A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A kereskedelem egykor szakma volt

Kérdésedről, kedves fiatal barátnőm, hogy vajon hogyan vásároltunk anno, amikor még sem robotkassza, sem vonalkód, sem biztonsági őr nem volt, sok minden az eszembe jutott.

Fotó: Fortepan / Főfotó

Mert hát éltem és vásároltam már akkor is, amikor három forint hatvan fillér volt egy kiló fehér kenyér, öt forint egy liter tej. Úgy emlékszem négy-hatvan egy kiló liszt, és négy-negyven egy doboz Fecske névre keresztelt cigaretta. S bár a maihoz hasonló árubőség nem volt, azért a kasszában ülő néninek sok száz termék árát kellett fejből tudnia.

Mivel vonalkód még nem volt, a termékek fillérre végződő árait egy ujjal kellett a pénztárgépbe bepötyögni. Ez elég macerás volt, és sokáig tartott, pedig az emberek akkoriban sokkal kevesebbet vásároltak. Nem csábította őket a hatalmas árukészlet, az örökös akciók, a reklámújságok, televízióhirdetések.

Sajtból például volt az ementáli, a trappista, a pálpusztai, meg a kockasajtok közülük is a legnépszerűbb, a Mackó. Volt aztán Karaván füstölt sajt és az akkori kedvencem, mely a Hóvirág nevet viselte. Azt hiszem, ennyi. Sörből talán két- vagy háromfélét lehetett kapni. Nem tudom biztosan, hiszen még nem voltam sörfogyasztó életkorban.

De arra emlékszem, hogy sör nyáron sokszor nem volt, ahogyan nem volt lapos elem, sem nejlonharisnya, hiszen a hiánycikkek korszakát írtuk. Olykor erre a hiánycikkekel, áruhiánnyal terhes korszakra hajlamosak vagyunk elborzadva gondolni.

Talán, kedves fiatal barátnőm, úgy érzed, hogy nagyon rossz lehetett ilyen alacsony sajtkínálattal együtt élni, de nekem az a tapasztalatom, hogy az emberek többsége ma is csak néhány fajtát szeret és vásárol. Persze kipróbálunk ezt azt, főleg a reklámok hatására, de aztán maradunk a régi, jól megszokottnál.

Meg az is az eszembe jutott, hogy a kereskedelemben dolgozókat egykor kereskedelmi iskolákban képezték. Éppen azért, mert nem voltak vonalkódok, meg robotkasszák, a közértben való alkalmazáshoz szakmunkás-bizonyítvány kellett.

Nem ismerem a mai élelmiszerláncok munkaerő-gazdálkodását, de a boltokban kihelyezett táblákon, melyeken munkatársakat keresnek, sehol nem látok végzettségi előírást. Felveszik az egészségügyből kiugrottakat éppen úgy, mint a fiatalokat, akiknek nem sikerült az egyetemi felvételi, s most egy kicsit dolgozniuk kell. Illetve nem kicsit kell, hiszen vannak olyan multik, akiknél bár jó a fizetés, de brutálisan sok a munka is. Nagyjából a kasszázástól az árufeltöltésig és takarításig minden.

Meg az is eszembe jutott, hogy az egyik nagy sportszereket árusító multinál a robotkasszában már a vonalkódot sem kell lehúzni. A vásárló csak leteszi a holmit a rakodófelületre, és a gép felismeri. Vagyis az ember egyre feleslegesebb. Nem tudom, hány kasszás veszítette már el az állását a robotkasszák miatt, de attól félek, hogy vannak néhányan.

A kérdés az, hogy jó-e ez nekünk. Tényleg olyan nagyon jó-e, ez a végtelen árukínálat, idegeinket tönkretevő reklámáradat és robotizáció. Valóban szükségünk van-e hihetetlen árú francia sajtokra és ezer forint feletti cigarettára. Vagy ha igen, akkor mennyit kell dolgoznunk azért, hogy megvehessük. Néha elbizonytalanodom, hogy tényleg megéri-e.

Szóval a régmúltról szólva elmondhatom, hogy nem voltak robotkasszák, vonalkódok, csak kasszás nénik. De az tény, hogy ők sem voltak barátságosabbak, mint azok, akikről írtál.

Címkék: kereskedelem régen, mackósajt, hóvirág sajt, hiánycikk

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!