ennyi mindenhez értesz – vakargatta a feje búbját a zebra.

– Igen, sokan mondják, hogy okos vagyok – dünnyögte a polip.

– Még humorérzékem is van. Azért csinálok úgy, mint egy kókusz.

Ezen elmerengtek egy pár percig, ám akkor újabb hullám vetődött a partra, és magával hozott egy rákot, egy tintahalat meg egy békát. Ahogy a vízi sereg körülnézett, visítozni kezdett.

– Juj de csúnya, juj de undi! – ilyeneket ordibáltak.

– Ne bántsátok már a polip barátunkat, már majdnem sikerült megvigasztalnunk!

– A polipot? – csodálkozott a béka, a tintahal meg a rák.

– Hisz mi rátok mondtuk, hogy csúnyák meg undik vagytok! Nézd meg, milyen hosszú füled van! A haverod csíkos, az a hosszú lábú meg szörnyen hosszú lábú! A kis büdös a legcsúnyább, mert nem elég, hogy fekete, még szőrös is!

– Nahát! – csodálkozott a hód. – Sosem gondoltam volna, hogy csúnyák vagyunk, azt meg pláne nem, hogy én vagyok a legcsúnyább.

– Ezt én sem gondoltam soha – felelte a zebra –, bár tény, hogy ez a rózsaszín szárnyas elég érdekes.

– Az érdekes a legszebb, mert … – replikázott volna a pelikán, csakhogy jött a következő, hatalmas hullám, és sutty, elmosta mindannyiukat a békától a zebráig, a nyuszitól a hódig.

Nagy csend lett, a tenger kisimult, sehol senki. Csak egy fene nagy kókuszhéj ácsorgott a parton, mint egy nyolclábú asztal.

Fotó: Shutterstock.com

Címkék: hiúság, ítélkezés, mese a polipról

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!